Forma-1
Mivel úgy tűnt, eső érkezhet a pálya fölé, a versenyzők nem húzták az időt, és hamar kimerészkedtek a Red Bull Ring aszfaltjára. A kizárólag az első szabadedzésen használható extra szett lágy gumit felhasználva Nico Rosberg állt az élre már a gyakorlás elején is, de aztán egy időre be kellett mennie a bokszba, mivel valami gond volt a Mercedes motorjával. Amikor lelassult a pályán, egy pillanatra veszélyhelyzet alakult ki, de Hamilton végül ki tudta kerülni a másik Mercedest.
Amíg Rosberg autóját szerelték, a német a 13. helyre csúszott vissza, de amint újra kijött az edzés fele előtt, ismét átvette a vezetést az 1:11,295-ös körével, amit már nem is tudott megdönteni senki. Különösen látványos volt, ahogy a fenéklemezre szerelt titánbetétek szikrákat szórtak a pálya egyenetlenségein a német autójából. Az FIA egyelőre csak kísérletezik a szikrázással, a cél, hogy 2015-re visszahozzák ezt a látványos megoldást.
Lewis Hamilton alig másfél tizeddel kapott ki csapattársától, de az ő próbálkozásait már megzavarta az edzés utolsó harmadában eleredő eső. Meglepően gyors volt a Ferrari Fernando Alonso alatt, a spanyol már az edzés elején is majdnem az élre állt, de a gyors körében egyszer lecsúszott az aszfaltról, és nem jött össze az első hely. Később azonban a harmadik helyre jött föl, amit az edzés végéig meg is tartott egykori csapattársa, a jelenleg Williamset hajtó Felipe Massa előtt.
Kisebb meglepetést okozott Jenson Button (McLaren) ötödik helye is, a 2009-es világbajnok volt az utolsó, aki befért 1:12 alá. Mögötte a két Force India, a másik williamses Valtteri Bottas és a másik mcLarenes Kevin Magnussen végzett, ami azt jelenti, hogy az első kilenc helyezettből csak egy olyan volt, aki nem Mercedes motort használ. A leggyorsabb Renault-motoros autóval Jean-Eric Verge (Toro Rosso) a tizedik helyen végzett. A francia mindössze egy ezreddel előzte meg a szintén titán fenéklemezt próbálgató Kimi Räikkönent (Ferrari).
Sebastian Vettelnek nem indult jól a hétvége: a négyszeres világbajnok csak a 15. helyen végzett, és a korlátot is majdnem eltalálta, amikor egy dupla piruettet mutatott be az utolsó gyors körében. Vettel csapattársa, az előző futamot megnyerő Daniel Ricciardo a 13. lett.
Eredmények:
1. Nico Rosberg Mercedes 1:11.295s 19 kör
2. Lewis Hamilton Mercedes 1:11.435s +0.140s 32
3. Fernando Alonso Ferrari 1:11.606s +0.311s 23
4. Felipe Massa Williams-Mercedes 1:11.756s +0.461s 27
5. Jenson Button McLaren-Mercedes 1:11.839s +0.544s 33
6. Sergio Perez Force India-Mercedes 1:12.009s +0.714s 33
7. Nico Hülkenberg Force India-Mercedes 1:12.072s +0.777s 20
8. Valtteri Bottas Williams-Mercedes 1:12.114s +0.819s 21
9. Kevin Magnussen McLaren-Mercedes 1:12.313s +1.018s 36
10. Jean-Eric Vergne Toro Rosso-Renault 1:12.364s +1.069s 30
11. Kimi Räikkonen Ferrari 1:12.365s +1.070s 21
12. Daniil Kvyat Toro Rosso-Renault 1:12.372s +1.077s 35
13. Daniel Ricciardo Red Bull-Renault 1:12.570s +1.275s 28
14. Esteban Gutiérrez Sauber-Ferrari 1:12.984s +1.689s 19
15. Sebastian Vettel Red Bull-Renault 1:12.988s +1.693s 25
16. Romain Grosjean Lotus-Renault 1m13.168s +1.873s 28
17. Pastor Maldonado Lotus-Renault 1m13.642s +2.347s 27
18. Jules Bianchi Marussia-Ferrari 1m13.738s +2.443s 26
19. Max Chilton Marussia-Ferrari 1m13.857s +2.562s 28
20. Kamui Kobajashi Caterham-Renault 1m14.611s +3.316s 24
21. Adrian Sutil Sauber-Ferrari 1m14.691s +3.396s 9
22. Marcus Ericsson Caterham-Renault 1m17.501s +6.206s 8