Magyar Közút

Sikeresen szerepeltek a Magyar Közút gépkezelői a brnoi döntőn

2018.10.15.

Endrődi Iván, Frank István és Somorai Attila útüzemeltető szakmunkások képviselték Magyarországot a V4 Rodeo csehországi döntőjén, akik végül az ötödik, hatodik és nyolcadik helyet szerezték meg.

A Szlovákiában, Csehországban és Lengyelországban már több éves múlttal rendelkezik a közútkezelők számára elindított rodeo verseny. Idén mind a 19 megyében előselejtezőket tartott a Magyar Közút Nonprofit Zrt., a megyei bajnokok pedig szeptemberben a társaság martonvásári mérnökségén mérhették össze tudásukat. Az első három helyezett akkor Frank István, Somorai Attila és Endrődi Iván lett, akik így idén Csehországban, a brno-i Autodromban hazánkat képviselhették. A rodeo verseny lényege, hogy egy akadálypályán teljesítenek különböző ügyességi feladatokat a versenyzők. Nehezítésként szóróadapterrel és ekével felszerelt nehézgépjárművel haladnak végig a pályán. A verseny időre megy, ugyanakkor az egyes akadályoknál, ha hibáznak a versenyzők, akkor más-más mértékű büntetőmásodperceket kapnak. Brno-ban is két fordulót kellett teljesíteniük a résztvevőknek, a két kör összesített eredménye alapján alakult ki a végső rangsor.

Az első fordulóban a 2018-as magyar bajnok, a szegedi Frank István a bravúros harmadik helyet szerezte meg. Endrődi Iván az ötödik lett, míg Somorai Attila a tizedik. A második fordulóban bár Frank István jó idejű kört futott, de a büntetőpontok miatt összesítésben visszaesett a hatodik helyre, Somorai Attila javított, így feljött a nyolcadik helyre, míg Endrődi Iván kiegyensúlyozott újabb körével megtartotta előkelő ötödik helyezését.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.28
A Mercedes Sprinter éppen a pálya közepén állt meg. ..
2025.01.28
A Nemzetgazdasági Minisztérium 2024-ben az új ügyvezető kinevezésével megkezdte a Debrecen....
2025.01.28
Hosszú, szinte prémium hangulatú, kupésított városi terepjárót hozott a KG Mobility az Actyon....
2025.01.28
A rendőrök elfogták azt az 51 éves devecseri férfit, aki Magyarországra szállította a járműveket. ..
2025.01.28
Nézze meg a videót! ..
2025.01.28
Nagy teljesítményű, 800 voltos elektromos hajtásláncot fejlesztett a Bosch nagyobb méretű vízi....
2025.01.28
Előző héten 14 olyan sofőrt szűrtek ki a rendőrök, akik ittasan ültek volán mögé, egyikük egy....
2025.01.28
Utasforgalmi próbaüzemre indult az Alstom Astride-villanymozdony a Mecsek IC-k élén - közölte a MÁV....
2025.01.28
A BMW Steyr-i gyára teljes egészében távfűtésre áll át: a rendszeres működéséhez szükséges energiát....
2025.01.28
Ha tetszik a VW T3 stílusa, de inkább járnál egy modern, erős és megbízható furgonnal, költözz....