az év autója

Itt az 5-ös világranglista, ezek a nők által legkedveltebb autók

2024.02.09.

Győztest március 8-án hirdetnek.

 

A Women 's Worldwide Car Of The Year vagyis Az Év Női Autója versenyt 2011. óta rendezik meg. Az elismerő címet tavaly a Kia Niro nyerte. A világ 45 országából 65 hölgy szavazott a koreai márkára. S hogy az idén melyik lesz a befutó, hamarosan ezt is megtudjuk, most viszont még csak egy 5-ös listát tett közzé a szervezet azokról az autókról, melyek a rangos megmérettetésben részt vesznek.

Igen, rangos verseny ez és különleges is, mert ez az egyetlen díjkiosztó a világon, amely kizárólag női autós újságírókból áll. Öt kontinens 52 országának 75 újságíróból álló csapata szavaz. Első körben a 62 induló autóból választottak ki ötöt, melyek az érmekért versenyeznek.

A szavazási kritériumok ugyanazokon az elveken alapulnak, amelyek mindenkit vezérelnek egy autó kiválasztásakor. A díjazás során a benevezett modellek biztonságát, minőségét, ár-érték arányát, formáját, vezethetőségét, egyéb előnyeit és környezeti lábnyomát is figyelembe veszik a zsűritagok. Ezért a WWCOTY Awards a vásárlók millióinak mércéje szerte a világon. Az eredmény öt verhetetlen modell, öt autó, amelyek a kiválóságot képviselik.

A vezetési tesztek és a részletes elemzések alapján a Family Car, Large Car, SUV, Exclusive Car, 4×4 & Pick-Up kategóriákban ezek az autók a finalisták:

Volvo EX30

Ez a Volvo prémium kompakt SUV-ja, 100%-ban elektromos modellje és legolcsóbb autója. Kiemelkedik a 450 kilométeres hatótávolságával, minőségével, biztonsági felszerelésével. Kényelmes és tágas.

BMW 5-ös sorozat

Ez a nyolcadik generáció a legfejlettebb technológiával rendelkezik, tágas és kényelmes utasteret kínál és a márka első modellje, amely alapfelszereltségként teljesen vegán belső teret tartalmaz.

Kia EV9

A Kia EV9 elektromos SUV, akár hét üléssel. 5 méter hosszúsága ellenére jó aerodinamikával rendelkezik. Emellett kiemelkedik innovatív dizájnjával, csúcstechnológiájával és ultragyors töltésével. Ezen felül ára nagyon versenyképes a szegmens többi modelljéhez képest.

Volkswagen Amarok

A Volkswagen Amarok új generációja radikális változást mutat be. Növeli a terepjáró képességeket, a teherbírást. Javítja a belső minőséget és a felszerelést is.

Aston Martin DB12

Luxus, elegancia és teljesítmény, új dizájn és kiváló minőség jellemzi az új Aston Martin DB12-t. Egy ikerturbós V8-as motor hajtja, amely 680 lóerős teljesítményt nyújt, 325 km/h végsebességet jelent, és 0-ról 100-ra 3,6 másodperc alatt gyorsul.

A Women 's Worldwide Car of The Year győztesét március 8-án, a Nemzetközi Nőnapon hirdetik ki a Women' s Worldwide Car Of The Year Youtube csatornán.

Forrás: wwcoty.net

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.09
Az MTI helyszínről származó információja szerint az egyik oldalon elütöttek egy embert, aki....
2024.05.09
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.05.09
A kínai autópiacon tomboló árháború és szoros verseny rendkívüli leleményességre ösztönzi az....
2024.05.09
Marokkó egy varázslatos hely, ahol a nomád berber hagyományok üdvözlik és magukba szívják a világ....
2024.05.09
A VW az adminisztratív létszámot felmondási szerződésekkel akarja csökkenteni. Aki gyorsan dönt,....
2024.05.09
Magyarország európai gazdasági súlyát nagy mértékben növeli, hogy a BYD az autóbuszgyára után az....
2024.05.09
A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson....
2024.05.09
A Széchenyi István Egyetem, az ABZ Drone Kft. és a Cloud for Intelligent Airplace Zrt. (CloudIA)....
2024.05.09
Nem mindennapi teljesítmény büszke birtokosa egy budapesti Volkswagen Jetta és annak gazdája, Szűcs....
2024.05.09
Aki ellátogat a ZKW autóipari beszállító üzemébe, bepillantást nyerhet a raktárlogisztika jövőjébe....