Anyukám is érteni fogja! - Most már tényleg jönnek a mínuszok | Autoszektor

Anyukám is érteni fogja

Anyukám is érteni fogja! - Most már tényleg jönnek a mínuszok

2014.01.21.

Immár hivatalos! E hét végére tényleg elő kell vennünk a téli bakancsot, feljebb kell tekerjük a fűtést, és sajnos aktuálissá válik Zorán örökbecsű slágere: Ne várd a májust…

Na, jó azért várakozni lehet rá, de előbb – úgy tűnik - mindenképpen meg kell küzdenünk a téllel, nem csak otthon, hanem az utakon is. Volt már szó a rovatban arról, hogy hogyan készítsük fel járművünket a téli, hideg viszonyokra, és arról is, hogyan találjunk meg a rejtett zárakat, hogyan és mivel töröljünk ablakot. Adósak vagyunk azonban azzal, hogyan vezessünk télen, mire számíthatunk, ha igazán hideg van.

A szomszédba is kocsival?

Az autó kényelmes, az autó gyors és még sorolhatnám az előnyeiket, de ami nekünk előny, az a technika szempontjából káros is lehet. Ahogy mi sem, úgy az autó sem „szereti” a hideget. Könnyebb lesz megszívlelni tanácsainkat, ha megértjük miért nem szereti.

A legtöbb autóban van egy műszer, ami a motor hűtőfolyadékának hőmérsékletét mutatja. Ezen általában azt látjuk, hogy indításkor még fekszik a mutatója, majd menet közben (viszonylag gyorsan) felmelegszik 90 fok környékére és ott is marad. Ez egy viszonylag összetett rendszer működésének eredménye, amely azt hivatott szolgálni, hogy az úgy nevezett üzemi hőmérsékletén dolgozzon a motor. E hőmérséklet mellett a legkisebb az alkatrészek belső súrlódása, legoptimálisabb az égés, egy szóval legalacsonyabb a fogyasztás.

A motorral együtt a benne lévő motorolaj is felmelegedik. A meleg olaj sokkal jobb kenési tulajdonságokkal rendelkezik, magyarul jobban csúsznak egymáson az alkatrészek, tehát kisebb lesz a súrlódás, ezáltal csökken az ellenállás, amit a motornak le kell küzdenie.

További probléma, hogy a motor hengerének hideg falára, a dugattyú hideg felületére szeret kicsapódni a pára és a porlasztott tüzelőanyag is. Az előbbi korróziót (rozsdásodást), az utóbbi egyenetlen égést okoz, amely nagyobb fogyasztást, és a motor belső szennyeződését váltja ki.

Aki a szomszédba is kocsival jár, a rövid szakaszokon nem tudja felmelegíteni kellőképpen az autóját, így az szinte állandóan a fentiek szerinti, kedvezőtlen üzemi körülmények között működik. Idővel a motor finom illesztései elkoszolódnak, a fogyasztás egyre magasabb, a teljesítmény egyre alacsonyabb lesz.

Ezért azt javasoljuk, hogy a téli időszakban a jellemzően 10 km-nél rövidebb szakaszokon ne használjuk a járművünket. Ha az autózást választjuk, akkor figyelnünk kell a kocsi bemelegítésére, illetve a melegítés alatti helyes használatra.

Az autónknak tehát az a jó, ha minél hamarabb eléri az üzemi hőfokát. Ennek érdekében a következőképpen járjunk el.

1.       Amennyiben havas-jeges az autónk, akkor indítsuk be, és állítsuk a fűtést a hideg állásba!

Az utastér melegét is a motor hűtőfolyadékának hője adja. Ha bekapcsolt fűtéssel akarjuk melegíteni a motort, akkor attól hőt vonunk el, így lassabban fog melegedni. Amíg havat seperjük az autóról, menjen fűtés nélkül a kocsi. A hátsó (és akinél van, az első) ablak fűtését kapcsoljuk be, ezzel megkönnyíthetjük a szélvédő(k) megtisztítását.

2.       Feleslegesen ne járassuk a kocsit

Amint készen vagyunk a takarítással, azonnal induljunk el. Ha nem kellett havat seperni, akkor ugyanez érvényes. Indítás után a motornak éppen elég lesz annyi idő, amíg bekapcsoljuk a biztonsági övet és a lámpát, hogy kialakuljon benne az olajnyomás, aztán már indulhatunk is. Menet közben gyorsabban melegszik majd a kocsi.

3.       Amíg nem meleg a motor, csak kis gázzal közlekedjünk

Ha a hideg motort „húzatjuk”, akkor a káros folyamatok (kopás, szennyeződés) felgyorsulnak. Különösen igaz ez a feltöltött (turbós) motorok esetén. Várjuk meg, amíg legalább megmozdul a hőmérsékletmutató a legalsó pontról, ami általában 40 Celsius fokot jelent. Ezután kezdhetünk kicsit bátrabban gyorsítani - persze csak amit a körülmények megengednek.

4.       Adjuk rá a fűtést

Eljött a mi időnk. Ha kezd melegedni a motor, akkor mi is kaphatunk a melegéből. Kapcsoljuk be a fűtést és közlekedjünk nagyon óvatosan.

Bónusz

Ha nem indul hidegben a kocsink, annak több oka lehet, pl. az akkumulátor. (Az akkumulátorok lelki világával foglalkozó sorozatunk ezt a témát már körüljárta.) Ha az indítómotor rendesen forgat, akkor nem ezzel van baj. A benzinmotorok általában hidegben is remekül indulnak, a dízelek viszont, éppen a tüzelőanyag tulajdonságai miatt okozhatnak problémát. A gázolajból ugyanis hajlamos kiválni a paraffin, ami a tüzelőanyag rendszerben dugulást okoz, így nem jut gázolaj a motorba. Ez leginkább -8 fok alatt jellemző, de nem árt felkészülni. A prémium gázolajok tartalmazzák a parafin kiválását megakadályozó adalékanyagokat. Ha ilyet tankolunk, nagy valószínűséggel elkerülhetjük ezt a kellemetlenséget.

Ha indítózáskor a motorunk „üresbe’” forog, akkor valami mást kell kitalálni. A kereskedelemben kapható indítóspray lehet az egyik megoldás. Ezeket a készítményeket indítózás közben a motor levegő beszívó pontjába kell fecskendezni. A bennük lévő gáz robbanékony, a motorba így tüzelőanyag kerül, és így már van elég ereje ahhoz, hogy a „sűrűbb” gázolajat elnyomja a rendszer a motorig. Azonban vigyázzunk! Az indítóspray agresszív anyag, a motornak egyáltalán nem tesz jót az ilyen indítás, mert ez az elegy nem az optimális pontban fog felrobbanni a motorban, ezért lehetőleg kerüljük a használatát, illetve ha nincs más megoldás, akkor is csak legkisebb mennyiséget juttassuk a motorba. Ha így sem kel életre a gép, ne próbálkozzunk nagyobb mennyiséggel.

Sok sikert a felkészüléshez!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....