életérzés

Mercedes-Benz CLE Cabriolet

2024.06.18.

„Élvezd a kabriót, feel the sunshine!”

A naptári nyár első napjaiban tartották a Mercedes új, nyitott tetejű modelljének sajtónapját. Ahogyan azt tenni szoktam, megvártam, amíg a kollégák kiírják magukból a száraz tényeket az autóval kapcsolatban, amiből már mindenki kívülről tudja, hogy milyen motorokkal, milyen extrákkal és mennyiért érhető el az új kabrió.

Nekem meg a tesztnapon végig az járt a fejemben, hogy teljesen mindegy miket tud ez az autó, az életérzés a lényeg!

Nem vagyok egy kabriós fazon

43 évesen végre beleöregedtem abba, amit mindig is szerettem. Régi zenéket hallgatok, visszafogottan vezetek, kerülöm az extremitásokat. Minek a feltűnősködés, az utcazaj, kinek hiányoznak az irigy pillantások a városban, hogy egy 35 milliós nyitott tetejű luxuskocsiban feszítek?

Ráadásul le fog égni a fejem, vagy ízületes leszek a hosszú, hűvös menetszéltől. Nem hallom az utastársam szavát, fel kell hangosítani a zenét, hogy élvezhessem, de ez azt is jelenti, hogy mások is „élvezni” fogják mellettem.

Nem, nem, én nem vagyok kabriós. Aztán megérkezett a meghívó a sajtónapra. „CLE”.

Persze tudtam én, hogy miről van szó, de lássuk néhány mondatban mégis, hogy mit alkottak Stuttgartban!

Nem is „E”, nem is „C”

A Mercedes immár klasszikussá érett modellvariánsai a C-, az E- és az S-osztály. Ha kicsit visszatekintünk az időben, akkor az SL roadstert és később piacra dobott kistestvérét az SLK-t leszámítva azt látjuk, hogy a W124-es E-osztály alapjaira készült kabrió volt a kínálatban az első hasonló kivitel. A 124-es mindenhogy gyönyörű volt, de coupé és kabrió formában végképp világbajnok.

Aztán 1995-től kaptunk egy nagyon érdekes gépet, a CLK-t. Ez az E-osztály orrára hajazó, de annál kisebbnek tűnő autó szintén készült coupé és kabrió kivitelben is, de – és ez fontos lesz – akkor még el lehetett dönteni, hogy ez bizony az E-osztályhoz áll közelebb. Rendben is volt így a világ, mert korábban is az E-ből érkezett hasonló.

Megint ugorva egyet az idővonalon, pár évvel ezelőtt olyan kabrió modelldömping érkezett, hogy csak kapkodtuk a fejünket. Egymás után mutatták be az C-E-S kabriókat, volt miből válogatni. Felteszem, hogy a gyártási költségek és az eladásból származó profit talán nem is volt azonos nagyságrendű, ezért elengedték a nyitott tetejű kocsikat.

2024-ben, hogy azért ne maradjunk grand tourismo kabrió nélkül, megszületett a CLE Cabriolet.

Ez a kimondva, és nevében is a C- és E-osztályok közé kalibrált nyitott autó szól mostantól azoknak, akik kabriózás közben sem akarnak más emblémát nézegetni a kormányon.

„E” is és „C” is.

Az CLE-t három dolog tolja az E-osztály felé. Az első a méreteiből fakad. Ez az autó hosszabb (4.850 mm), mint a korábbi E-osztály kabrió a maga 4.834 mm-ével. Még akkor is igaz ez, hogy ha optikailag ez nem feltűnő, nem tűnik kifejezetten hosszú kocsinak a CLE.

A második dolog, ami inkább az E-osztályhoz közelíti az új modellt az a motorválaszték, pontosabban az, hogy míg nyitott tetejű C-osztály kizárólag négyhengeres motorokkal volt elérhető, ebbe az autóba CLE 450 néven bizony rendelhető a 381 lóerős sorhatos benzinmotor, sőt, az 53 AMG kivitelben tovább gyúrták az erőforrást az affelterbach-i srácok, amely így már 449 lóerőt is képes leadni.

