baleset

Tömegszerencsétlenséget okozott, gyerekeket is szállító busznak ütközött

2021.01.06.

A sofőr áttért a szemközti sávba, majd nekiütközött egy gyerekeket is szállító busznak. A rendőrök a tömegszerencsétlenséggel járó közúti baleset okozása miatt indított ügy vizsgálatát befejezték.

Tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset gondatlan vétség okozása miatt folytatott büntetőeljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság egy 42 éves monorierdői nővel szemben. A gyanúsított 2019. június 12-én 16 óra 50 perckor, a 37-es számú főútvonal 19. kilométerénél, a Szerencs és Miskolc közötti útszakaszon közlekedett autójával, és két utasával. A nő hirtelen áttért a szemközti sávba, ahol frontálisan nekiütközött egy vele szemben közlekedő szlovák felségjelzésű busznak, amiben gyerekek is utaztak.

A balesetben összesen tizennégyen sérültek meg. Az autó vezetője, illetve a másik járműben ülők közül két fiatalkorú és egy férfi súlyosan, míg további nyolc fiatalkorú szlovák állampolgár és a személygépkocsiban utazó két utas könnyebben sérült meg.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság a nyomozás során a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....
2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....
2024.03.28
Kedden tragikus kimenetelű közúti baleset történt, amely során egy BMW és egy Nissan ütközött....