repülés

Az Emirates új megrendeléssel mentőövet dobott az Airbusnak

2018.01.21.

- Az Emirates légitársaság 36 Airbus A380 óriásgépre szóló megrendelést adott le az Airbus konszernnek 16 milliárd dollár értékben, amivel gyakorlatilag még legalább egy évtizedre biztosította a modell további gyártását.

Az Airbus közleménye szerint az Emirates megrendelése 20 duplafedélzetes órásgép leszállítására szól további 16 megvásárlására bejegyzett opcióval. A megrendelt gépek szállítása 2020-ban kezdődik. John Leahy, a toulouse-i repülőgépgyár kereskedelmi igazgatója az Airbus éves értékesítési és átadási statisztikájáról tartott sajtótájékoztatón a hét elején jelentette be, hogy leállítják a világ legnagyobb utasszállítója, az A380-as modell gyártását, ha nem kapnak új megrendeléseket.



A csütörtöki bejelentés ismeretében azonban John Leahy már a 2030-as évekig biztosítva látja az A380-as, a világ legnagyobb utasszállítójának gyártását. A megrendelés bejelentésére az Airbus részvényének árfolyama három százalékkal 92,65 eurós rekordra emelkedett. Az árfolyamnyereség később egy százalékra mérséklődött. Az első A380-as óriásgép alig tíz évvel ezelőtt állt kereskedelmi forgalomba. November végén az Airbusnak száz A380-asra szóló rendelésállománya volt, ebből 41 az Emiratestől. Az elmúlt tíz évben 317 óriásgépre adtak le rendelést a különböző légitársaságok, ebből az Airbus 217-et szállított le tavaly november végéig.

Az Airbus A380-asra legutóbb a japán ANA adott le megrendelést 2015-ben három gépre. Az akár 600 utast is szállítani képes, de a szokásos négy osztályos kivitelben 544 utast befogadó repülőből az Airbus jövőre havonta egy, 2019-től viszont évente nyolc gyártását tervezi. A jelenleg már 101 A380-as gépet üzemeltető Emirates kilenc-tíz éven keresztül évente hat gépet vesz át az Airbustól.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.29
A 2020-ban a Škoda első, a Volkswagen-csoport moduláris villamosítási eszközkészletén (MEB) alapuló....
2025.01.29
Az idén megújult Volkswagen Tiguan továbbra is az egyik legjobb ajánlat a kompakt szabadidő-autók....
2025.01.29
Morenth Péter 2021 novembere óta tölti be a Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) elnöki tisztségét,....
2025.01.29
Az új Peugeot E- 3008 modellre bevezetése óta több mint százezer megrendelés érkezett be, és ez....
2025.01.29
A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) adatai szerint az idei évre 1,4 millió darab....
2025.01.29
Minden idők legnagyobb forgalmát érte el a Volvo – jelentette be a svéd prémiummárka magyarországi....
2025.01.29
Az Aero Over nevű japán tuningcég gondolt egy merészet, és a Japánban kapható Toyota Crown Sport....
2025.01.29
Két taxist is elfogtak a budapesti rendőrök, mindketten hamisított iratokkal vezettek. ..
2025.01.29
Egy kisteherautó és egy személyautó ütközött össze a XI. kerületi Fehérvári úton, a Hauszmann....
2025.01.29
Ez a kamera valós időben, azonnal továbbítja az adatokat a rendőrségre.   ..