Beszállítók

Szekszárdon bővít a Cabtec

2014.06.04.

Másfél millió eurós beruházással bővíti szekszárdi telephelyét a kecskeméti székhelyű, kábelkonfekcionálással foglalkozó Cabtec Kft., az új létesítmény alapkövét szerdán tették le Szekszárdon.

A háromezer négyzetméteres, új üzemcsarnok időkapszuláját Jörg Kientz, a svájci Cabtec Holding AG vezérigazgatója és Seres József, a kivitelező Elő-Szer Kft. ügyvezető igazgatója helyezte el. Török Csaba, a szekszárdi telephely vezetője az alapkőletétel előtt elmondta: a cég harmadik csarnoka, amellyel együtt 8390 négyzetméterre nő a szekszárdi üzem területe, a tervek szerint augusztus 1-jére készül el, és szeptember 8-án kezdheti a termelést. A tavaly 11 millió darab kábelköteget gyártó, 530 munkavállalót foglalkoztató szekszárdi üzemben száz új munkahely jön létre – tette hozzá.


Az építés költsége egymillió euró, gépekre, berendezésekre további fél millió eurót fordítanak, a beruházást a cég saját erőből finanszírozza. Szekszárdi gyárában a Cabtec Kft. elsősorban az autóipar számára állít elő többek közt autóülés-, tetőablak- és fűtéskábeleket, a kecskeméti üzem más iparágak – méréstechnika, gépgyártás, gyógyászat, vasúti szerelvénygyártás – számára dolgozik. A két üzem együtt ezer embert foglalkoztat. A társaság nettó árbevétele tavaly meghaladta az 50 millió eurót, és 756 ezer euró adózás előtti eredményt ért el.

Hőbör Zsolt, a cég ügyvezető igazgatója az MTI-nek elmondta: idén tízszázalékos árbevétel-növekedést terveznek, és arra törekszenek, hogy a kínai telephellyel is rendelkező cégcsoport a kétszámjegyű növekedést tartani tudja.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....
2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....
2024.03.28
Kedden tragikus kimenetelű közúti baleset történt, amely során egy BMW és egy Nissan ütközött....
2024.03.27
Új módszerrel küzdenek a gyorshajtók ellen Ausztriában: elkobozzák autójukat. Gondoljunk bele, hogy....
2024.03.27
- A Volkswagen-csoporthoz tartozó tömegmárkák (Core csoport) összesített árbevétele tavaly 21....
2024.03.27
- Országszerte nagy területen megerősödik a szél csütörtökön, és leginkább a Dunántúlon és az....
2024.03.27
A BMW 8400 eurós bónuszt fizet az alkalmazottaknak – írja az automobilwoche.de.   ..
2024.03.27
Érdemes megtervezni a húsvéti utazást - közölte a vasúttársaság szerdán az MTI-vel a közlekedési....