Aeropark

Idei százezredik látogatóját fogadta az Aeropark

2023.11.17.

Idei százezredik látogatóját fogadta szerdán az Aeropark Repülőmúzeum - tájékoztatta a Légiközlekedési Kulturális Központ (LKK) az MTI-t.

Míg tavaly csak az év utolsó napjaiban, addig idén már novemberben köszönthette százezredeik látogatóját az Aeropark, mely a pandémia előtti időszakban évi 70 ezer vendéget fogadott - emelik ki a közleményben. Mint írják, ebben az évben egy pályaorientációs programra és reptérlátogatásra érkező, hatodik osztályos iskoláscsoportnál lépte át a számláló a mérföldkőnek számító értéket.

Novemberre megdőlt egy másik rekord is: az Aeropark túravezetői idén már több mint ezer csoportot kalauzoltak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér kulisszái mögött, mintegy 30 ezer látogatónak mutatva be a ferihegyi légikikötő titkait az autóbuszos reptérlátogatásokon.

Mint minden évben, 2023-ban is több újdonsággal bővült a múzeum látnivalóinak sora. Az őszi Kéklámpás Találkozón adták át a Készenléti Rendőrséggel együttműködésben, a Budapest Airport támogatásával az a különleges installációt, amely a több mint 70 éves Légirendészeti Szolgálat múltját és működését mutatja be interaktív módon - olvasható az összegzésben.

Ennek része az a Mi-2-es helikopter, mely a Készenléti Rendőrségtől került az Aeroparkba, és a nyár folyamán átfogó külső-belső felújításon esett át. A mellette álló egykori repülőtéri utasbeszállító autóbuszban két szimulátor kapott helyet. Az egyikben bárki belekóstolhat a helikoptervezetés élménybe, kipróbálhatja, milyen volt repülni a csirkecombnak becézett legendás típussal - írják.

A másik szimulátorban pedig egy rendőrautóba pattanhatnak be a látogatók. Az autóbuszban emellett légirendészeti relikviák, egyenruhák, felszerelések és archív fotók is közelebb hozzák a speciális szolgálat hétköznapjait a látogatókhoz.

Fotók: aeropark.hu

Emellett az egykor kalibrálási feladatokat ellátó Jak-40-es repülőgép kulcsfontosságú rendszereit folyamatosan élesztik fel a múzeum szakemberei, a Tu-134-es utastere pedig látványos változáson ment át az ülések és a felületek kárpitozását követően - olvasható az közleményben.

Mint felidézik, a Légiközlekedési Kulturális Központ tíz évvel ezelőtt vette át a ferihegyi repülőmúzeum üzemeltetését, és kezdte meg az addigra igencsak leromlott állapotú repülőgépek felújítását és a gyűjtemény fejlesztését.

Jelenleg 15 repülőgép és helikopter, több oldtimer minősítésű repülőtéri földi kiszolgáló jármű, és öt szimulátor tekinthető meg, próbálható ki az Aeroparkban. Emellett jelenleg az LKK rendelkezik az ország harmadik legnagyobb veterán Ikarus-flottájával, amelynek tagjai a népszerű reptérlátogatásokat teljesítik a budapesti és a debreceni légikikötőben - áll az LKK szerdai közleményben.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.31
Figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére péntek éjfélig a HungaroMet, hevesebb....
2024.05.30
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.05.30
Nagyon várta a szezon második futamát a Velenczei-Vánsza kettős, hiszen az első versenyt hamar be....
2024.05.30
Valaki bort, mások táskát terveztetnek autómárkájukhoz, a Nissan most Smell My Dust néven dob....
2024.05.30
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.05.30
Nézze meg a videót! ..
2024.05.30
Május 25-én, szombaton a Magas-Tátrában, a Hunfalvy-hágó (Chata pod Rysmi) közelében lezuhant egy....
2024.05.30
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei....
2024.05.30
Kategóriát teremtett a Toyota 1994 májusában, amikor a városi SUV első generációját bemutatta. Ma....
2024.05.30
Az egyre növekvő kereslet kielégítése érdekében a klímaberendezésekre, párátlanításra és fűtésre....