A harmadik E-osztályos jegy a fényszórókban keresendő. A 2022-től, a W206 C-osztállyal jelentkező modellpalettán megfigyelhető volt, hogy „magassági” sorrendben a C-E-S-osztályok 1-2 illetve 3 kisebb világító pontot hordoznak a fényforrásaikban, így egyértelmű az autobahn-on, hogy mi ért utól minket. Nos, a CLE is két-ket pontot kapott a fényszóróiba, így joggal gondolhatják majd az autópályán, hogy egy komolyabb autó érkezett mögéjük.

A enteriőr inkábba C-osztályt idézi, a belső szervek a W206-osból lehetnek ismerősek.

Van dízel is

A kétliteres, 197 lóerős motor simán kérhető a CLE-be. Összeveszhetünk most azon, hogy egy 220d jelzéssel ciki-e egy ilyen autó, de egyrészt ez az autó sehogyan sem lesz ciki, másrészt, aki dízelt szeretne, annak miért ne kínálnának egy ilyen kocsit. Én is ezt vezettem a sajtónapon a legtöbbet és ha a fogyasztásmérőre pillantottam, azonnal beláttam, hogy van létjogosultsága: a CLE 220d Cabriolet úgy is 6 literes fogyasztást produkált, hogy egész nap újságírók nyúzták.

A benzinmotorok már említett nagyágyúi mellett a kétliteres erőforrás is elérhető. A 200-as jelzésű kivitelben az 1.999 cm3-es 204 lóerős erőforrás dolgozik, de ugyanez a motor elérhető 258 lóerős verzióban is, igaz, hogy ebben az esetben már a 300-as szám kerül a kocsi hátuljára.

A 200-as verzió kapható hátsó- és összkerék meghajtással is, ettől felfelé minden modell összkerekes. Bár az AMG kivitel még nem érkezett meg, ennek érdekessége, hogy a kormányzott hátsó kerekek a CLE-ben csak ebben a kivitelben lesz elérhető. Ha már a felfüggesztésnél tartunk, akkor el kell mondani, hogy a CLE-osztály nem lehet légrugókkal rendelni.

Érdekelnek részletek?

Sok mindent megtudtunk az új kivitelről, ami nem tudom mekkora érdeklődésre tart számot. Minden esetre elmondom, hogy alapkivitelben minden futómű 15 mm-el alacsonyabbra van állítva, mint az aktuális E-osztályé (W214). A sportfutómű még közvetlenebb kormányzást biztosít, a Dynamic Body Control elnevezésű kivitelben pedig adaptív lengéscsillapítók gondoskodnak a még jobb úttartásról.

Ebben a kabrióban szériafelszereltség lett az AirScarf, vagyis az első ülésekbe épített, forró levegőt a nyakra-tartóra fújó „légsál”, amely rettentő hasznosnak bizonyult a tesztnapon, később kifejtem, miért.

Ismerkedjünk meg az AirCap kifejezéssel is, amely szintén szériafelszereltség. Ez tulajdonképpen egy nyitható légterelő az első szélvédő felett, amelynek használatával a hátsó ülések utazóra érkező légtömeg terelhető el.

Kabrióspecifikus funkció a központi kijelző állíthatósága. Ha a monitor a konzolba van simulva, akkor a függőlegeshez képest 15 fokban áll és előfordulhat, hogy a rásütő nap miatt nem látható megfelelően, ezért egy gombnyomással 40 fokosra változtatható a dőlésszöge. Nem, köztes állapot nem állítható be.

Fontos kérdés a nyitott autók teteje. A CLE vászontetővel készül, amelynek mozgatása természetesen elektromos. Kiemelt adat, hogy a teljes nyitáshoz, vagy záráshoz elengedő 20 másodperc, lemértem, tényleg így van. Ráadásul a korábbi 50 km/órás limit helyett az új CLE Cabriolet már 60-ig képes nyitni és zárni a tetejét.

A Mercedes-ben nem marad további funkció nélkül a tető. Az ugyanis nem csak a széltől és esőtől óvja a bent ülőket, hanem a hanghatásoktól is. Kapott is egy találó nevet: akusztikus tető. Menet közben, ha ez csukva van, akkor közel a zárt kivitelek zajkomfortját tudja biztosítani. Másik hasznos funkciója, hogy ha meghajtjuk a több mint 700 wattos Burmester HiFi-t akkor nem kell majd magyarázkodnunk a szomszédnak, hogy miért szeretjük Gergely Róberttől az Emanulle-t.

