Tóbiás és Balambér nyári kalandjai | Autoszektor
Tóbiás és Balambér közlekedési kalandjai

Tóbiás és Balambér nyári kalandjai

2017.09.10.

Tóbiás és Balambér a nyár folyamán rengeteg helyre látogatott el, sok kalandban volt része a két lurkónak. Ezeket a kalandokat szeretnék veletek megosztani. Mely programokon találkozhattunk kedvenc kiskutyáinkkal? Cikkünkből kiderül.

Tóbiás és Balambér első nyári kalandja Szekszárdon kezdődtek. Gyermeknap alkalmából, május utolsó hétvégéjén Szekszárd a gyermekek városává alakult. Volt minden, ami az apróságok és szüleik számára izgalmas lehetett: interaktív játszóház, koncertek, bábelőadások, kézműves foglalkoztatók, mozifilmek és még sok más színes program. Tóbiás is részt vesz ezen a gyereknapon, és nagyon jól érezte magát. A közlekedési táblák, és a KRESZ-park szabályait átismétlése után sok-sok kört biciklizett a pályán.

A következő esemény, ahol találkozhattunk kis kedvenceinkkel, az a Dunakeszi Veterán jármű és Retro találkozó volt. A június 17-én, szombaton megtartott találkozón oldtimer autók, motorok és mezőgazdasági gépek egyaránt ki voltak állítva. A Katonadombon ráadásul az ország minden tájáról érkező tulajdonosok is autójukhoz öltöztek, és korabeli ruhákban sétálgattak a járművek között.

De nem csak az autókat csodálhatták meg az odalátogatok, hanem egy komplex közlekedésbiztonsági élményprogramon vehettek részt. Tóbiás és Balambér is egész nap ott volt a fesztiválon, és mindent kipróbáltak. Na jó, valamit lehet, hogy kétszer-háromszor is kipróbáltak. Bicikliztek, gokartoztak, felmérték tudásukat az autós és kamionos közlekedésbiztonsági szimulátorral.

Gyorsan teltek a napok, hetek, de máris elérkezett a következő program. A két kiskutya Dunaharasztiba látogatott el, a vadonatúj Karl Fagyizó megnyitásának alkalmából. A fagyi… aaaaz valami isteni volt, köztük az azóta nemzetközi különdíjassá avanzsált Berry Dream fantázianevő epres-málnás-fehércsokis mascarpone fagyicsoda, vagy a rendezvény tiszteletére megálmodott OBB Marci fagyi. Tóbiás és Balambér csak úgy habzsolta a gombócokat a gyermekekkel. A fagyi és a süti mellett, a péntek esti Buborék együttes koncertje volt ami ámulatba ejtette az embereket. A szombati nap is szuperül telt a fagyizónál, mert a fagyikat kóstolgató gyerkőcökre várt a KRESZ-park, gokart, közlekedési táblák tanulása, rajzolgatás.

A nyári programok következő állomása, Kocs falujában található Kocsitoló Fesztivál volt. A háromnapos rendezvény fő látványossága a különböző kategóriákban megrendezésre kerülő kocsitoló verseny volt. A hagyományos felnőtt futamon 5 fős csapatok egy több száz kilós kocsit próbáltak az 1500 méter hosszú pályán, a legrövidebb időn belül célba juttatni. Az indulók saját építésű járműveikkel nevezhettek, a rangos szakmai zsűri pedig a járművek műszaki és esztétikai jellemzőit figyelembe véve hirdetett győztest. A versenyeken túl a fesztivál ideje alatt élményekben gazdag kulturális és hagyományőrző és közlekedésbiztonsági programokon vehettek részt, kicsik és nagyok egyaránt. A jól ismert KRESZ-park mellett egy ügyességi pályán kellett biciklivel végigmenni a gyerekeknek. Akik az egész KRESZ-parkon, és ügyességi pályán is végigmentek, Tóbiás és Balambér Közlekedési Kalandjairól szóló hangoskönyv CD-t kaptak ajándékba.

Örülünk, hogy velünk tartottatok a nyáron, és már nagyon várjuk az őszi programjainkat. A részletekről folyamatosan tájékoztatunk Benneteket a Facebook oldalunkon, vagy itt valamelyik cikkünkben. Nektek is tetszett Tóbiás és Balambér meséje? Minden héten frissülő történtünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....