2020.03.17.

A sofőrök hiánya nem csak Magyarországon okoz gondot, hanem egész Európában, Ausztriától Németországon át Angliáig – fogalmazott portálunknak adott interjújában Iván György, a Hödlmayr International AG magyarországi leányvállalatának ügyvezetője. 

2020.03.17.

A koronavírus valamennyiünk életét jelentősen befolyásolja, miközben bizonyos szakmáknak, így az autós szakmának is kiemelt szerepe van abban, hogy azok az infrastruktúrák, amelyek a jelenlegi helyzet kezeléséhez elengedhetetlenül szükségesek, rendelkezésre álljanak és működjenek - olvasható...

2020.03.16.

Folytatódik sorozatunk, melyben az autójavító műhelyeket keressük fel, és a szakma szépségeiről, vagy nehézségiről, illetve a jövőképről beszélgetünk. Korábban az autófényezőnél jártunk,...

2020.03.16.

Juhász Tibor egyik főtámogatója a díjugrató magyar bajnokságoknak, melynek rendezője is volt több alkalommal, 2014-ben választották be a Magyar Lovas Szövetség elnökségébe, melynek azóta is tagja. Amióta átvették a várostól a kiskunhalasi lovas iskola üzemeltetését, jelentős fejlesztések...

2020.03.15.

Manapság a szabadidős terepjáróknak (suv) áll az (autós)világ, nem kis mértékben a hagyományos szedánok rovására. Ez utóbbiak iránti kereslet ugyan visszaesett, ennek ellenére a klasszikus limuzin-karosszéria alighanem örök darab. Erre utal, hogy a nagy suv-mánia közepette az autógyártók...

2020.03.14.

A nagyszerű békéscsabai szárazkolbászok közül is kiemelkedik a Juhász-család kétszeres fesztiválgyőztes szárazkolbásza. Interjúnk első részében a Budapesten élő, a Vác csapatában futballozó ifjabb Juhász Györggyel egyebek mellett arról beszélgettünk, hogy lehet összeegyeztetni a...

2020.03.14.

A Toyota Land Cruiser egyedi futóműve lehetővé teszi a különféle terepek bejárását. A Land Cruiser a Toyota elismert futóművével, a „Kinetikus Dinamikus Felfüggesztési Rendszerével” (KDSS) van felszerelve. Ezt az egyedülálló futóművet a Toyota Hilux Invincible modellbe is beépítették.

 ...

2020.03.13.

Miközben mindenki a kipufogógázok környezeti hatásaival van elfoglalva, van egy terület, ami talán még károsabb is, mégsem korlátozza semmi.

2020.03.13.

Az irány egyértelmű, a vásárlói igények mégsem azok. Egyre többen gondolják úgy, hogy van értelme az önvezető rendszerek, de csak egy bizonyos szint eléréséig.

2020.03.12.

Az utóbbi években a nem igazán hozzáértő sajtó jelentős része nekiesett a dízelmotorral szerelt autóknak. Nehéz olyan környezetvédelemről szóló cikket találni, amelyben nem szerepel a “dízel” és a “szén-dioxid” kifejezéspáros, leginkább egyenesen arányos összefüggést állítva a kettő közé. Több...

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....
2024.04.19
A Mazda Motor megkezdte a MAZDA MX-30 e-SKYACTIV R-EV európai modelljének sorozatgyártását a....