Anyukám is érteni fogja
De mi is ez a futómű és miért ennyire fontos?
Amikor az első szekereket készítették, egyszerűen feltettek a tengelyekre két-két kereket. Az érzést, amit ez okozott, a még napjainkban is kapható alap kivitelű kerékpárokhoz tudnám hasonlítani, bár ezeken is gumikerekek vannak, amik már sokat elnyelnek az út egyenetlenségeiből. Hamar rájöttek a szekérkészítők is, hogy a vaspántos fakerekek az út minden egyes kis egyenetlenségét közvetlenül az utasok fenekéhez közvetítik, ki kellett tehát találni valamit.
A nagy ötlet nem volt más, mint a rugók beépítése. Ekkor már nem kaptak meg minden úthibát közvetlenül az utasok, de jelentkezett egy másik probléma: a kocsi végtelen ringatózásba kezdett. Ezután találták fel a lengéscsillapítót, ami arra hivatott, hogy egy úthiba után gyorsan megnyugodjon a járműtest. (Ha napjaink autójában tönkremegy a lengéscsillapító, akkor érezhetjük az előbb említett ringatózást.)
A mai formájában ismert gumiabroncsokon futó járművek futóművei az évtizedek során folyamatosan fejlődtek, és ezzel együtt természetesen egyre bonyolultabbak lettek. A járműveknek közel ugyanúgy kell futniuk egy szál sofőrrel a fedélzetükön, mint a teljes családdal és a rengeteg csomaggal. A kerekeknek lehetőleg minden körülmények között az úttesten kell maradniuk, kanyarokban, bukkanókban, gyorsítás és fékezés közben is. Hogy ennek a sok feltételnek meg tudjon felelni egy futómű, ma már – ha benézünk az autó alá – sok látszólag kusza kart, rugókat, rudakat, és gumielemeket látunk, amiket összefoglalóan felfüggesztésnek, vagy futóműnek nevezünk.
Nem is olyan egyszerű, igaz?
Harkály van a kocsi alatt?
Sokan hihetik, hogy beköltöztek a kopogtató madarak az autó alá, amikor egyre erősebben hallják a futómű felől érkező kopogó hangokat. Harkályokat nem fogunk találni, de akkor mi kopog?
Ahogyan a járműtest dülöngél az úton, a futómű elemei mindig más pozícióban vannak egymáshoz képest. Ha simán csak fém a fémhez lenne kötve, hát akkor olyan csikorgás lenne az utakon, mintha száz matektanár húzná végig a körmeit a táblán. Ezért a futóműben nem találunk olyan kapcsolódást, ahol ne alkalmaznának gumi betétdarabokat, amelyek megakadályozzák a csikorgó, kopogó hangokat és elnyelik a rezonanciákat: ezeket az alkatrészeket a szerelők garázsnyelven csak szilenteknek nevezik, éppen azért, mert ha ezek jó állapotban vannak, akkor a futóművünk csendes marad.
„Hát aztán, ha kopog? Engem nem zavar!”
Egy ideig persze az kellemetlen hangokon kívül nem okoznak problémát a kikopott szilentek. No persze csak ha nem nevezzük problémának, hogy a zajterhelés is fáradtságot okoz, hiszen az agyunk folyamatosan kapja az ingereket, egyszerűen idegesítő egy idő után a dolog. De amikor egy kikopott alkatrész miatt már nem a régi a kocsi stabilitása, az már fenyegeti az autózás biztonságát, ezért ha már egyértelmű, hogy valami nincs rendben odalent, akkor irány a szerviz.
Kormány közeli (hang)források
Logikailag a futómű kérdésnél kell foglalkoznunk a kormányművel is. A kormányzás is végső soron a futómű része, hiszen ez is az első kerekhez bekötött rudazatból áll. A kormánykerék csak a jéghegy csúcsa, az igazi technika általában a vezetőknek láthatatlan. A kormánykerék forgatásával előbb a több helyen is irányt váltó kormányrudat, majd egy fogaskereket, végül egy fogaslécet hajtunk.
Fogaskerék - Fogasléc
A jármű elejébe épített kormányműben a fogasléc a tekergetés hatására jobbra-balra mozog, a végeire szerelt rudazattal pedig elforgatja a kerekeket. Mivel egyrészt a mozgás hatására, másrészt a kormányzás miatt a kerekek a kormányműhöz képest mindig máshogyan helyezkednek el, ezért ezek a rúd-kapcsolatok sem lehetnek fix bekötésűek, hanem úgynevezett gömbcsuklókkal (vagy gömbfejekkel) kapcsolódnak a kerékhez. A már megismert szilentek a gömbfejekben is megtalálhatóak, tehát ez is tud kopogni, ha kikopott.
Azt mondják nincs rossz, kopogó futómű, csak halk rádió
Vannak, akik a legkisebb kopogást is észreveszik, és akadnak olyanok, akiknek az autóján már szinte mindent ki kellene cserélni, ami a felfüggesztéssel kapcsolatos. Fordítsunk nagyobb figyelmet a futómű felől érkező hangokra. Talán meg tudjuk így előzni a futómű hiba miatt már csak autómentővel orvosolható eseteket.
Csütörtökön megemeljük az autót és megnézzük mi is biztosítja a gördülékenységet. További hibák és a felismerésük módja következik, addig is jó fülelést!