Forma-1

Szuzukában kiderül, folytatja-e Button

2015.09.23.

A McLaren 35 éves világbajnok versenyzője már meghozta a döntését, de csak a hétvégi japán versenyen fogja elárulni.

Jenson Button már tudja, hogy folytatja-e a versenyzést 2015-ben is a McLaren-Hondával a Forma-1-ben. A 2009-es világbajnok az utóbbi időben többször hangsúlyozta, hogy nincs ínyére, hogy a gyenge autóval a mezőny végén küszködjön, de azt is kijelentette, hogy biztosan nem igazol másik istállóhoz. A hétvégi Japán Nagydíjon – amelyet a hondás kötődések miatt második hazai nagydíjának tart – be fogja jelenteni a döntését.

„Csak akkor lehet élvezni a versenyzést, ha az ember az élmezőnyben harcol, és azt érzi, elérhet valamit. Ha a mezőny végén mész, akkor ugyan Forma-1-es autót vezetsz, de arra gondolsz, hogy több örömöt adna, ha valami mást vezetnél. Minden arról szól, hogy tudsz-e harcolni a győzelemért, azért az esélyért, hogy a dobogó tetején állhass. Ez adja a legnagyobb örömöt a Forma-1-ben” - nyilatkozta Button a sikertelen Szingapúri Nagydíj után.

A McLarennek opciója van Buttonra 2016-ra is, vagyis elvileg a csapat döntheti el, hogy igényt tart-e a szolgálataira még egy évig, az azonban valószínűtlennek tűnik, hogy erőszakkal maguknál tartsák, ha a 35 éves pilóta magától menni akarna.

„Már meghoztam a döntést, és csak ez számít. Mindig jó, ha az ember a hazai versenyén jelenthet be valami fontosat, de nem tudom, mi fog még addig történni. Sok tárgyalásunk lesz még Japánban a McLaren főhadiszálláson, Ron Dennis és Eric Boullier sportigazgató is ott lesz.”

A brit versenyző már 278 alkalommal állt rajthoz a Forma-1-ben, aminél több indulással csak Michael Schumacher és Rubens Barrichello büszkélkedhet. Legnagyobb sikerét 2009-ben érte el, amikor a gyári Honda csapat maradványaiból létrehozott Brawn GP-vel világbajnok lett. 2010-től már a McLarennél versenyzett, ahol 2011-ben második lett a bajnokságban Sebastian Vettel mögött. 15 győzelméből az utolsót a 2012-es szezonzárón szerezte, azóta viszont a dobogóra sem állhatott fel.

A McLaren idén visszatérő motorszállítójával, a Hondával sikertelen az éve: már ötször kiesett, egyszer el sem tudott indulni, és csak kétszer szerzett pontot. Ha a visszavonulás mellett dönt, a pletykák szerint akár az újrainduló Top Gearben is kaphat egy műsorvezetői állást, utódja a McLarennél tavaly már versenyzett Kevin Magnussen, vagy a GP2 idei éllovasa, Stoffel Vandoorne lehet Wokingban.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A sanghaji aszfaltcsíkon öt év után rendeznek újra F1-es versenyt. ..
2024.04.19
Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc....
2024.04.19
Ideiglenes kényszermegoldásokkal hozná versenyképes pozícióba az európai gyártókat az Európai....
2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....