repülés

Vegyesen teljesítettek a legnagyobb európai légitársaságok

2016.05.18.

- Vegyes utasforgalmi teljesítményt nyújtottak Európa legnagyobb hagyományos légitársaságai áprilisban az előző év negyedik hónapjához képest.

Az Air France-KLM és az International Airlines Group (IAG) növelte utasai számát, a Lufthansa-csoport cégeivel viszont kevesebben repültek. A British Airways, a spanyol Iberia és az ír Aer Lingus tulajdonosa, az IAG honlapján közölt statisztika szerint 4 százalékkal 7,9 millióra nőtt az utasforgalom áprilisban, és bár a kapacitást csak 2,6 százalékkal növelte, a járatok töltöttsége csak 0,2 százalékponttal javult 78,6 százalékra.


Értékesített utaskilométerben számolva a British Airways 1,5, az Iberia 1,6, az Aer Lingus pedig 6,3 százalékkal teljesített jobban, mint egy évvel korábban. Az Air France-KLM 6,7 millió utast fuvarozott az év negyedik hónapjában, 2,8 százalékkal többet, mint tavaly ugyanilyenkor. A cég mindössze 0,1 százalékkal növelte a kapacitást, ennek is köszönhetően a járatok kihasználtsága 1,2 százalékponttal 85,4 százalékra nőtt.

Az Air France és regionális leányvállalata, a Hop! 1,2 százalékkal, a KLM 5,5 százalékkal szállított több utast. A Lufthansa-csoport adatai szerint 2,1 százalékkal 8,9 millióra csökkent az utasforgalma, a járatok töltöttsége áprilisban 1,8 százalékkal mérséklődött, mivel az utasok elmaradása mellett a kapacitás 2,1 százalékkal bővült. A Lufthansával 3,8, a Swiss-szel 1,6, az Austrian Airlines-szal 1,3 százalékkal utaztak kevesebben.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....
2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.04.18
Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert....
2024.04.18
A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos....