Tóbiás és Balambér közlekedési kalandjai

Teherszállításra is használták a 148 éves budai fogaskerekűt

2022.11.13.

Több mint 148 évvel ezelőtt indult el Budán a fogaskerekű vasút, amely most téli álmot alszik a rezsiköltségek miatt. Ismerd meg fogaskerekű történetét Tóbiás és Balambér közlekedési kalandjában!

Téli pihenőre megy a fogaskerekű az energia- és gazdasági válság miatt – jelentette be a napokban a BKK. Az üzemszünet a tervezett pályafelújítás végéig tart, a járat helyett buszokkal lehet utazni, az egekbe ugrott áramárak miatt így több mint 120 millió forintot spórol Budapest közösségi közlekedése. Amíg pedig arra vársz, hogy újrainduljon a fogas, ismerd meg a történetét. 

Svájci szabadalom Magyarországon

A Svábhegy a 19. század második felére a főváros egyik legszebb és legkedveltebb kiránduló- és üdülőhelyévé vált. A tehetősebb pest-budai polgárok, neves művészek – köztük Jókai Mór, Eötvös József, a Steindl család – egymás után építették nyaralóikat, villáikat a területen. Rövidesen felmerült az igény az egyre népszerűbbé váló – de addig csak lovaskocsival vagy gyalogosan elérhető – hegy közlekedésének fejlesztésére, illetve a fővárosi közlekedésbe való bekapcsolására.

A svábhegyi (később Szabadság-hegy) fogaskerekű ötletét Széchenyi Ödön (gróf Széchenyi István fia), a budavári sikló megépítésének kezdeményezője vetette fel, miután megismerte Európa első hegyi fogaskerekű vasútját: a svájci Niklaus Riggenbach által tervezett és építtetett fogaskerekű 1871-ben Svájcban indult útjára, és az 1800 méter magas Rigi-csúcsra vitte fel utasait. Riggenbach szabadalmának lényege, hogy a két vasúti sín közé elhelyezett egy fogaslécet, amelyben a mozdony közepén lenyúló fogaskerék kapaszkodik, és így tud felmenni a hegyre. 

Eleinte csak nyáron üzemelt

A budai vasút megépítéséről szóló szerződést 1873 májusában írták alá Riggenbach cégével, a kivitelezéssel pedig a svájci születésű Cathry Szaléz Ferenc mérnököt bízták meg. Az Internationale Gesellschaft für Bergbahnen in Basel (BGfB) nevű vasúttársaság 40 éves üzemeltetésére is engedélyt kapott, amelyet később 13 évvel meghosszabbítottak.

A vasút kevesebb, mint egy év alatt készült el, és amikor 1874. június 24-én üzembe helyezték, a harmadik fogaskerekű vasútvonal volt Európában. A „Fogas” normál nyomtávú, 2883 méter hosszú, egyvágányú pályán az Ecce homo rétről (ma Városmajor) indult, és a Diós-árok mentén haladva a Svábhegyig vezetett. A vasúti pálya teljes hossza 2883 méter, emelkedése a két végállomás között 259 méter volt. A gőzmozdonnyal működtetett vasút menetideje mindkét irányba – felfelé és lejtmenetben is – 20 perc volt. 

A fogaskerekű Svábhegy állomása 1912-ben, ami az 1890-es meghosszabbítás előtt a végállomás volt (Fotó: Fortepan / Magyar Földrajzi Múzeum / Erdélyi Mór cége) 

A fogaskerekű eredetileg turistavasútnak készült, ezért a megszületése utáni évtizedekben csak a nyári időszakban, április 15. és október 15. között üzemelt. Igaz, jelentős teherforgalmat is bonyolított, gyakran szállítottak építőanyagot a fokozatosan benépesülő terület építkezéseihez, és a környék vendéglátóhelyeit is a vasút segítségével látták el. Kezdettől fogva számos kritika is érte részben nyomvonala, részben magas jegyárai miatt. A forgalmat árcsökkentéssel, majd kedvezményekkel igyekeztek növelni. 1890-ben a vonalat a Széchenyi-hegyig építették ki, hossza 3733 méterre nőtt. 

