Forma-1 Szingapúri Nagydíj

Szingapúri Nagydíj: Vettel több mint egy év után nyert

2019.09.22.

Sebastian Vettel, a Ferrari négyszeres világbajnok német versenyzője nyerte vasárnap a Forma-1-es Szingapúri Nagydíjat - írja az MTI.

A 32 éves pilóta pályafutása során 53. alkalommal, Szingapúrban pedig ötödször győzött. A második helyen csapattársa, a monacói Charles Leclerc, a harmadikon pedig a Red Bull holland pilótája, Max Verstappen végzett. Az ötszörös vb-győztes, címvédő brit Lewis Hamilton negyedik lett a Mercedesszel a villanyfényes utcai versenyen.

Vettel legutóbb tavaly Belgiumban tudott nyerni, az pedig a 2017-es Magyar Nagydíjon fordult elő előzőleg, hogy az első és a második helyen is a Ferrari autója végzett, akkor is Vettel győzött Kimi Räikkönen előtt.

A szombati időmérő edzés végeredményéhez képest Sergio Pérez öt hellyel hátrébb került a rajtrácson váltócsere miatt, Daniel Ricciardónak pedig az utolsó helyről kellett kezdenie a futamot, mert autójának teljesítménye az időmérő első fázisában egy pillanatra nagyobb volt a megengedettnél.

A szűk kanyarok és keskeny egyenesek ellenére a rajt után nem történt baleset, így az élmezőnyben nem változott az állás. Kisebb koccanás miatt Nico Hülkenberg, George Russell, Lando Norris és Carlos Sainz Jr. autója is megsérült, és bár ekkor még egyiküknek sem kellett kiállnia, Sainz hamarosan körhátrányba került.

Több mint 35 percig nyugodt és eseménytelen volt a verseny, a legjobbak tudatosan tartalékoltak. A kerékcseréket Vettel és Verstappen kezdte a huszadik körben, majd Leclerc következett, Hamilton viszont a pályán maradt, és igyekezett növelni az előnyét, de végül nem járt sikerrel. A monacói pilóta a csapattársa mögé érkezett vissza, Verstappen növelni tudta a tempóját, és a 36. körben Vettel, Leclerc, Verstappen, Hamilton, Bottas sorrendben haladtak az élmezőny tagjai.

Ekkor George Russell balesete miatt beküldték a biztonsági autót, amely a Szingapúri Nagydíj 2008 óta íródó történetében mindig szerepet kapott. Kiállása után a safety car hamarosan visszatért, mert Sergio Pérez autója rossz helyen állt meg, majd 14 körrel a vége előtt megint elhagyta a pályát, hogy kisvártatva - Danyiil Kvjat és Kimi Räikkönen ütközése miatt - ismét visszajönnön. A Ferrari versenyzőit utasították, hogy a biztos célba érkezést tekintsék a legfontosabb feladatuknak, ennek megfelelően Leclerc nem támadta csapattársát, bár a rádióbeszélgetések alapján nehezményezte, hogy taktikai okok miatt szorult Vettel mögé.

A világbajnokság jövő vasárnap Szocsiban az Orosz Nagydíjjal folytatódik.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....
2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.04.18
Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert....
2024.04.18
A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos....