Peugeot

Tiltakoznak Varin 21 millió eurós nyugdíj-kiegészítése ellen

2013.11.27.

Óriási felháborodást váltott ki szerdán Franciaországban, hogy a PSA Peugeot Citroen 21 millió euró (6,3 milliárd forint) nyugdíj-kiegészítést szándékozik fizetni leköszönő elnökének.

A 61 éves Philippe Varin, aki 2009 óta áll a legnagyobb francia autókonszern élén, 2014 folyamán fokozatosan adja át a vállalat vezetést Carlos Tavaresnek, a Renault korábbi alelnökének.

A PSA-nak a szakszervezetek által szerdán nyilvánosságra hozott 2012-es belső dokumentuma szerint a nyugdíjba vonuló elnök-vezérigazgatót 21 millió euró nyugdíj-kiegészítés illet meg. Az adó- és járulékmentes juttatást teljes egészében a vállalat fogja kifizetni abban az esetben, ha Varin júniusig még a cég élén marad, majd a 62. életéve betöltésekor véglegesen nyugdíjba vonul. A dokumentum szerint évi egymillió euró nyugdíj-kiegészítés jár majd neki 21 éven át, ami valamivel kevesebb, mint az évi 1,3 millió eurós jelenlegi jövedelme.

Varin nagyot kaszál.

Ezenkívül jár majd neki az állami nyugdíj és a magánynyugdíj-pénztári befizetései alapján a kiegészítő nyugdíj is, amelynek teljes összege a PSA közleménye szerint évi 310 ezer euró lesz.

A bejelentett 21 millió eurós összeg, amelyet alig öt év igazgatás után kaphat az elnök, óriási felháborodást váltott ki a vállalat szakszervezetei és politikusok részéről, miután a PSA jelenleg olyan nehéz gazdasági helyzetben van, hogy az államhoz fordult segítségért. Korábbi bejelentések szerint a francia állam és a Dongfeng kínai állami konszern 30-30 százalékos tulajdonrészt vásárol meg jövőre az autógyár talpra állítása érdekében.

"Varin úr nem üres kézzel távozik, 21 millió eurót tettek neki félre nyugdíj-kiegészítésként. Ez természetesen felháborító, és természetesen erről le kellene mondania" - mondta Jean-Pierre Mercier, a bezárására ítélt Aulnay-i gyár szakszervezeti képviselője.

Tavares, az utód

Jean-Louis Borloo, a centrista UDI elnöke túlzónak nevezte az összeget, s arra emlékeztetett a BFM TV hírtelevízióban, hogy "volt már olyan, hogy egy igazgató lemondott" a nyugdíj-kiegészítésről. Hozzátette, hogy "most a legfontosabb megmenteni a PSA-t".

Bernard Accoyer, a nemzetgyűlés korábbi konzervatív elnöke az I-télé hírtelevízióban kívánatosnak nevezte, hogy a nehézségben lévő nagyvállalatok vezetői csökkentsék a saját juttatásaikat, sőt mondjanak le azokról, amennyiben a cég eredményei nem kielégítőek.

Francois de Rugy, a kormánypárti Zöldek nemzetgyűlési frakcióvezetője elítélte a PSA kettős mércéjét, amely 21 milliót fizet ki a leköszönő elnöknek, miközben a dolgozók fizetését eurónként kicentizi. "Ez már mindennek a teteje" - hangsúlyozta a politikus.

A vállalat vezetése arra hívta fel a figyelmet, hogy a nyugdíj-kiegészítés teljesen megszokott a nagyvállalatok életében, s arra is emlékeztetett, hogy Philippe Varin az elmúlt két évben nem vette fel a fizetésén felül járó, teljesítmény szerinti jutalékokat.

Az év első kilenc hónapjában a PSA forgalma 3,8 százalékkal csökkent, és továbbra is a gyengélkedő európai autópiac - ahonnan a bevételének több mint a fele származik - egyik legfőbb áldozata. A csoport 2012-ben fennállásának legnagyobb veszteségét szenvedte el, emiatt a dolgozók fizetését befagyasztotta, jelentősen átalakította tevékenységét Franciaországban, és sikerült ismét rentábilissá tennie európai piacát azzal, hogy helyi gyáraiban, a kelet-franciaországi Mulhouse-ban és a Párizs közeli Poissy-ban csökkentette a termelést, valamint bejelentette: 11 200 állást szüntetne meg 2014 májusig.

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....