Szerző: Prof. dr. Nemes György

A tábori kórházaknak szüksége volt röntgenre, ezt a Magyar Szent Korona Országainak Vöröskeresztegylete szófiai kirendeltségének az első balkáni háborúról írt jelentése indokolta: „A tábori kórházak működése hiányos megfelelő röntgenberendezés nélkül.” (1912)

1881. május 16-án Esztergomban alakult meg a Magyar Szent Korona Országai Vörös-Kereszt Egylet gróf Károlyi Gyula elnökletével. A Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (ICRC) 1882. január 20-án kelt körlevelében jelentette be a magyar egylet működését. A Magyar Vöröskereszt ezzel egyenjogú tagja lett a nemzetközi mozgalomnak és azóta is aktív tagja.

1912-ben Montenegro, a mini állam hadat üzent a törököknek, csatlakozott hozzá Bulgária, Görögország, Szerbia. Ezek az országok tömörültek az úgynevezett Balkán Szövetségbe (Balkán Liga), és győztek a törökökkel szemben az I. balkáni háborúban, amely 1912. októbertől 1913. májusig tartott. Az Osztrák–Magyar Monarchia, Olaszország és Németország elviekben a törökök pártján volt, de fegyveresen nem avatkozott be. Szófiában a Magyar Vöröskeresztnek kirendeltsége volt.

A Röntgen-automobil 1913-ból. (makett)  (Smidt Múzeum, Szombathely)     

A jelentés alapján Babarczi-Schwartzer Ottó dr., a Vöröskereszt főmegbízott-főgondnoka Dollinger Gyula egyetemi tanárral tárgyalt, aki megbízta Gergő Imre és Szőlőssy Lajos tanársegédeket azzal a feladattal, hogy oldják meg a hadikórházak mielőbbi röntgennel való ellátását. Gergő doktor javasolta, hogy a „egy megfelelő automobilban helyezzék el a röntgen-laboratóriumot, és az autónak a benzinmotorja egyúttal villamosságfejlesztő központként működjön – tudomásunk szerint ilyen berendezést eddig sehol nem szerkesztettek…” A gondolatot a megbízók elfogadták, bár még nem tudták, hogy milyen fontos döntést hoztak a rövidesen elkezdődő I. világháború sebesültjei szempontjából!

Már 1913 májusában a Magyar Sebésztársaság nagygyűlésén, 1914-ben az Orvosi Hetilapban mutatták be a világon az első, Magyarországon tervezett, hónapok alatt készült, gépkocsira szerelt, mai szóval: hungarikumot, a mozgó tábori röntgent.

A röntgen-automobil oldalról (rajta a felirat: Röntgen Automobil. Magyar Vörös Kereszt Typus)

Az eseménynek a százéves évforduló kapcsán és orvos-szakmai jelentőségén túl autógyártás-történeti érdekessége is van, mert számos új, azóta is használt megoldást alkalmaztak, a karosszéria kialakításában, amelyet ráadásul gyakorló orvosok és nem mérnökök terveztek, vezettek be. Az egyedileg kialakított speciális karosszériát egy 30 lóerős Opel chassis teherautóvázra építették rá, ami 2000 kiló terheléssel 24-30 kilométer/óra sebességgel tudott haladni.

Az 1914-ben, az Orvosi Hetilapban megjelent közlemény eredeti fejléce: „Uj typusú tábori Röntgen-automobil.* Írta: Gergő Imre dr., egyetemi magántanár, tanársegéd.

*Ezen Röntgen-automobilt a Magyar Sebésztársaság VI. nagy-gyűlésén 1913. május 23.-án is bemutattam. Közlés a budapesti kir. magy. tud.-egyetem I. számú sebészeti klinikájáról. (Igazgató: Dollinger Gyula dr., m. kir. udv. tanácsos, egyetemi nyilv. rendes tanár.)” (1)

A feladat szokatlan, teljesen új és követhető példa nélküli volt: megfelelően átalakított gépkocsiban legyen a röntgenlaboratórium elhelyezhető, az autó benzinmotorja egyúttal „villamosságfejlesztő központ” legyen, a sérült, illetve beteg fektetésére szolgáló asztal legyen állítható, így felvételek készítésére és átvilágításra is alkalmas.

