járműtörténelem

A rút kiskacsa mesébe illő története 3. rész

2023.10.18.

Citroën 2CV négy évtized alatt számos korszerűsítésen esett át amiről külsőleg a mellső nézet hűtőmaszkja árulkodott.

Szerző: Bánffi Tibor

szültek puttonyos és ablakos furgon változatok is. Újabb típusokkal is próbálkoztak, de a kicsi Kacsa stabilan őrizte pozícióját.

IV. CITROËN SAHARA 4x4

A 2CV nem volt alkalmas az extrém útviszonyok leküzdésére. Egyik lehetőség, a gyenge motor tuningolása és az összkerékhajtás lett volna. A 2 motor ötlete egy bizonyos Monsieur Bonnafous-tól származik, aki így alakította át az 1954-es Kacsáját.

A konstruktőrök a teljesítmény növelését az ötletet felhasználva oldották meg s a motorok mind négy kereket hajtották. Így a két, 375 köbcentis erőforrás, már 2x12 lóerős volt. A motorok egymástól függetlenül működtek. Egy egy benzintartály a két ülés alatt volt, mint egy időzített bomba 2x20 literes kapacitással. A benzint a jobb és a bal ajtó kialakított nyílásán töltötték fel. Sima úton vagy az első, vagy a hátsó motor hajtotta a kerekeket.

A működtetés egyetlen sebességváltó kart, kuplung- és gázpedált segítette, amely mindkét motort/sebességváltót egyidejűleg vezérelte.

A fogyasztás egy- vagy két motorral: 6 liter/100 km, illetve 10 liter/100 km, a végsebesség pedig 60 és 100 km/óra körül alakult.

A típus jól teljesített a francia gyarmatokon a durva sivatagi terepen.

A kalandvágyók gyakran választották útitársnak a 2CV Saharát. A legérdekesebb sztori 1959. február 15-én Jacques Seguela és JC Baudot párossal esett meg, amikor átkeltek az Atacama-sivatagon (Chiliben)  2CV-jükkel. Egy csattanás kíséretében letört az olajbeöntő kupakja, az olaj elszivárgott. Az pótláshoz nem volt tartalék. Mindentől távol a reménytelen helyzetben szinte az égből megjelent egy indián. A kalandorok kétségbeesetten gesztikuláltak, mire az indián végre felmérte a helyzetet. Táskájából elővett néhány banánt, megpucolta, betömte a nyíláson. A motor beindult és gond nélkül elérte a 300 kilométerre lévő települést. Jacques Seguela és J. C. Baudot 100 ezer kilométeres világ körüli útja sikeresen teljesült. (A történetet műszakai szempontból fenntartással fogadhatjuk, ami azonban 2CV legendát tovább árnyalja).

Egy évtizedig készült, de mindössze 694 példányt gyártottak a 2CV 4×4 Saharából 1958 és 1971 között, az ára duplája volt az alapmodellnek. Ezekből sem hiányzott a kurbli, ami a típuscsalád állandó tartozéka volt.

A legfrissebb hír szerint egy a ritkának számító Sahara egyik példánya 173 ezer euróért cserélt gazdát.

V. AMI 6 1961–1969

1955-től a palettát már színesítette a futurisztikus ID 19-es modell. A Citroën 2CV gyártása és értékesítése is végre zökkenőmentesen zajlott, amikor 1961-ben piacra dobták az AMI 6-ost. Ezért a modellváltás célja kevésbé érthető. Szinte egyidőben jelent meg a Renault 4-gyel, amely a 2CV hegemóniáját igyekezett megtépázni. (Az R4 a legyártott 8 milliós szériával a belépő kategória legnépszerűbb típusa lett Európában).

Feltételezhető, hogy az AMI merész formájával az ID és DS által gerjesztett hullámokat igyekezett meglovagolni. A kocsi azonban megosztotta a potenciális vevőket.

A Ford Taunus P3 típussal elsők között használtak lekerekített szögletes fényszórókat. A hátra csapott hátsó szélvédő enyhén szólva sem volt nagy durranás. Az amerikai stílus Európában először a Ford Anglia típusnál jelent meg 1959-ben. A lebiggyesztett motorháztető mintha sztrókot kapott volna.

A kocsi a „nyugágyak” helyett kényelmes, párnázott üléseket kapott. Az oldalablakokat osztott, csúsztatható üvegezéssel lehetett mozgatni. A gépkocsiban az új fejlesztésű 602 köbcentis motorok teljesítménye 22-ről 32 lóerőre, a sebesség 100-ról 122 km/órára nőtt.

A frissítés nem hozta meg a várt eredményt, a 2CV-ből közel dupláját értékesítették.

Az 1964-től forgalmazott AMI 6 kombi változata sokkal harmonikusabb forma és kedveltebb volt mint az alapmodell.

 A csomagtér a megnövelt, jól pakolható hátsó traktussal tovább bővült. Mint ahogy a 2CV-ek, az AMI-nak is készült Pick Up (puttonyos) változata. A járművek hangya szorgalommal szolgálták a kisebb vállalkozásokat, kereskedőket.

Több mint egy milliós eladást értek el 8 év alatt. Azon ritka típucsaládhoz tartozik ahol a kombi népszerűsége megelőzte az alapváltozatot (483.986/551.880 db).

Folytatása következik.

A bemutatott ábrák a szerző rajzai

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.31
Gyakran halljuk, hogy az ügyfélélmény az autókereskedésekben az utóbbi években jelentősen átalakult....
2024.05.31
Az Autós Nagykoalíció (ANK) hatodik alkalommal hirdeti meg az Év Magyar Autója díjakat. Nagy....
2024.05.31
Az új közlekedési rendszer bevezetése közelebb lehet a vártnál.   ..
2024.05.31
A VivaTech technológiai kiállítást idén május végén rendezték meg Párizsban. A technológiai....
2024.05.31
A Skoda magyarországi importőre jóvoltából idén is kijutottam a jégkorong-világbajnokságra, amelyet....
2024.05.31
- Már több mint egymillió jegyvásárlás történt a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) digitális....
2024.05.31
- Ismét olajat talált a Mol a közép-magyarországi Vecsésen - tette közzé a vállalat a Budapesti....
2024.05.31
- Három felnőtt súlyos, két felnőtt és három gyermek pedig könnyebb sérüléseket szenvedett, amikor....
2024.05.31
Óvatos lábbal hajtottam életem második tisztán elektromos üzemű autóját, a Renault Megane E-Tech....
2024.05.31
- Az ország legnagyobb magyar tulajdonú, független kerékpárgyára, az esztergomi Neuzer Kft. 750....