A fogaskerekű vasút mai útvonala (Forrás: Wikipédia/Kemenymate)

Gőz helyett villany

Miután a svájci vasúttársaság szerződése 1926-ban lejárt, a fogaskerekű a főváros tulajdonába és a Budapest Székesfővárosi Közlekedési Rt. üzemeltetésébe került. Egy évvel később átfogó korszerűsítésbe kezdtek, ami azzal is járt, hogy a környezetszennyező gőzmozdonyokat villanymozdonyokra cserélték. Növelték a sebességet, és a vonatok 30 helyett 15 percenként követték egymást. 

A vasút villamosítása 1929-ben fejeződött be, július 2-án indult meg a világ első villamosított fogaskerekű vasútja. A járművek sárga színűek voltak, és egészen 1973-ig voltak használatban. Közben kitört a második világháború, és a fogaskerekű is jelentős károkat szenvedett. Az 1944. decemberi leállás után csak 1945 júniusában indult újra a forgalom.

A fogaskerekű végállomása a Széchenyi-hegyen 1969-ben (Fotó: Fortepan / FŐMTERV)

A következő időszakban a veszteséges üzemeltetés miatt ismételten szóba került a fogas megszüntetése, mivel már busszal is fel lehetett jutni az akkor Szabadság-hegynek nevezett Svábhegyre. A fogaskerekű végül megmenekült, sőt a kalauz nélküli közlekedés próbaterepe lett: 1961. december 4-én elsőként a fogaskerekűre helyezték fel a KN (kalauz nélkül) táblákat.

Átfogó korszerűsítés

A fogaskerekű 1968-ban került az akkor megalakult Budapesti Közlekedési Vállalat (BKV) üzemeltetésébe, majd 1973-ban, Budapest létrejöttének századik évfordulója alkalmából újabb korszerűsítésre került sor. Ez a felújítás nemcsak a vasútvonal megújulásával járt, új állomásépületeket, várókat emeltek, és lecserélték a járműparkot is. Ekkor állították forgalomba a ma is közlekedő piros-fehér SGP motorvonatokat, amelyek új rendszert igényeltek, ezért szükségessé vált a pálya felépítményének és a fogasléceknek az átépítése is.

A piros színű fogaskerekű napjainkban (Fotó: BKK)

Az 1990-es években is számos felújítást, korszerűsítést végeztek a fogaskerekű vasúton, amely 2008-ban a 60-as jelzést kapta a fővárosi közösségi közlekedésben. A nagy forgalmú nyári hétvégéken 12 percenként, egyébként napközben 15-20 percenként közlekedik. További fejlesztéseket is terveztek, többek között teljes műszaki rekonstrukciót, valamint a vonal meghosszabbítását a Széll Kálmán térig, illetve a Normafáig, de hogy ebből mi valósul meg, azt nem tudni. 

Nektek is tetszett Tóbiás és Balambér meséje? Minden héten frissülő történetünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.31
Gyakran halljuk, hogy az ügyfélélmény az autókereskedésekben az utóbbi években jelentősen átalakult....
2024.05.31
Az Autós Nagykoalíció (ANK) hatodik alkalommal hirdeti meg az Év Magyar Autója díjakat. Nagy....
2024.05.31
Az új közlekedési rendszer bevezetése közelebb lehet a vártnál.   ..
2024.05.31
A VivaTech technológiai kiállítást idén május végén rendezték meg Párizsban. A technológiai....
2024.05.31
A Skoda magyarországi importőre jóvoltából idén is kijutottam a jégkorong-világbajnokságra, amelyet....
2024.05.31
- Már több mint egymillió jegyvásárlás történt a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) digitális....
2024.05.31
- Ismét olajat talált a Mol a közép-magyarországi Vecsésen - tette közzé a vállalat a Budapesti....
2024.05.31
- Három felnőtt súlyos, két felnőtt és három gyermek pedig könnyebb sérüléseket szenvedett, amikor....
2024.05.31
Óvatos lábbal hajtottam életem második tisztán elektromos üzemű autóját, a Renault Megane E-Tech....
2024.05.31
- Az ország legnagyobb magyar tulajdonú, független kerékpárgyára, az esztergomi Neuzer Kft. 750....