Győr

A Forma–1 legendás mérnökei adtak elő a Formula Student Symposiumon

2023.11.27.

Közel kétszázan voltak a Széchenyi István Egyetem által november 18–19-én megrendezett Formula Student Symposiumon, ahol a motorsport krémje, köztük a Forma–1 mérnök legendái tartottak előadásokat. A kilencedik alkalommal megszervezett nemzetközi esemény népszerűségét mutatja, hogy a résztvevők összesen 20 országból érkeztek Győrbe.

A hagyományosan a Széchenyi István Egyetemen megrendezett Formula Student Symposium idén kilencedik alkalommal kapott helyet az intézményben, melyre 22 előadó érkezett a nemzetközi motorsport világának különböző csapataiból és autógyártóitól. A találkozó legfőbb célja a tapasztalat- és ötletcsere mellett a következő szezonra való felkészülés volt a Formula Student-sorozatban induló hallgatói csapatok számára, elismert szakemberek segítségével.

Claude Rouelle világhírű versenymérnök saját karrierútján keresztül beszélt a hibák és a szaktudás fontosságáról. (Fotó: Adorján András)

„A rendezvény tökéletesen illeszkedik a Formula Student-csapatok fejlesztési ciklusába – miszerint ősszel terveznek, tavasszal autót építenek, nyáron pedig tesztelnek és versenyeznek –, hiszen a szimpózium időpontjára az új csapatok már felálltak, koncepcionálisan előkészültek. Így ebben a periódusban tudják egyeztetni egymással a terveket, és tanulhatnak előadóinktól, amit aztán be tudnak építeni a következő szezonra történő felkészülésbe” – húzta alá Kolossváry Tamás, a Széchenyi István Egyetem Győri Innovációs Parkjának központvezetője, az esemény főszervezője.

A program előadói között volt többek közt Claude Rouelle, a motorsport egyik szaktekintélye, aki versenymérnökként és járműdinamikai szakértőként rendszeresen tart szakmai tréningeket, és bíróként is tevékenykedik a legnevesebb nemzetközi Formula Student-versenyeken. „A Formula Student lényege, hogy tapasztalatokat szerezzünk és tanuljunk a hibákból, hiszen a szakértelem mellett a hibák is kulcsfontosságúak a sikerhez. A tapasztalatokat pedig fontos, hogy megosszuk egymással – itt erre remek lehetőség nyílik” – hangsúlyozta a belga szakember.

Előadott Miroslav Zrncevic, a Bugatti Rimac tesztpilótája, valamint Pierre-Olivier Cimon, aki szintén a Rimac Technologytól érkezett és az akkumulátortechnológia specialistája. A Forma–1 világából jelen volt Timothy Anticevich a Williams istállótól, valamint visszatérő vendégként Owen Carless, az idei konstruktőri világbajnok Red Bulltól és Hegedűs Andor, az Aston Martin tagja.

 „A Széchenyi István Egyetem számos sikerre lehet büszke a Formula Student-versenysorozatok kapcsán, ezek egyike a SZEngine, az egyetlen motorfejlesztő csapat a versenyben, amely motorbeszállítóvá válik 2024-ben. Mindeközben az Arrabona Racing Team egy teljes versenyautót fejlesztve és építve évről évre kiemelkedő eredményeket ér el. Nagy örömünkre szolgál, hogy a szakma élvonalát üdvözölhetjük most a Széchenyi István Egyetemen, akik megosztják tapasztalataikat a hallgatóinkkal, ezáltal tovább erősítve pozíciónkat a nemzetközi arénában” – húzta alá köszöntőjében prof. dr. Dogossy Gábor, a Széchenyi-egyetem Audi Hungaria Járműmérnöki Karának dékánja.

A Formula Student Symposium fő szponzora, az Audi Hungaria képviseletében Christian Stengel, a cég járműfejlesztési vezetője az iparág és a Formula Student kapcsolatáról osztotta meg gondolatait. „A modern járműiparban az ágazat komplexitása miatt az elméleti tudás mellett nagyon fontos a gyakorlati tapasztalat a szakma minden területén, beleértve ebbe a kommunikációs készségeket, a konfliktuskezelést és a projekt menedzsmentet is. A Formula Student mindezekre lehetőséget ad, ezáltal ez a legjobb befektetés a jövőbe” – mondta.

A Széchenyi István Egyetem angol nyelvű járműmérnök szakán tanuló Hunyadi Napsugár idén először vett részt az eseményen. „A Formula Student-verseny rendezésében aktívan részt veszek, emiatt fontosnak tartottam, hogy ezen a szakmai rendezvényen is jelen legyek, ahol az autósport és a járműipar legjobb nemzetközi szakembereitől tanulhatok” – osztotta meg portálunkkal.

A kirgizisztáni Alikhan Abdykalykov már több éve visszatérő résztvevője a rendezvénynek. „A szimpózium szakmai tartalma és szervezése minden évben kiemelkedő. Mindig izgalmas workshopokon és előadásokon vehetünk részt – ezt kár lenne kihagyni” – mondta.

„Ez az egyedülálló nemzetközi esemény minden járműipari szakember és hallgató számára fontos, hiszen kiváló platformot biztosít a tudás- és tapasztalatcserére a csapatok között” – emelte ki a jordániai Barham Farraj, aki önkéntesként vett részt az esemény megvalósításában és a szervezésben.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.09
A HangZóna mai vendége Bognár Tamás a Porsche Hungaria kommunikációs vezetője. ..
2024.05.09
Az MTI helyszínről származó információja szerint az egyik oldalon elütöttek egy embert, aki....
2024.05.09
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.05.09
A kínai autópiacon tomboló árháború és szoros verseny rendkívüli leleményességre ösztönzi az....
2024.05.09
Marokkó egy varázslatos hely, ahol a nomád berber hagyományok üdvözlik és magukba szívják a világ....
2024.05.09
A VW az adminisztratív létszámot felmondási szerződésekkel akarja csökkenteni. Aki gyorsan dönt,....
2024.05.09
Magyarország európai gazdasági súlyát nagy mértékben növeli, hogy a BYD az autóbuszgyára után az....
2024.05.09
A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson....
2024.05.09
A Széchenyi István Egyetem, az ABZ Drone Kft. és a Cloud for Intelligent Airplace Zrt. (CloudIA)....
2024.05.09
Nem mindennapi teljesítmény büszke birtokosa egy budapesti Volkswagen Jetta és annak gazdája, Szűcs....