Forma 1

További alkatrészeket egységesítenek a Forma-1-ben

2019.03.11.

A Motorsport Világtanács (WMSC) több egységes alkatrész beszállításával kapcsolatos pályázat kiírására is rábólintott legutóbbi ülésén, egyre valószínűbb tehát, hogy a 2021-ben induló új érában komolyabb hangsúly kerül majd ezekre.

A múlt hónapban hirdették ki a 2021 és 2014 közötti időszakra vonatkozó, egységes váltók készítéséről szóló pályázatot, miután a sportág vezetői úgy határoztak, standardizálják az elem használatát. Úgy tűnik, hamarosan több alkatrész esetében is hasonló bejelentés érkezik, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) ugyanis több pályázat kiírására is rábólintott.

A kezdeményezéseket a WMSC minapi ülésén hagyták jóvá, részleteket azonban még nem közöltek arról, hogy egészen pontosan milyen alkatrészekről van szó, az autó vagy az erőforrás mely részeit érinti majd a változtatás.

Az FIA közleményében mindössze az áll, hogy a bizottság több pályázatot is jóváhagyott. Elmondták, a szövetség szorosan együttműködik az F1 irányítóival a 2021-es szabálycsomag kialakításában. Az egységesítés feltehetően (ismerve a korábbi törekvéseket) olyan területeket érint majd, melyek a szurkolók szempontjából nem számítanak érdekesnek. Ez a lépés a költségcsökkentés szempontjából is fontos lehet, de a mezőnyt is szorosabbá teheti – az illetékesek reményei szerint.

- Az összteljesítmény szempontjából csökkenteni kell az autók közötti különbséget – mondta az új szabályokkal kapcsolatban Ross Brawn, az F1 sportigazgatója. - A mezőny most ketté van szakadva, ennek pedig véget kell vetni. Csökkenteni kell a csapatok közötti különbséget. A költségvetési limit és a szabályozás is ennek a része lesz – tette hozzá.

- Olyan elemeket egységesítenénk, melyek nem érdeklik a közönséget. Az F1-ben jelen kell lennie a csúcstechnológiának, ami lenyűgözi az embereket, de mostanság minden csapat maga gyártja a tűzoltó készülékét, és mindent megtesz azért, hogy ez könnyebb legyen, mint a többieké. És ez senkit sem érdekel, szóval ezt egységesíteni kellene. Ha van pénzed, folyamatosan javulhatsz, és mire feleszmélsz, már egy másodperces az előnyöd. Így a verseny túl izgalmas. Olyan autók kellenek, melyek közel vannak egymáshoz, és ha ez megvan, szoros csatákat kell vívniuk – magyarázta.

Forrás: m4sport.hu

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....
2024.04.19
A Mazda Motor megkezdte a MAZDA MX-30 e-SKYACTIV R-EV európai modelljének sorozatgyártását a....