Hajóbaleset

Tragikus hajóbaleset a Fekete-tengeren

2021.01.17.

Elsüllyedt vasárnap egy palaui felségjelzésű teherhajó a Fekete-tengeren, a török Bartin tartomány partjainál, Inkumu falu közelében - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség, beszámolva arról is, hogy a 13 fős legénység legkevesebb két tagja életét vesztette.

A térségben zord időjárási körülmények uralkodnak. A balesetet követően az Arvin nevű teherhajó legénysége mentőcsónakokba szállt, és a tengeren hánykolódik, mindössze 600-700 méterre a szárazföldtől.

Erős szél és magas hullámzás nehezíti a mentést, ezért a műveletben a török parti őrség és a katasztrófavédelem mellett a haditengerészet is részt vesz. A csapatok eddig öt embert tudtak kimenteni, de kettőnek már csak a holttestére bukkantak rá. A mentési munkálatok folytatódnak.

Sinan Güner, Bartin tartomány kormányzója az Anadolunak azt nyilatkozta, hogy a teherhajó Georgiából Bulgáriába tartott, és a rossz időjárásra tekintettel húzódott közelebb a partvonalhoz, mielőtt a szerencsétlenség történt. A hajó legénységének tagjai ukrán állampolgárok - ismertette Güner.

A kormányzó jelezte, bár először azt közölték, hogy a hajó orosz zászló alatt közlekedik, később arról értesültek, hogy palaui.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.17
Ahogy minden évben, idén is személyes élményekkel jelentkezünk majd a Rally Croatia-ról, azaz....
2024.04.17
Eddigi legnagyobb projektjébe vágott bele az Autistic Art Alapítvány annak érdekében, hogy egy....
2024.04.17
És egyetemistákkal együtt tervezték.   ..
2024.04.17
Állványon elhelyezett és menet közbeni sebességmérő eszközzel is dolgoztak BRFK XVIII. Kerületi....
2024.04.17
Lássuk azokat az ikonikus autótípusokat, amiket sikerült a modern korba is sikerrel átültetni. ..
2024.04.17
Éves összevetésben 7 százalékkal nőtt az autóipari termelés az első negyedévben - derül ki a....
2024.04.17
Új kiskereskedelmi koncepció hirdetett meg a Toyota, amelynek jegyében megújulnak és gyökeresen....
2024.04.17
- A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a régiós üzemanyagárak összehasonlíthatósága érdekében....
2024.04.17
Nyugat-Európában már egyre gyakoribb, és 1-2 éven belül itthon sem lesz ritka, hogy a kereskedők....
2024.04.17
- Újabb pályázati kör nyílt meg kedden az Európai Unió ingyenes InterRail-bérleteket biztosító,....