képzés

Szakmunkásokat képez a Knorr-Bremse Budapest

2017.04.04.

- Duális képzés elindításáról állapodott meg a Knorr-Bremse Rail Systems Budapest a Budapesti Gépészeti Szakképzési Centrummal és két tagintézményével, az Eötvös Loránd és a Szily Kálmán szakgimnáziumokkal. A vállalat most épülő Tanműhelyének kapacitása akár öt szakma gyakorlati ismereteinek oktatására is lehetőséget biztosít majd. A szeptembertől induló képzésben résztvevő fiatalok nemcsak munkahelyi tapasztalatokhoz jutnak, hanem akár állásajánlatot is kaphatnak a cégtől.

A szakmai kapcsolatok ápolásáról és duális szakképzés elindításáról állapodott meg a Budapesti Gépészeti Szakképzési Centrum és két tanintézménye, az Eötvös Loránd Szakgimnázium és Szakközépiskola, és a Szily Kálmán Műszaki Szakgimnázium Szakközépiskola és Kollégium a Knorr-Bremse Rail Systems Budapesttel. A háromoldalú együttműködési megállapodást az említett intézmények vezetői és a Knorr-Bremse Budapest ügyvezetői látták el kézjegyükkel. Az ünnepélyes aláírási eseményen jelen volt és beszédet mondott dr. Palkovics László, felsőoktatásért felelős államtitkár is.

A Knorr-Bremse Budapest tervei szerint, a tanműhelyében szeptemberben 30 diák kezdheti meg tanulmányait duális képzés keretében. A képzésben résztvevők az említett intézmények gépi forgácsoló, CNC gépkezelő, gépgyártás technológiai technikus szakos tanulói közül kerülnek majd ki. Ez lesz Magyarország egyik legnagyobb és legjobban felszerelt üzemi tanműhelye, ahol a tanulói létszám 2019-re 60 főre emelkedhet, és a diákok további újabb szakmákban szerezhetnek szakképesítést és munkahelyi tapasztalatot.

„A gazdaság növekedésével jelentkező szakemberhiányt a hazai oktatás megerősítésével kell megoldanunk. A magyar kormány ezért örömmel támogat minden olyan kezdeményezést, amely itthon kínál képzést és szakmai karriert a tehetséges magyar fiataloknak”- mondta dr. Palkovics László az aláírási ceremónián.

„A Knorr-Bremse Budapest a nemzetközi innováció élvonalához tartozó vállalat, ráadásul nálunk a gyártás és a fejlesztés egy helyen van, így a legkorszerűbb technológiákkal ismerkedhetnek meg a Tanműhelyünkben tanuló diákok. A duális képzéssel, a szakember-utánpótláson túl, az a célunk, hogy a Knorr-Bremse munkakultúrájával is megismertessük a nálunk tanuló diákokat” – mondta Sávos András, a Knorr-Bremse Budapest ügyvezető igazgatója, hozzátéve, hogy a képzésben résztvevő diákok ösztöndíjat, de akár állásajánlatot is kaphatnak a vállalattól.

„Azok a fiatalok, akik ma a szakközépiskolai képzést választják, jó eséllyel biztos megélhetéshez jutnak, miközben a továbbtanulás is nyitva áll előttük” – hangsúlyozta Dr. Horváth Béla, a Budapesti Gépészeti Szakképzési Centrum főigazgatója. „A duális képzést kínáló iskolák még magasabb színvonalú oktatást, gyakorlati ismerteket nyújtanak a diákjaiknak, ami fontos előnyt jelent majd számukra a munkaerőpiacon.”

A Knorr-Bremse Rail Systems Budapest 20 éves múltra tekinthet vissza Magyarországon. Folyamatos fejlődését annak köszönheti, hogy jól képzett szakembereire alapozva egyre több, magas hozzáadott értéket képviselő termékcsoportot és szolgáltatást tudott Magyarországra vonzani. Ahhoz, hogy a vállalat továbbra is növekedési pályán maradhasson, elsősorban a szakember-utánpótlás biztosítására van szüksége.  

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....
2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....
2024.03.28
Kedden tragikus kimenetelű közúti baleset történt, amely során egy BMW és egy Nissan ütközött....