A röntgenhelyiség belül

Az orvosok tervei alapján a szükséges munkálatokat Budapesten a Reininger, Gebbert és Schall Rt. telepén, míg a különleges egyedi karosszéria kialakítását Kölber Jenő császári és királyi kocsigyáros üzemében készítették el. Az elgondolás költségeit a csepeli Weisz Manfréd gyáros vállalta, akinek nevéhez több jótékonysági akció fűződött, később az I. világháború alatt is újabb röntgenautót adományozott a Vöröskeresztnek és a hadseregnek.

A „chauffeur” (sofőr) -ülés, az akkori szokásoknak megfelelően, nyitott volt, alá építették be a dinamót, amelyet egy kar segítségével lehetett közvetlenül rákapcsolni a motorra. Ilyen megoldást a világon addig sehol nem alkalmaztak.

A felépítmény 3,0×1,45 méter alapterületű, belmagassága 1,7 méter volt, és két részre osztották. Az első kisebb, külön bejáratú rész volt a sötétkamra, vörös fénnyel, szellőzéssel, az előhíváshoz, fixáláshoz, mosáshoz szükséges medencékkel és egy 58 literes víztartállyal a karosszéria felső részében. Az előhívó pult íróasztallá volt alakítható, lenyitható ülőhellyel. A rázkódásra érzékeny röntgencsöveket külön rugózással ellátott tartóban szállították, a por ellen vitorlavászon huzatban. Az erős védőtokra azért is szükség volt, mert ezek a csövek akkor még igen robbanásveszélyesek voltak, így robbanás esetén a sérüléseket okozó szilánkok nem röpülhettek szét. A sugár érzékeny filmeknek ólomfalú farekeszeket készítettek. A karosszéria hátsó, nagyobb része volt a tulajdonképpeni röntgenhelyiség, itt volt az alapkészülék, annak a motorja, transzformátora, szekrények, a röntgenasztal, amelyet felvételek készítésére és átvilágításra is alkalmassá tettek, ide tolták be hátulról, a kétszárnyú ajtón át, a sebesültet. Mivel háborús viszonyokra is gondoltak, szükség esetén egy sérültet ezen fekve is lehetett szállítani. A röntgenkészüléket áram nélküli épületbe, ideiglenes hadikórházba is telepíteni tudták, mert a felszereléshez tartozott egy 50 méteres kábel is a motorral termelt áram szállítására.

A röntgenezéshez szükséges fedett helyiségek növelésére a tetőn volt egy lenyitható, a jármű mellé telepíthető, elsötétíthető sátor is, ezért a karosszériára kétoldalt lehajtható lépcsőt szereltek, alá egy létrát is elhelyeztek. Mozgékonysága lehetővé tette, hogy még nagyobb hadműveleti területen is több tábori kórház együttes szükségletét ellássa.

Orvostörténetileg a röntgenautó világszenzáció volt, azért is, mert Wilhelm Conrad Röntgen 1895-ben fedezte fel a róla elnevezett sugarakat és 18 évvel később már elkészült ez a jármű! Makett példánya Szombathelyen, a Smidt-múzeumban van.

Marie Curie röntgenautóján az első világháborúban, a „kis Curie”-ban

A mozgó röntgenautók használata az I. világháborúban gyorsan terjedt. Franciaországban Marie Curie – Pierre Curie özvegye – kezdeményezésére sorozatban gyártották a magyar minta alapján, de Renault teherautóvázra építve. Marie Curie Iréne lánya segítségével húsz, a frontokat járó „röntgen-automobilt” szerelt fel, letette a gépkocsi-vezetői vizsgát és egyiket maga vezette a frontkórházak között. A háború két utolsó évében ezeknek az autóknak a segítségével több mint egymillió katona sebesülését diagnosztizálták a gyorsan nélkülözhetetlenné vált röntgenezés útján.

Magyarország később is élenjárt a mozgó röntgenautók gyártásában, de megváltozott feladattal. A belső kialakítás korszerűbb, de lényegében azonos az éppen 100 éve magyar orvosok által kigondolt „röntgen-automobillal”. Ebben annak is szerepe volt, hogy a tüdőtuberkulózis igen elterjedt volt nálunk, sajnos magyar betegségnek is hívták, és a diagnózishoz az eldugott kis falvakban is szükség volt a röntgenberendezésekre. Ezek a buszok ma sem nélkülözhetők. Az Ikarus a Máltai Szeretetszolgálatnak készített korszerű járművet, az E 134-es tüdőszűrő buszt.

E 134 röntgenbusz