A műszaki paraméterek legvégén, visszatérve a hajtáslánca megemlíteném, hogy az új trendeknek megfelelően a CLE-ben is minden erőforrás elektromos támogatást kapott. Ez a korábbi 15 kW-os teljesítményhez képest immár 17, nyomatékban pedig 205 Nm.

Én ezen ponton el is engedném a részletek taglalását.

Mert az életérzés a lényeg

Sajnos kis hazánkban amúgy sem fenyeget sok embert az a veszély, hogy beüljön egy alapáron 24 millió forint feletti autóba. Ha meg nagymotorral, néhány extrával szeretnénk, akkor még egy tízest könnyedén összeikszelgethetünk a konfigurátorban. Még kevesebben lesznek azok, akik képesek és hajlandóak is ennyi pénz áldozni egy szezonautóért.

Amikor ezt az első néhány méteren átgondoltam arra jutottam, hogy néhány óráig most én lehetek az a kiváltságos, akinek bejött az élet, aki ezt is megteheti. Átadtam hát magam az élvezetnek. Beállítottam az ülést, összehangoltam a telefonomat a fedélzeti rendszerrel, indítottam a Spotify-t, feltekertem a hangerőt és útnak indultam.

Megjött sikercsapat :)

A fejembe húzott baseball sapka mellé a saját autómban felejtett széldzseki is jól jött volna, de hamar hozzászoktam a permanensen hátulról érkező szélhez. Hamar sikerült beleringatom magam, hogy ez az én autóm és most csak úgy furikázok a városban, mert ehhez van kedvem. A rakparton a CLE araszolt helyettem a dugóban, én pedig az ajtókárpitra könyökölve, kezem az a szélvédőkereten pihentetve ünnepeltem elképzelt aznapi üzleti sikereimet.

Később, a Dobogókő felé vezető hegyi úton élveztem a szabadság érzését és a minden kanyarba tökéletesen befekvő autó kényelmét. Közben a hideg magaslati levegő kezdett kellemetlen lenni, de semmi baj, indítottam az AirScarfot, később pedig menet közben zártam a tetőt.

Hazafelé még kellemesebb volt. Újra kisütött nap, újra a belvárosban villantottam az új kocsimmal. Az életérzés egészen Budaörsig tartott, ahol muszáj volt felébrednem éber álmomból és visszaadni az autót.

Én egy kabriós fazon vagyok

A CLE három együtt töltött óra után tudott bennem egy világnézetet megváltoztatni. Sokféle kabrió van, de egy Mercedes-Benz Cabriolet olyan életérzést ad, ami mással nem nagyon leírható. Ez tömény perfekcionizmus. Nincsenek kompromisszumok, mindenből a legjobbat kapjuk.

Ez lennék én: őszintte a mosolyom

Nos, kérem, ha ilyen is lehet a kabriózás, akkor én jönnék. A Mercinél azt mondják, hogy ez az autó egész évben használható, amit praktikusan el is hiszek. De soha nem hoznám ki, hóban, esőben, mert nem arra való. Álljon csak októbertől áprilisig a garázsban, hogy aztán majd tavasztól kora őszig újra és újra megadja ezt a csodálatos érzést.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.05
Ki gondolná, hogy a világ legnagyobb dömpere nem a svéd Volvo, nem az amerikai Caterpillar, de még....
2025.12.05
Az Autós Nagykoalíció a 2025/2026-os tanévben is meghirdette az Autós Szakmák Tanulmányi Versenyét....
2025.12.05
Made in Európa.   ..
2025.12.05
Csütörtök este egy személy meghalt egy közlekedési balesetben Halbturn és Andau (Neusiedl am See....
2025.12.05
Az európai autóipar bealudt, majd elkezdte saját maga alatt vágni a fát. Az ilyen lépések eredménye....
2025.12.05
A két év múlva megvásárolható GR GT legalább 650 lóerős, V8-as ikerturbós benzinmotorra épülő....
2025.12.05
A Stellantis-csoporton belül működő Peugeot az elmúlt években több kihívással szembesült, de a....
2025.12.05
Hétfőtől elérhetőek lesznek a 2026-ra érvényes éves autópálya-matricák. 2025. december 8-tól a jövő....
2025.12.05
A napokban állt Föld körüli pályára a Széchenyi István Egyetem iker műholdja a Hunity kisműhold....
2025.12.05
A közúti közlekedés legfőbb témája, a halálos és személysérüléssel járó balesetek csökkentése.....