használt autó

Túlvállalók és kockáztatók folytatás

2016.08.17.

Csalók hálójában

Arról már nem is szólva, hogy jónéhány kereskedő számlatrükköket is bevet: a bevált módszer, hogy az összeg hatvan százalékáról készül számla, amit olykor még a vevő is hasznosnak tart, de ennél nagyobb a veszélyes az áfa csalásos trükknek, aminek már több vevő is áldozatul esett. Ilyenkor általában a kereskedő eltűnik a látómezőből, a hatóságok pedig a fellelhető és jóhiszemű polgárig jutnak, akinek akár az autóját is lefoglalhatják, de ami rosszabb, hogy rajta hajtják be a be nem fizetett áfát és az annak többszörösét jelentő bírságot. És akkor még nem számoltunk a lopott és roncspapírokkal szürkített autókról, melyeknek végállomása a bizonyíték-raktár lehet...

Egyre öregebbek érkeznek

Amíg nyolc éve az import használt autók 75 százaléka hat évesnél fiatalabb volt, ma a 75 százalékuk tíz évnél öregebb, az átlagkor pedig több mint 11 év. Ezzel párhuzamosan a teljes hazai autópark 10,5 évesről 13,7 évesre öregedett. Összehasonlításul az EU28 tagállamának járműparkja 9,4 éves. Sem az államnak, sem a társadalomnak nem lehet érdeke olyan adórendszer, mely környezetet erősen szennyező autók tömeges behozatalára és üzemeltetésére ösztönöz.

Knezsik István, az Autós Nagykoalíció (ANK) elnöke szerint a magyar szabályozás némileg ellentmondásos, mert minél régebbi és minél több károsanyagot bocsát ki egy jármű, annál kedvezőbb a kW-adó díjtétele. Az elnök szerint a szabályozásnál az új és tisztább üzemmódú autóra kellene többet, a régire kevesebbet fizetni. Az lenne a jó, ha a tényleges kibocsátási értéknek megfelelően lenne az adóztatás, ami a villanyautó és plug in hibrid, vagyis valamennyi zöld rendszámos autó esetében nulla értéket jelentene. A belsőégésűek kategorizálása pedig már nem csak szakmai és környezetvédelmi, hanem meg politikai kérdés, ahogy korábban a kétüteműek korlátozásának lehetősége is az volt.

Ne legyünk roncstemető

Az Autós Nagykoalíció (ANK) és a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) már többször jelezte, hogy a jelenleg hatályos kW adótábla szerint minél idősebb egy autó, annál kisebb adót fizet, miközben minél idősebb egy autó, annál korszerűtlenebb, ennél fogva a károsanyag kibocsátása sokkal magasabb. A használtautó-import az utóbbi években úgy változott, hogy míg 8 éve az import használt autók 75 százaléka 6 évesnél fiatalabb volt, ma a 75 százaléka tíz évnél öregebb, az átlagos életkor több mint 11 év. Ez alatt a teljes hazai autópark 10,5 évesről 13,7 évesre öregedett. Az állam célja nem lehet olyan autók tömeges behozatalának és üzemeltetésének támogatása az adórendszerrel, amelyek a környezetre fokozottan veszélyesek. Javaslatában az ANK és az MGE tekintetbe vette a szociális vonatkozásokat is.

Preferáljuk a tisztábbakat!

A gépjárműadó ne ösztönözze az autópark további öregedését és a környezetszennyezőbb autó üzemeltetését drágítva, a vásárlókat a környezetre kevésbé káros autók felé terelje. Az ANK és MGE javaslata mindezekkel együtt jelentős állami adóbevétel növekedést is jelent, miközben nem ró elviselhetetlen terhet az idősebb autók üzemeltetőire, használóira. Hat év alatt az állami bevételek megközelítik a 90 milliárd forintot (ezt követően pedig évente a 25 milliárd forintot), miközben az autótulajdonosokat évente kicsit több mint 7 ezer forint többletköltség terheli.

1. A jelenleg futó személygépjármű park a jelenlegi rendszerben marad mindaddig, amíg a gépjármű tulajdonost nem vált. Az új tulajdonos kerül az új táblázat hatálya alá. Évente hazánkban mintegy 500 ezer gépkocsi átírással számolhatunk, így a teljes állomány statisztikailag 6 év alatt kerül át az új rendszerbe.

2. Minden új és használt személygépkocsira, amelyet Magyarországon először helyeznek forgalomba az új adórendszer hatályos. Ez 2015‐ös bázison számolva kerek számokban 100 ezer új, és 135 ezer használt gépkocsit jelent.

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.30
A MINI John Cooper Works még kedvezőtlen útviszonyok közepette is lélegzetelállítóan sportos....
2025.01.30
Az elektromos SUV 3,3 másodperc alatt képes elérni a 60 mérföld/órás sebességet, amivel a valaha....
2025.01.30
Meghosszabbította együttműködését a szörfvilágszövetséggel a Lexus, és ennek örömére egy különleges....
2025.01.30
A következő modellévben két meghatározó technológiai frissítésre kerül sor a XC40, EX40, EC40, S60....
2025.01.30
Baleset miatt lezárták az M1-es autópálya Győr felé vezető oldalát, mert egy kisteherautó hátulról....
2025.01.30
Már most több mint 7 kilométeres a dugó. ..
2025.01.30
A TT Parts Hungary dolgozói gyűjtötték össze a meglepetés macskaeledel adományt, amit "házhoz is....
2025.01.30
A BMW M GmbH új különkiadással bővíti portfólióját a nagyteljesítményű sportautók szegmensében:....
2025.01.30
Karambolozott két autó Hosszúheténynél, a tűzoltók megfeszítve dolgoztak a helyszínen – jelentette....
2025.01.30
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közölte, hogy péntekről szombatra virradó éjszaka éjfél és....