M1RA

A szezon összes időmérőjét szeretné megnyerni a magyar tehetség

2022.04.22.

Terveiről beszélt Bucsi Attila, a magyar autósport egyik nagy tehetsége, aki már tavaly is bizonyított a Swift Cup Europe-ban.

A M1RA mindössze 14 éves versenyzője 2021-ben a hat időmérőből négyet megnyert, a tizenöt futamból tízen dobogós helyen ért célba, ötön győzelmet aratott, így természetesen a mezőny legjobbja volt. Az április 29-én a Salzburgringen rajtoló új idényben szeretne tovább fejlődni, azt tűzte ki célul, hogy az összes pole pozíciót megszerezze a szezonban, és a tanulmányaira is szeretne koncentrálni.

– A tavalyi utolsó versenyhétvégét követő hétfőn már izgultam, hogy mikor lesz már a következő forduló. Innen nézve elég sok idő telt el, rengeteget kellett várnom. Egyrészt lekötött a tanulás, nyolcadikban sok vizsgát kellett tennem, nemrég a matek és a latin elég nehéz volt. Másrészt igyekeztem tartalmasan tölteni a hosszúra nyúlt szünetet. Szimulátoron készültem a M1RA Esports versenyzőinek a segítségével, akikkel tavaly év végén online versenyeken is indultam. Speciális téli kupákon vettem részt, amelyek nagyon hasznosak voltak – elevenítette fel a két szezon közötti időszakot.

A különleges téli kupákról azt mondta: „Olyan, mint egy időmérőedzés, nem egyszerre megyünk a pályán, hanem külön-külön, és a leggyorsabb köridők adják a sorrendet. Van három köröd, amiben oda kell tenned magad, száz százalékot kell nyújtani, ami arra edz, hogy koncentrált tudjak maradni a legfontosabb pillanatokban. Emellett az is különleges kihívás, hogy nulla fok környékén hideg gumikkal kell boldogulni a pályán, így meg kell találni azt a szűk tartományt, amelyben az autó még nem csúszik, de már viszonylag gyors. A hideg gumik kezeléséről, felmelegítéséről sokat lehet tanulni ezeken a téli versenyeken.”

Az új szezonról szólva azt mondta, magabiztosabb, mint tavaly ilyenkor, így a céljai is ambíciózusabbak: – Tavaly a hatból négy időmérőn nyertem, idén az a cél, hogy az összesen megszerezzem a pole pozíciót. Azért látok erre reális esélyt, mert az előző idényben is, két versenyhelyszín híján majdnem sikerült. Ha most teljesíteni tudom ezt a célt, akkor a futamok közül is jó lenne minél többet megnyerni, de a fordított rajtrácsos versenyek miatt ez kevésbé kiszámítható.

A Swift Cup Europe 2022-es idényének programja:

  • 1. forduló: Salzburgring, 2022. április 29.-május 1.
  • 2. forduló: Red Bull Ring, 2022. június 3-5.
  • 3. forduló: Hungaroring, 2022. július 8-10.
  • 4. forduló: Grobnik, 2022. július 22-24.
  • 5. forduló: Slovakiaring, 2022. augusztus 19-21.
  • 6. forduló: Poznań, 2022. szeptember 30.-október 1.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....