közlekedésbiztonság

Akár 20%-kal is növelhetik az okoszebrák a megállási hajlandóságot

2023.11.05.

A magyaroknak a zebrahasználatban még mindig van hova fejlődniük – legalábbis ezt bizonyítják a Generali idei kutatási adatai. Ám szerencsére, az eredményeket tekintve, az elmúlt időszakban bebizonyosodott, hogy az okoszebrák segítségével jelentősenakár 20 százalékkal is nőhet a megállási hajlandóság a gyalogátkelőhelyek közelében. Ez pedig egyáltalán nem elhanyagolható adat a balesetek megelőzéséhez.

2018-ban indult a Generali a Biztonságért Alapítvány közlekedésbiztonsági kezdeményezése, az okoszebra program. Az alapítvány által indított és a Pearl Enterprises Kft. kivitelezésében megvalósuló SafeCross® okoszebra projekt célja a közlekedésbiztonság fontosságára való figyelemfelhívás, valamint az innovatív gyalogosvédelmi rendszer segítségével a gyalogosbiztonság elősegítése. A program elindítása óta több, mint 100 millió forint értékben támogatta az Alapítvány okoszebrák kiépítését szerte az országban, az elmúlt 5 évben 60 gyalogátkelőt tettek „okossá” a kezdeményezésnek köszönhetően.

Fotó: Generali

Idén többek között Dunakeszi, Gyömrő és Szentendre gazdagodott okoszebrával - a friss, megállási hajlandóságot mérő adatokból pedig jól látszik, hogy a zebra „okossá” alakítása befolyásolja a megállási hajlandóságot a gépjárművezetők körében. A friss adatok szerint:

-       Dunakeszin 2 héttel az okoszebra telepítése előtt 52% volt a megállási hajlandóság az autósok részéről, ám 2 héttel a telepítés után ez a szám 63%-ra, 2 hónappal később pedig 72%-ra emelkedett.

-       Gyömrőn is hasonló adatokról számolt be a Generali a Biztonságért Alapítvány: a telepítés előtt 54% volt a megállási hajlandóság, a telepítés után két héttel ez a szám 65%-ra ugrott, két hónappal később pedig 75% lett.

-       A tavalyi okoszebra-szavazás győztes városában, Szentendrén a nyári hónapokban adták át az okoszebrát. Két héttel az átadás előtt 51% volt a megállási hajlandóság, ám két héttel később ez a szám 68%-ra nőtt, 2 hónappal később pedig 71%-ra.

A fenti adatokból is egyértelműen látszik, hogy az autósok számára is befolyásoló tényező a megálláskor az, hogy a gyalogátkelő feltűnőbb, észrevehetőbb legyen. A Generali idei kutatása is azt támasztja alá, hogy a lakosság nagy része (89%) szerint hasznos opció a zebrák láthatóbbá tételére az okoszebrák kialakítása, emellett pedig a szigorúbb szabályozás (82%) és magasabb pénzbírság (79%) sem elvetendő gondolat a magyarok szerint - különösen a nem vezetők nyilatkoztak úgy, hogy ezek segítenének a jelenlegi helyzeten.

Mi az az okoszebra?

A SafeCross® okoszebra egy olyan közlekedésbiztonsági rendszer, amely az útburkolatban elhelyezett aktív LED prizmák segítségével a zebrára lépő járókelőre hívja fel a figyelmet. Tehát az okoszebra célja, hogy az adott átkelőhelynél a járművezetők mindig észleljék a gyalogosátkelést. A fényjelzés kizárólag addig tart, ameddig az áthaladás is, így a zebra csak indokolt esetben lép működésbe.

A Generali a Biztonságért Alapítvány szívügyének tekinti a biztonságosabb közlekedés elősegítését, az elmúlt években közel 60 okoszebrát telepítettek országszerte, idén pedig várhatóan még Vásárosnamény, Sopron, Mohács, illetve Szeged városok gazdagodhatnak okoszebrákkal.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.31
Gyakran halljuk, hogy az ügyfélélmény az autókereskedésekben az utóbbi években jelentősen átalakult....
2024.05.31
Az Autós Nagykoalíció (ANK) hatodik alkalommal hirdeti meg az Év Magyar Autója díjakat. Nagy....
2024.05.31
Az új közlekedési rendszer bevezetése közelebb lehet a vártnál.   ..
2024.05.31
A VivaTech technológiai kiállítást idén május végén rendezték meg Párizsban. A technológiai....
2024.05.31
A Skoda magyarországi importőre jóvoltából idén is kijutottam a jégkorong-világbajnokságra, amelyet....
2024.05.31
- Már több mint egymillió jegyvásárlás történt a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) digitális....
2024.05.31
- Ismét olajat talált a Mol a közép-magyarországi Vecsésen - tette közzé a vállalat a Budapesti....
2024.05.31
- Három felnőtt súlyos, két felnőtt és három gyermek pedig könnyebb sérüléseket szenvedett, amikor....
2024.05.31
Óvatos lábbal hajtottam életem második tisztán elektromos üzemű autóját, a Renault Megane E-Tech....
2024.05.31
- Az ország legnagyobb magyar tulajdonú, független kerékpárgyára, az esztergomi Neuzer Kft. 750....