Nio

Hosszabb élettartamú akkumulátorokon dolgozik a Nio és a CATL

2024.03.25.

Azért is lennének fontosak a Nio számára a strapabíróbb akkumulátorok, mert csak így válhatnának profitábilisabbá az akkumulátorcserélő központjaik.

Mindig is az újítóbb kínai autógyárak közé tartozott a Nio, ami leginkább úgy tett szert ismertségre Európában, hogy egyszer megdöntötték a villanyautók Nordschleife körrekordját egy hiperautóval. Később azzal szereztek hírnevet, hogy elsőként alkalmaztak akksicserélő központokat világszerte, köztük például Németországban is. Azonban a Nio is érzi a tarkóján, hogy egyre égetőbb kérdés lesz az akkumulátorok élettartama. Ezért most olyan akkumulátor megoldások dolgoznak, ami akár az autó teljes élettartamát kiszolgálja. Jelenleg átlagosan 8 év garanciát vállalnak a gyártók az akkumulátorokra, de a Nio ezt akár 15 évre megnövelné.

Ehhez pedig egyesíthetik erejüket a CATL akksi óriással, akiknek többek között Magyarországon is van gyáruk. Míg a Nio egy olyan akkumulátor megoldáson dolgozik, ami 12 év  után is megőrzi kapacitása mintegy 80%-át, addig a CATL is dolgozik élettartam növelő megoldásokon, például kísérleteznek egy úgy nevezett öngyógyító Solid Electrolyte Interphase bevonaton. Minderre azért is szükség lenne, mert jelenleg veszteségesen működnek a Nio akksicserélő központjai, a hosszabb élettartamú akkumulátorokkal viszont nyereségesen működtethetnék. Ráadásul a két gyártó szerint 2025 és 2030 között mintegy 20 millió elektromos autó garanciája fog lejárni világszerte, az akkumulátorok cseréje viszont olyan drága lehet a vásárlóknak, hogy sokan dönhetnek az autó lecserélése mellett a javítás helyett.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.29
Tovább növelte árbevételét a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. 2023-ban, az előző évi,....
2024.05.29
A Rimac főnöke szerint az ügyfelek már nem akarnak elektromos hiperautókat venni. ..
2024.05.29
Szentlőrinc térségében forgalmi akadályra kell számítani – jelentette az Országos....
2024.05.29
Ideális megoldás lenne az automobilizmus gondjaira a hidrogénhajtás, mert nem szennyezi a....
2024.05.29
Egyszerre két, párhuzamos kutatási és fejlesztési projektet indít útjára a Toyota. Az egyikben a....
2024.05.29
Az elmúlt években hatalmas változáson ment keresztül a gyári első szerelés (original equipment, OE....
2024.05.29
Két kerékpáros ütközött össze Debrecenben, egyikőjük súlyos sérüléseket szenvedett. ..
2024.05.29
Befejeződött a Hungaroringen zajló munkálatok első üteme, amely során látványos változáson esett át....
2024.05.29
Megint jön egy újabb szezon, kétkerékre pattan a magyar! De jó is lenne, viszont nem eszik ilyen....
2024.05.29
A retró járművek rajongói 2024. június 1-jén és 2-án az ötvenéves V63-as Gigant villanymozdony....