utazás

Kihagyhatatlan látnivalók hazánk legrégebbi alapítású városában

2021.12.01.

Már a római birodalom idején település állt itt, 2000 évvel ezelőtt a híres Borostyánút is keresztezte a város utcáit. Akkor még Savariának hívták, ma pedig már a Nyugat királynőjeként emlegetik Vas megye székhelyét. Hazánk legrégebbi alapítású városát, Szombathelyet azonban nemcsak a dicső múlt miatt érdemes felkeresni, hanem azért is, mert tökéletes hétvégi kikapcsolódást nyújt minden korosztály számára. Íme öt látnivaló, amelyet ne hagyj ki a városban járva.

 

Iseum Savariense

Egy építkezésnek köszönhetően derült fény arra 1955 őszén, hogy milyen páratlan kincsek rejlenek itt a föld mélyén. A régészek egy, a rómaiak által emelt Isis templom maradványaira bukkantak, amely világviszonylatban is igazi kuriózumnak számít. Savaria egykor a Duna-vidéki Isis kultusz legfőbb központja volt. Azé az egyiptomi istennőé, aki többek közt a Nílus áradásáért felelt, és ahonnan a gabona hajóval a római kolóniai városaiba került. Sok évtized gondos munkájával sikerült a kutatóknak a templomot rekonstruálni, és 2011-ben megnyílt az Iseum Savariense Régészeti Műhely Szombathely belvárosában. A kiállítás az ókor világába repíti vissza a látogatókat 21. századi eszközök segítségével, amelynek során a történelemkönyvek eseményei elevenednek meg.

Fotó: Szombati Orsolya, www.traveladdict.hu

 

Székesegyház és a Szombathelyi Egyházmegye barokk könyvtára

Magyarország harmadik legnagyobb templomát Szombathely jegyzi Esztergom és Eger után. Az 5000 fő befogadóképességű Sarlós Boldogasszony templomot semmiképp ne hagyjuk ki a városban járva, csakúgy mint az egyházmegyéhez tartozó csodaszép barokk könyvtár felkeresését sem. A Szily János püspök által alapított universitas részeként a 3000 kötetes könyvtári állományban 16 középkori kódex és 96 ősnyomtatvány is helyet kapott. Ám nemcsak a könyvek, hanem Stornó Ferenc lélegzetelállító mennyezeti freskói miatt is érdemes felkeresni a barokk könyvtár épületét.

Fotó: Szombati Orsolya, www.traveladdict.hu

 

Vasi Skanzen

Szombathely néprajzi sajátosságait és egy letűnt korszak hagyományait őrzi az ország második skanzenjeként megnyílt szabadtéri múzeuma, amely 1973 óta várja a Csónakázó-tó mellett a látogatókat. A Vasi Skanzenben az egykori őrségi falvak világába és szokásaiba nyerhetünk betekintést, és azt is megtudhatjuk, milyen célt szolgált például a foklafa, vagy kik voltak a rigászok. A skanzen felkeresése igazi élmény és időutazás lehet kicsik és nagyok számára egyaránt.

Fotó: Szombati Orsolya, www.traveladdict.hu

 

Kámoni arborétum

A Szombathelyhez tartozó, 27 hektáros kert fő vonzerejét a rododendronok és azáleák virágzása jelenti, ám a Kámoni arborétumot érdemes az év minden szakában felkeresni. Itt található Magyarország örökzöldekben leggazdagabb gyűjteménye, de láthatunk pompás juharfákat, mocsárciprusokat és vízeséseket is a gondosan kiépített tanösvények mentén. A természet kincseit babakocsival és kerekesszékkel is felfedezhetjük, jó program lehet az egész család számára.

Fotó: Szombati Orsolya, www.traveladdict.hu

 

Smidt Múzeum

A szombathelyi múzeumok sorában különleges helyet foglal el a Smidt Múzeum, ahol a névadó, dr. Smidt Lajos gyűjteményét láthatjuk. Az egykori kórházigazgató hat évtizeden keresztült szenvedélyesen gyűjtötte a különféle műtárgyakat, amelyeket halála után a köz és a város részére adományozott. Az akadálymentes múzeumban olyan különlegességeket láthatunk, mint például Liszt Ferenc zsebórája, az 1848-as szabadságharc egyenruhái, vagy pedig biedermeier órák sokasága.

Fotó: Szombati Orsolya, www.traveladdict.hu

 

 

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.09
A HangZóna mai vendége Bognár Tamás a Porsche Hungaria kommunikációs vezetője. ..
2024.05.09
Az MTI helyszínről származó információja szerint az egyik oldalon elütöttek egy embert, aki....
2024.05.09
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.05.09
A kínai autópiacon tomboló árháború és szoros verseny rendkívüli leleményességre ösztönzi az....
2024.05.09
Marokkó egy varázslatos hely, ahol a nomád berber hagyományok üdvözlik és magukba szívják a világ....
2024.05.09
A VW az adminisztratív létszámot felmondási szerződésekkel akarja csökkenteni. Aki gyorsan dönt,....
2024.05.09
Magyarország európai gazdasági súlyát nagy mértékben növeli, hogy a BYD az autóbuszgyára után az....
2024.05.09
A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson....
2024.05.09
A Széchenyi István Egyetem, az ABZ Drone Kft. és a Cloud for Intelligent Airplace Zrt. (CloudIA)....
2024.05.09
Nem mindennapi teljesítmény büszke birtokosa egy budapesti Volkswagen Jetta és annak gazdája, Szűcs....