fejlesztés

Magyar mérnökök értek el sikereket Chilében

2023.04.12.

Kiemelkedő sikert ért el a magyar tulajdonú Inventure Automotive egy Chile-i bányatársaságnál, ahol az elmúlt időszakban nagyon magassá vált a balesetek száma. A járműadatokra épülő megoldásokkal foglalkozó Inventure a bányatársaság telematikai szolgáltatójával együtt fejlesztett ki egy új, a vezetési viselkedésre vonatkozó elemzési módszert.

A bányatársaság egy többezer járműből, leginkább pickupokból álló flottával rendelkezik. A balesetek növekedésének hátterében az állt, hogy a munkavállalók nem tartották be a biztonságos közlekedés szabályait sem a bánya területén, sem annak közelében. A balesetek számának visszaszorításáért a bányatársaság telematikai partnere az Inventure Automotive-hoz fordult azzal az igénnyel, hogy első lépésben a Toyota Hilux pickupok-ból kinyerhető adatok alapján fény derüljön arra, hogy megvalósul-e a gépjárművezetők részéről valamilyen gondatlanság, vagy „nemtörődömség”.

Az Inventure Automotive a korábbi együttműködés révén már a balesetek számának elharapózásáéig is képes volt számos sztenderd adatot kinyerni, mint a fogyasztás, a fordulatszám, a megtett kilométer és az üzemanyagszint. Ezekből az adatokból is már lehet következtetéseket levonni a „járművezető viselkedésre”, de inkább a működés optimalizását segítik elő. Más járműveken még kinyerhetők adatok a tengelyterheléssel, a menetstabilizáló rendszerrel (ESP), vagy a blokkolásgátló (ABS) rendszerrel kapcsolatban az Inventure gyártófüggetlen, kontaktusmentes CAN-busz olvasási és feldolgozási megoldásaival.

„Ezek az adatok nagyon fontos információval szolgálhatnak egy üzemeltető számára és elviekben már elegendőek lennének ahhoz, hogy kialakuljon egy biztonságosabb vezetési stílus, de ennek ellenére, nem csökkent a balesetek száma érdemben. Így szükségessé vált további értékek ellenőrzése és kinyerése” – hangsúlyozta Nagy Zsolt, az Inventure Automotive Zrt. igazgatója.

A feladat nem volt kicsi, hiszen új paramétereket kellett találni. Az Inventure Automotive mérnökei az ADAS (Advanced Driver-Assistence System) fejlett vezetéstámogató rendszerben keresték a megoldást. Az új típusú járműadatok feltárása azonban két nagyobb problémába ütközött. „Hiába volt meg a pick-upok adatfeltárása, kiderült, hogy a dél-amerikai piacra gyártott járművek CAN-busz hálózata eltért az európaiakétól. A távolság miatt és a mielőbbi gyors megoldás érdekében mérnökeink távsegítség révén határozták meg a kinti technikusoknak, hogyan és honnan nyerhetik ki az ADAS adatokat. Hasonlóan, mint egy távműtétnél, ahol a sebész többezer kilométer távolságból irányítja a műtétet végző robotkarokat.” – árulta el Nagy Zsolt.

A balesetek csökkentéséhez három fontos területről sikerült adatokat feltárni. Egyik a sávelhagyásra figyelmeztető asszisztens, a másik a vészfékasszisztens, a harmadik pedig az adaptív sebességtartó automatika. „A bányatársasággal együttműködő telematikai cégnek innentől kezdve egyszerűbbé vált a munkája, mert a kibővített elemzésekkel sokkal könnyebben ki tudták szűrni azokat a sofőröket, akik nem törekednek a biztonságos vezetésre. Számukra képzéseket biztosítottak, amelynek eredményeként sikerült hathatósan csökkenteni a balesetek számát” – mondta el az Inventure Automotive Zrt. igazgatója.

A magyar cég sikerét jól tükrözi, hogy azóta már egy másik pick-up típusra is kapott felkérést az ADAS paraméterek kinyerésére.

Az Inventure Automotive-ról

A magyar tulajdonú Inventure Automotive 20 éves múlttal és jelentős tapasztalattal rendelkezik a járműinformatikában. A cég jelenleg több mint 85 országban értékesíti termékeit és szolgáltatásait továbbá a világon azon kevesek közé tartozik, akik járműgyártó független kontaktus mentes CAN-busz olvasási és feldolgozási megoldásokat kínálnak. Termékei a világ 5 kontinensén vannak jelen, megoldásait már világszerte sok százezer járműben alkalmazzák ügyfeleik megelégedéssel elsősorban az EU-ban, az Egyesült Királyságban, Mexikóban, Kanadában, az USA-ban, és Dél-Amerikában. Az Inventure Automotive központja Budapesten működik.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.09
A HangZóna mai vendége Bognár Tamás a Porsche Hungaria kommunikációs vezetője. ..
2024.05.09
Az MTI helyszínről származó információja szerint az egyik oldalon elütöttek egy embert, aki....
2024.05.09
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.05.09
A kínai autópiacon tomboló árháború és szoros verseny rendkívüli leleményességre ösztönzi az....
2024.05.09
Marokkó egy varázslatos hely, ahol a nomád berber hagyományok üdvözlik és magukba szívják a világ....
2024.05.09
A VW az adminisztratív létszámot felmondási szerződésekkel akarja csökkenteni. Aki gyorsan dönt,....
2024.05.09
Magyarország európai gazdasági súlyát nagy mértékben növeli, hogy a BYD az autóbuszgyára után az....
2024.05.09
A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson....
2024.05.09
A Széchenyi István Egyetem, az ABZ Drone Kft. és a Cloud for Intelligent Airplace Zrt. (CloudIA)....
2024.05.09
Nem mindennapi teljesítmény büszke birtokosa egy budapesti Volkswagen Jetta és annak gazdája, Szűcs....