verseny

Formula Student: taroltak a németek a magyar futamon

2016.08.21.

Csütörtöktől vasárnapig a győr-gönyűi kikötőben rendezték meg a hetedik Formula Student Hungary versenyt. A műszaki egyetemisták Forma 1-es futamának számító Formula Student Hungary-n ezúttal is taroltak a németek. Az első és második helyen is német csapat végzett, a harmadik helynek pedig a prágai egyetemisták örülhettek.

 

Vasárnap az éjfélhez közeli órán eredményt hirdettek a győri Széchenyi István Egyetem aulájában.

Összesítettben az első három

1. hely: Running Snail Racing Team - Németország 

2. hely: Rennstall Esslingen - Németország

3. hely: CTU Cartech Prague - Csehország

A magyarok helyezései:

9. hely: Budapesti Műszaki és Közgazdaságtudományi Egyetem 

16. hely: Széchenyi István Egyetem, Győr

32. hely: Kecskeméti Főiskola

40. hely: Miskolci Egyetem 

A statikus versenyszámok közül elsőként a Költséghatékonysági díjat adták át, melynél a bírák a jármű kivitelezésének pontos és részletes bemutatását értékelték. Ebben a kategóriában a német Rennstall Esslingen diadalmaskodott. A Műszaki tervezés díját – melynél az autó koncepciójának újításait helyezték a középpontba – a szintén német High-Octane Motorsports tagjai vehették át. Kiemelésre méltó, hogy ebben a versenyszámban az Arrabona Racing Team a harmadik helyen végzett. Az Üzleti terv prezentáció díját az olasz E-team Squadra Corse érdemelte ki.

A dinamikus versenyszámok közül a gyorsulás győztesét hirdették ki először, mely nem más lett, mint a német Running Snail Racing Team – megelőzve a BME Formula Racing Team csapatát. A Skid pad díjat az e-gnition Hamburg nyerte, az Autocross kategóriában a Running Snail Racing Team lett az első, az Endurance díjnak pedig a Rennstall Esslingen tagjai örülhettek.

A statikus versenyszámok összesített díját az Amberg-Weiden egyeteméről érkezett Running Snail Racing Team kapta, míg az Arrabona Racing Team bronzérmes helyen zárt. A dinamikus versenyszámok összetettjét szintén a Running Snail racing team nyerte.

Ezt követően a különdíjak átadása következett. A Gépipari Tudományos Egyesület az önálló fejlesztés támogatására ajánlott fel különdíjat. A díj odaítéléséhez a járműveket és a csapatok munkáját a zsűri a jármű és a komponensek fejlesztése és gyártása terén végzett munka önállósága szempontjából értékelte, mérvadónak tekintve az egység kifejlesztésének munkaigényét. Az elismerést az Arrabona Racing Team kapta. A prezentációk során a legjobb előadó díját az olasz Squadra Corse színeit képviselő Stefano Givone érdemelte ki. Győr város ajándékát – mellyel a legjobb új csapatot jutalmazták – az izraeli Ben-Gurion Racing tagjai vehették át. A verseny főszponzora, az Audi Hungaria a digitális jövőt értékelte különdíjával, melyet az olasz UniBo Motorsport érdemelt ki.

Végezetül színpadra szólították a Formula Student Hungary 2016 összetett versenyének dobogósait. Harmadik helyen a cseh CTU Cartech Prague végzett, második helyen a Rennstall Esslingen zárt, míg a győzelmet ismét egy német csapat, a Running Snail Racing Team szerezte meg. A magyar csapatok közül a BME Formula Racing Team a 9., az Arrabona Racing Team a 16., a kecskeméti KEFO Motorsport a 32., a Formula Racing Miskolc a 40. helyen fejezte be a győr-gönyűi kikötőben rendezett viadalt - tájékoztatta szerkesztőségünket éjjel negyed kettőkor Baudentisztl Ferenc sajtófőnök. 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.31
Figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére péntek éjfélig a HungaroMet, hevesebb....
2024.05.30
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.05.30
Nagyon várta a szezon második futamát a Velenczei-Vánsza kettős, hiszen az első versenyt hamar be....
2024.05.30
Valaki bort, mások táskát terveztetnek autómárkájukhoz, a Nissan most Smell My Dust néven dob....
2024.05.30
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.05.30
Nézze meg a videót! ..
2024.05.30
Május 25-én, szombaton a Magas-Tátrában, a Hunfalvy-hágó (Chata pod Rysmi) közelében lezuhant egy....
2024.05.30
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei....
2024.05.30
Kategóriát teremtett a Toyota 1994 májusában, amikor a városi SUV első generációját bemutatta. Ma....
2024.05.30
Az egyre növekvő kereslet kielégítése érdekében a klímaberendezésekre, párátlanításra és fűtésre....