lezárás

Nyitva maradhatnak az autószervizek és a kereskedések a lezárások alatt is

2021.03.06.

Közleményt adott ki az Autós Nagykoalíció és a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete a lezárási jogszabály megjelenése kapcsán.

A Kormány 2021. március 8.-tól két hétre a járvány elterjedését fékezni hivatott intézkedésével jelentős korlátozásokat vezet be a kereskedelem és a szolgáltatások területén is.

Az autós szakmát ez az intézkedési csomag két területen érinti, a gépjármű értékesítés és a szerviz-javítás területén.

Az Innovációs és Technológia Minisztérium és az Autós Nagykoalíció között korábban megkötött stratégiai együttműködési szerződés alapján megkerestük Dr. Palkovics László minisztert, aki a témában illetékes, hogy az intézkedési csomag a szervizek nyitvatartásának megengedésével garantálja a személy-, és áruszállítás, a közlekedés biztonságát, a szakmában dolgozók és családjaik megélhetését, és tegye lehetővé a védekezésben fontos szerepet játszó közületi és vállalati ügyfelek számára a korábban megrendelt gépjárművek átadását, illetve az értékesítés folytatását.

A Kormány a javaslatokat elfogadta, ezzel az autós szakma jelentős segítséget kapott a nehéz és válságos időszak átvészeléséhez.

Az új gépjárműveket értékesítő kereskedések és szervizek garantálják a járványügyi szabályok szigorú betartását és betartatását.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.29
Koszorúzással emlékezett a Hableány sétahajó öt évvel ezelőtti katasztrófája és a verőcei....
2024.05.29
A legendás Claus Luthe járműtervező – szó szerint – krimibe illő története. ..
2024.05.29
Tovább növelte árbevételét a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. 2023-ban, az előző évi,....
2024.05.29
A Rimac főnöke szerint az ügyfelek már nem akarnak elektromos hiperautókat venni. ..
2024.05.29
Szentlőrinc térségében forgalmi akadályra kell számítani – jelentette az Országos....
2024.05.29
Ideális megoldás lenne az automobilizmus gondjaira a hidrogénhajtás, mert nem szennyezi a....
2024.05.29
Egyszerre két, párhuzamos kutatási és fejlesztési projektet indít útjára a Toyota. Az egyikben a....
2024.05.29
Az elmúlt években hatalmas változáson ment keresztül a gyári első szerelés (original equipment, OE....
2024.05.29
Két kerékpáros ütközött össze Debrecenben, egyikőjük súlyos sérüléseket szenvedett. ..
2024.05.29
Befejeződött a Hungaroringen zajló munkálatok első üteme, amely során látványos változáson esett át....