Suzuki

Osamu Suzuki, a Suzuki Motor Corporation elnök-vezérigazgatója

2013.09.07.

Globális céggé és a kiskocsik specialistájává fejlesztette a korábban textilipari gépeket és motorkerékpárokat gyártó Suzukit, mely igazi népautókkal hódította meg a világot. Az ő tevékenységének eredménye az indiai és magyarországi beruházás, Esztergom ma is az egyetlen európai hídfőállása a Suzukinak. Nem véletlenül nevezete Orbán Viktor miniszterelnök a japán márka első emberét, Osamu Suzukit olyan nagy formátumú vezetőnek, aki nélkül nincs sikeres nagyvállalat.

Szerző: BOROS JENŐ

Osamu Suzuki 1930. január 30-án született Japánban, a Gifu megyei Gero városban. 1953-ban végzett a Chuo Egyetemen és 1958. óta dolgozik a Suzuki Motor Corporation különböző részlegeinél. 1963-ban már igazgató, 1978-től pedig elnök-vezérigazgató. Három gyermeke van.

Osamu Suzuki az Autószektornak adott interjúban elmondta, hogy élete első autója kéthengeres, léghűtéses, 360 köbcentiméteres Suzulight volt, jelenleg többnyire 1,2 literes és csak Japánban forgalmazott Solio modellel jár, mert ahogy fogalmazott, ezzel a keskeny utakon is jól tud menni.

A Suzulight a korábban szövőgépeket és motorkerékpárokat gyártó márka első személyautója: 1964-ben havi száz, 1978-ban már havi 10 ezer kiskocsi készült a cégnél, és ahogy az elnök-vezérigazgató elmondta, az Altoval alapozta meg világhírét és vált jelentős autóipari szereplővé a Suzuki, mely napjainkban is a kiskocsik specialistája.

Nem véletlenül lett az indiai járműipar és autópiac ősszereplője és nem véletlenül választotta stratégia partneréül az Opel, a Fiat, a Vauxhall és a VW. Nagy reményekkel indult a VW-Suzuki partnerség, de Ön már a megállapodáskor hangsúlyozta, hogy nem akarnak a német konszern sokadik márkája lenni, milyen projektek kezdtek el közösen, és hol tart napjainkban a stratégiai együttműködés? Az elnök-vezérigazgató válaszában elmondta, hogy a VW konszernnel nem éppen békés a kapcsolat, mert ahogy Osamu Suzuki fogalmazott, most éppen válófélben vannak, olyannyira, hogy bíróságra mehet az ügy.

Winterkorn VW-főnökkel - válófélben vannak.

Esztergomban készültek már Subaru, Fiat, Opel és Vauxhall jelvényes autók, lehet, hogy 2014-ben már csak a Suzuki logós modellek gördülnek le a magyarországi gyártószalagról? Erre a kérdésre így válaszolt Osamu Suzuki: Továbbra is működik az olasz motorkapcsolat, a Fiat dízeleket szállít a japán márkának, mely ha igény van rá továbbra is gyárt Esztergomban bérmunkában komplett autókat a Fiatnak és a General Motorsnak.

A pénzügyi válság miatt nem terveznek új beruházásokat egyik országban sem, bár elképzeléseik vannak, de ezekről most nem beszélne, abban viszont biztos, hogy a Kizashi után nem fog nagyobb kategóriákban újabb modelleket bemutatni a Suzuki.

Ma is jónak tartja, hogy 1989-ben a magyarországi beruházás mellett döntöttek. Osamu Suzuki szerint sok ember él a földön, sokféle nyelvet beszélnek, eltérőek a kultúrák, szokásos, hagyományok, az arcok és bőrszínek, de jó kommunikációval eltűnnek a különbségek.

Orbán Viktor miniszterelnökkel Esztergomban

Esztergomi autókrónika

1992. októberében legördült a szalagról az első Swift a Magyar Suzuki Esztergomban 14 milliárd forintos beruházással felépített autógyárában.

1996-ban elkészült a százezredik esztergomi Suzuki.

2000-ben indult a Wagon R+ sorozatgyártása.

2003-ban 100 milliárd forintos kapacitásbővítés az Ignis gyártásához.

2005. február 4-én debütált az új esztergomi Swift.

2006. február 27-én legördült a gyártósorról az első SX4-es,

2006. októberében elkészült az egymilliomodik autó.

2010. június 10-én legördült a gyártósorról a megújult Swift.

2011 júliusában elkészült a 2 milliomodik esztergomi Suzuki, egy piros Swift

2013. szeptember 6-án elindult az új SX4 S-Cross sorozatgyártása.

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.30
Május 25-én, szombaton a Magas-Tátrában, a Hunfalvy-hágó (Chata pod Rysmi) közelében lezuhant egy....
2024.05.30
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei....
2024.05.30
Kategóriát teremtett a Toyota 1994 májusában, amikor a városi SUV első generációját bemutatta. Ma....
2024.05.30
Az egyre növekvő kereslet kielégítése érdekében a klímaberendezésekre, párátlanításra és fűtésre....
2024.05.30
Veszélyes jelenetek voltak az A12-es autópályán hétfő reggel Ausztriában. Egy teherautó-sofőr....
2024.05.30
Az Autós Szakmák Tanulmányi Versenyének döntőjében 7 csapat méri össze tudását, akik az ország....
2024.05.30
A Mattel leleplezte a Mercedes-Benz G 580 EQ technológiás öntött kisautóját, ami az ikonikus....
2024.05.30
A rendőrség kedden közölte, vizsgálják a D1-es autópályán hétfőn történt tragikus baleset ....
2024.05.29
Koszorúzással emlékezett a Hableány sétahajó öt évvel ezelőtti katasztrófája és a verőcei....
2024.05.29
A legendás Claus Luthe járműtervező – szó szerint – krimibe illő története. ..