közlekdésbiztonság

Gyerekeknek szóló közlekedésbiztonsági animációs kisfilmeket készített a HUMDA

2023.11.25.

Hat animációs kisfilm a gyalogos közlekedési szabályok, a láthatóság, a passzív biztonsági berendezések, a közlekedési tábla típusai, a kerékpáros közlekedés és a közösségi közlekedés, valamint a segítségnyújtás témaköreit járja körbe kicsiknek szóló hangnemben és vizuális feldolgozásban. A HUMDA célja, hogy minél kevesebb közúti közlekedési baleset történjen, ezért időről időre minden korosztályt megszólít kampányaival az Ügynökség.

A biztonságos közlekedéssel való ismerkedést nem lehet elég korán kezdeni, hiszen a fiatal korosztály, akik eleinte gyalogosan vagy kerékpárral közlekednek a különösen veszélyeztetett csoportba tartoznak. A HUMDA kiemelt célja a súlyos és halálos kimenetelű közlekedési balesetek számának radikális csökkentése, ezért a korosztályi jellemzőknek megfelelő óvodai, általános iskolai szempontok alapján közlekedésbiztonsági animációs kisfilmeket készített az Ügynökség. Ennek a munkának fontos eleme a társadalom széleskörű, szemléletformáló edukációja, amely a nemzetközi jó gyakorlatok megismerésével és átvételével, innovatív technológiák bevonásával, valamint az Európai Unió és az ENSZ balesetmegelőzési irányelveinek figyelembevételével történik.

 

A gyerekek a jövő közlekedői, így nem lehet elég korán kezdeni az edukációjukat. Kommunikációs szempontból azt vizsgáltuk meg, hogy milyen formában érhetjük el őket és a szüleiket, nagyszüleiket a leghatékonyabban. Az animáció egy örök megoldás, amely megfelelő formában és minőségben hosszútávon válhat mindenki hasznára. Online videómegosztó platformokat már rengetegen néznek ebben a korosztályban, így itt tudjuk őket a legjobban elérni. Bízunk benne, hogy ez a kampányunk is legalább olyan sikeres lesz, mint számos korábbi közlekedésbiztonsági aktívitásunk; a „Nem vagy egyedül az utakon” közlekedésbiztonsági reklámfilmjeinek például számos rangos hazai és nemzetközi elismerést kaptak – emelte ki Lázár László, a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. kommunikációs vezetője.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.06.01
Több európai országban tizenhárom gyanúsítottat állítottak elő csalás, okmányhamisítás és pénzmosás....
2024.06.01
A japán cég 26 milliárd forintos beruházásának nem csak helyi, és nem is csak magyar, hanem komoly....
2024.06.01
Jól indult sokaknak az év Magyarországon, számos nagyon drága luxus- és sportautó talált gazdára.....
2024.06.01
A francia közel tökéletes teljesítményt nyújtott, de az előnye így is kicsi a Hyundai Motorsport....
2024.06.01
A Veszprémi Járási Ügyészség maradandó fogyatékosságot okozó közúti baleset gondatlan okozásának....
2024.06.01
Svájcban a vadászpilóták az ország nyugati részén fekvő egyik autópályán gyakorolják a vészhelyzeti....
2024.06.01
40 millió fontra szokták értékelni Rodger Dudding kollekcióját, de a valóságban valószínűleg ennél....
2024.05.31
Gyakran halljuk, hogy az ügyfélélmény az autókereskedésekben az utóbbi években jelentősen átalakult....
2024.05.31
Az Autós Nagykoalíció (ANK) hatodik alkalommal hirdeti meg az Év Magyar Autója díjakat. Nagy....
2024.05.31
Az új közlekedési rendszer bevezetése közelebb lehet a vártnál.   ..