baleset

Veronai baleset - Hazahozták az egyik súlyos égési sérültet

2017.02.15.

- Hazahozták Veronából és a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ - Honvédkórházban kezelik tovább a veronai buszbaleset egyik, súlyos égési sérüléseket szenvedett sérültjét - közölte Tamás Róbert, az intézmény orvosigazgatója szerdán sajtótájékoztatón.

A sérülttel nem sokkal három óra előtt érkezett meg a mentőautó a ferihegyi repülőtérről. Tamás Róbert elmondta, a 40 év körüli férfi állapota stabil, beszéltek vele, azonban súlyos égési sérülései vannak. Veronában már többször megműtötték, és itthon is több műtét vár majd rá. "Hosszú lesz a felépülése" - jegyezte meg az orvosigazgató.

Beszámolt arról is, hogy a még Veronában - koponyasérülés miatt - ápolt sérült hazaszállításáról a jövő héten születhet döntés. A már a Honvédkórházban ápolt két sérült állapotáról az orvosigazgató azt mondta, főként égési sérüléseik vannak, jó állapotban vannak, az eddigi műtétek sikerültek, de valószínűleg rájuk is további beavatkozások várnak.

Január 20-án éjjel az olaszországi Verona közelében szenvedett balesetet egy magyar fiatalokat szállító autóbusz. A szerencsétlenségben tizenhatan meghaltak, huszonhatan megsérültek. A halálos áldozatok földi maradványait már hazaszállították. A veronai buszbaleset előzőleg már a Honvédkórházban ápolt négy sérültje közül ketten már korábban elhagyhatták a kórházat.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....
2024.04.19
A Mazda Motor megkezdte a MAZDA MX-30 e-SKYACTIV R-EV európai modelljének sorozatgyártását a....
2024.04.19
A hétvégén a Róma mellett található Vallelunga versenypályán kezdődik a túraautósok....
2024.04.19
A sanghaji aszfaltcsíkon öt év után rendeznek újra F1-es versenyt. ..
2024.04.19
Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc....
2024.04.19
Ideiglenes kényszermegoldásokkal hozná versenyképes pozícióba az európai gyártókat az Európai....