Tóbiás és Balambér kalandjai – Városi vadbalesetek | Autoszektor

Tóbiás és Balambér kalandjai

Tóbiás és Balambér kalandjai – Városi vadbalesetek

2020.05.24.

A vadállatok nem csak az országutakon bukkanhatnak fel, egyre többször bemerészkednek a városokba is, ahol nem csak riadalmat, de akár balesetet is okozhatnak. 

A koronavírus-járvány miatt az emberek nagyobb része otthon maradt, így nagyon visszaesett az autóforgalom az utakon, és az utcák is kihalttá váltak. Ezt az állatok is észrevették, és olyan helyekre is bemerészkedtek, ahol korábban egyáltalán nem volt jellemző a jelenlétük. Ahogy a közlekedő gépjárművek száma érezhetően alacsonyabb lett, a lakott területen kívüli útszakaszokon annál bátrabbak lettek a vadon élő állatok. Veszélyérzetük csökkenésével sok nagyvad – például az őz, a szarvas, a vaddisznó – húzódik az utak közelébe, ami viszont nagyobb kockázatot jelent az autósok számára. 

A városokba is bemerészkednek a vadállatok, ami akár balesetveszéyt is okozhat az utakon

A vadgázolások szempontjából a legveszélyesebb időszak minden évben augusztustól novemberig tart, ekkor van a párzási időszaka. Azonban a járvány miatt most is megnőtt annak az esélye, hogy vadállattal találkozunk az úttesten. Bár a kijárási korlátozásnak már az egész országban vége, továbbra is ajánlott a vadveszélyes helyeken óvatosabban, fokozott figyelemmel közlekedni. 

Jó tanácsok a vadgázolások elkerülésére:

  • Haladj mindig az út- és látási viszonyoknak megfelelő sebességgel. Olykor a megengedett legnagyobb sebesség is eltúlzott lehet.
  • Az úttest környezetét és az erdők szélét kísérd figyelemmel!
  • Különösen az éjszakai és a hajnali időszakok a legveszélyesebbek!
  • Ha az út környezetében vadállatot látsz, azonnal csökkentsd a haladási sebességet!
  • A vadak ritkán mozognak egyedül. Ha csak egy vadállatot látsz, számíts arra, hogy több is van a közelben!
  • Ha az ütközés nem kerülhető el, akkor fékezz és tartsd egyenesben a kormányt! Ne rántsd hirtelen félre a kormányt, mert az számodra és utasaid számára sokkal súlyosabb következményekkel járhat, mint a vad elütése (árokba borulás, fának hajtás, szemből érkezővel frontális ütközés stb.)!

Városban kószáló vadak

Erdős területen, valamint ahol ki van téve a vadveszélyt jelző tábla, nem meglepő, hogy váratlanul egy állat jelenik meg az úttesten, sőt, számítanunk kell a felbukkanásukra. De az is előfordul, hogy a városban találkozunk nagytestű vadállatokkal, olyan helyen, ahol egyáltalán nem számítunk a felbukkanásukra. 

Pár hete a főváros VIII. kerületében elgázoltak egy őzet a Kálvária téren. De mit keres egy őz Budapest belvárosában? Ennek persze nem lehet tudni pontosan az okát, egyesek szerint a közeli temetőből keveredett az útra, de az is közrejátszhatott, hogy a járványhelyzet miatt lecsökkent városi forgalom miatt merészkedett be a városba a külvárosi erdős, ligetes részekről. 

Vaddisznók és egzotikus vendégek

De nem csak az őz jár be a városokba, rendszeres vendég a vaddisznó is, és ez már a koronavírus-járvány előtt is így volt, főleg a külső kerületekben. Az állatok élettere egyre szűkebb lett, és a településeken könnyen találnak maguknak táplálékot. A kerti termények megdézsmálása mellett a kukákból is szívesen megvacsoráznak. Nem túl megnyugtató dolog találkozni egy több mint százkilós példánnyal, főleg, ha nem autóban vagyunk, de a vaddisznó csak akkor támad, ha kicsinyei vannak, vagy ha sarokba szorítva érzi magát. Vagyis ha nem terelgetjük, nem kergetjük, akkor valószínűleg nem lesz semmi baj. 

Bár az őzek, rókák és vaddisznók is elég nagy meglepetést és riadalmat okozhatnak a városokban, néha egészen egzotikus állatok tűnnek fel az utcákon és utakon. Ők persze a legtöbbször egy cirkuszból vagy a gazdájuktól szöknek meg. Magyarország utcáin sétált már elefánt, strucc, emu, de még aligátor  és óriáskígyó is. Tavaly októberben Miskolcon egy elütöttek egy szökött tevét, idén februárban pedig Orosházán egy kengurut gázoltak el. 

Bár az ilyen helyzetekre nem lehet számítani, a baleseteket leginkább úgy kerülhetjük el, ha óvatosan, figyelmesen közlekedünk, és figyelünk a környezetünkre. A tapasztalatok szerint az állatok inkább az esti és a hajnali órákban merészkednek közelebb az emberhez, illetve hagyják el a búvóhelyeiket. De ilyenkor is csak az erdős-, vagy nagy kiterjedésű parkosított területek közelében bukkanhatnak fel, ott lehet számítani rájuk. Tehát a járművezetőknek is az ilyen időszakokban és területeken érdemes az állatok megjelenésével számolni.

Nektek is tetszett Tóbiás és Balambér meséje? Minden héten frissülő történetünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.20
Azt gondolta, jó ötlet felmászni a méregdrága szupersportkocsira. ..
2024.04.20
A negyedik helyről rajtoló Max Verstappen, a Red Bull címvédő és háromszoros világbajnok....
2024.04.20
Németországnak nem sikerült elérnie kitűzött klímaterveit, úgyhogy egészen szokatlan tervekkel....
2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....