autópálya-építés

Tíz év alatt 317 kilométer új autópálya épül Magyarországon

2022.05.07.

A Themis magántőkealap vezette konzorcium nyerte meg az autópályák építésének és karbantartásának koncessziós jogát a következő 35 évre.

2032-ig 317 kilométer új autópálya épül, és a koncesszió első tíz évében 265 kilométer hosszan sávbővítések is lesznek - közölte Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter pénteken Budapesten háttérbeszélgetésen.

A koncesszióért felelős miniszter bejelentette: a Themis magántőkealap vezette konzorcium nyerte meg az autópályák építésének és karbantartásának koncessziós jogát a következő 35 évre. Az új építéseknek 317 kilométer hosszan 2032-ig kell megvalósulnia, a sávbővítéseknek 265 kilométer hosszan, az első tíz év alatt kell elkészülnie. A miniszter ezek között említette az M1-es bicskei, komáromi, tatabányai, illetve az M7-es székesfehérvári, balatonvilágosi szakaszait, az M3-as gödöllői, baki, gyöngyösi, hatvani, kerekharaszti részeit, az M3-ast a keleti határig, és az M85-ös egyes részeit. Az üzemeltetés-fenntartás a koncessziós időszak teljes 35 évében 1044 kilométer szakaszon valósul meg a szerződés szerint, valamennyi útszakasz munkálatai a nemzetgazdaságilag kiemelt beruházásokhoz tartozik - közölte.

A projekt pénzügyi modelljéről elmondta, hogy az állam rendelkezésreállási díjat fizet, 35 év alatt fizeti ki a karbantartás-építés teljes összegét. A koncesszornak saját költségére kell felvennie a projekt megvalósításához szükséges hitelt. Ismertette, hogy az állam által beszedett útdíjaknak fedezni kell a 35 év alatt a teljes rendelkezésre állást. Elmondta, az állam rendelkezésére álló bevételek fedezni fogják a koncesszió költségét, a magyar állam az útdíjbeszedéssel kapcsolatos jogokat nem engedi át.

A RÁD összege a koncesszió szerint 1 évre és 1 kilométerre vetítve 96,2 millió forint. A meglévő autópályák végig állami tulajdonban maradnak, ahogy az újonnan építettek is - jelezte Rogán Antal.

Csekő Zsolt, a Nemzeti Koncessziós Iroda elnöke az eseményen közölte: a koncessziós beszerzés eredményeként közzétették az eljárás eredményét, ezzel együtt az ajánlattevőket is értesítették. A nyertessel a 10 napos szerződéskötési moratórium után írják alá a megállapodást. Kitért arra, hogy a döntés érinti a Magyar Közút karbantartó feladatait és az üzletágát. A kiírásban szerepelt, hogy a nyertes pályázó köteles megvásárolni a cég ezen részlegét és eszközeit.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
Korlátozott példányszámban gyártott veterán Peugeot 205-ös került kalapács alá az angliai....
2024.03.29
- Több mint öt hónap és a szakszervezetekkel lefolytatott tizenöt tárgyalási forduló után egyoldalú....
2024.03.29
Az M3-as autópályán, a keleti országrész felé rendkívül erős a forgalom. Gödöllőtől Bagig 20 km-en....
2024.03.29
A megszokott programok, és a felhőtlen jókedv mellett, idén néhány különleges látványossággal is....
2024.03.29
A világ legsikeresebb üzleti limuzinjának nyolcadik nemzedéke maradéktalanul meggyőzte a nemzetközi....
2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....