Autós Nagykoalíció

"Álmodj velem! Avagy, ha elég szorgalmas és tehetséges vagy, eljuthatsz a világ tetejére!”

2017.09.29.

Immár hatodik alkalommal kerül megrendezésre 2018. március 23-25. között a múltat, jelent és jövőt megidéző „Magyarok a világ járműgyártásában” elnevezésű tematikus kiállítás. Az ország legnagyobb autós szezonnyitó rendezvényén ezúttal nemcsak a közúti járművek lesznek terítéken, hanem a vízi- és légiközlekedés számára alkotott találmányok és járműcsodák is teret kapnak.

Szöveg: Horváth Miklós, fotó: ANK

Az előkészületekről az ötletgazda, Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke és az AutoMobil & Tunig Show fő támogatója az alábbiakat nyilatkozta: Az esemény fő célja a járműipar világát szerethetővé tenni a pályaválasztás előtt álló fiatalok és szüleik számára, valamint bemutatni az autóiparhoz kapcsolódó képzések nyújtotta perspektívákat. Az 2018-as AMTS tematikus kiállítására meghívott feltalálók, mérnökök és formatervezők személyes bizonyságukkal igazolják, hogy mottónk - miszerint ha elég szorgalmas és tehetséges vagy, eljuthatsz a világ tetejére - nemcsak egy frázis”.

Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke és a Magyarok a világ járműgyártásában" tematikus kiállítás ötletgazdája

Az ANK elnöke szerint még a vérbeli benzingőzös autórajongók többsége is méltatlanul keveset tud arról, hogy magyar mérnökök és formatervező szakemberek milyen fontos szerepet játszottak a világ mobilitásának évszázadokon át zajló folyamataiban, innovatív találmányaikkal miként segítették a földi,- vízi- és légiközlekedés fejlődését. Ezt felismerve mutatja be a tárlat szervezője a Kocs községben napvilágot látott kocsitól egészen napjainkig a közlekedés szinte minden eszközén megtalálható magyar ujjlenyomatokat, hiszen Mátyás király idejében a komáromi Kocs községben indult a kapcsolat a magyarok és a világ mobilitása között. A kocsi szó a világ számos nyelvén azt a négykerekű szerkezetet jelöli, mellyel nemcsak egy szerkezetre asszociálunk, hanem a mindennapi helyzetváltoztatás és az utazás legkényelmesebb, legelegánsabb módjára is.

„A szállítás és a közlekedés területe a kultúra egyik legösszetettebb egysége. Ennek a nemzetközi téren is kiemelt jelentőséggel kutatott, összetett témának fontosabb és nagyobb tematikus egységei között meg­határozóak az úthálózat, a fogatolás, illetve a járművek tárgykörei. Fon­tos szerepe volt a magyar, de az európai járműkultúra alakulásában is a Komárom megyében fekvő Kocs községnek. A nálunk kifejlesz­tett utazó jármű újításainak köszönhette gyors elterjedését, európai sikerét. Napjainkban egyre gyakrabban használt minősítés a hungarikum. Kü­lönböző ételek, találmányok, szokások és számos egyéb kulturális je­lenség kapcsán használjuk ezt a fogalmat. A hungarikum olyan különleges, egyedi, jellegzetes, csak Magyarországra jellemző dolog, amelyről a magyarok ismertek a világban. A magyar fejlesztésű jármű, a Kocsról elnevezett kocsi, egyértelműen megfelel a hungarikum feltétele­inek” – zárta gondolatait az ANK elnöke.

Az AMTS 2017-es élő showjának vendégei a járműipar Oscar-díjasai voltak: dr. Hanula Barna (b) - a Bugatty Veyron motorjának fejlesztője, a Széchenyi István Egyetem dékánja, dr. Anisits Ferenc - a "dízelpápa" és prof. Stefan Lengyel, a MOME formatervező tanszékének vezetője, világcégek tanácsadója és több mint 30 dizájn díj birtokosa

Mivel a járműtörténelem hazai vonatkozásának ilyen átfogó bemutatására még nem került sor, a szervezők várakozása, hogy itthon és a világban élő  15 millió magyar szívében vágyat ébresszenek a megismerésre, mi több, a részvételre is. Éppen ezért, a meghívás határon innen és túl, mindenkinek szól!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.31
- Ismét olajat talált a Mol a közép-magyarországi Vecsésen - tette közzé a vállalat a Budapesti....
2024.05.31
- Három felnőtt súlyos, két felnőtt és három gyermek pedig könnyebb sérüléseket szenvedett, amikor....
2024.05.31
Óvatos lábbal hajtottam életem második tisztán elektromos üzemű autóját, a Renault Megane E-Tech....
2024.05.31
- Az ország legnagyobb magyar tulajdonú, független kerékpárgyára, az esztergomi Neuzer Kft. 750....
2024.05.31
A BMW Concept Skytop tanulmányautó képében a BMW Group idén is egy elegáns különlegességgel....
2024.05.31
Megérkezett a vadonatúj Toyota Land Cruiser 250, mely első pillantásra a méltán híres Toyota....
2024.05.31
A Tesla európai eladásainak 44%-át tették ki a lízing és autóbérlős cégek, így Elon Musk....
2024.05.31
A tűzoltók szabadították ki a vezetőt, akinek autója árokba borult Uraiújfalu és Vasegerszeg között....
2024.05.31
Figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére péntek éjfélig a HungaroMet, hevesebb....
2024.05.30
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..