autóipar

A ŠKODA AUTO 32 millió eurót fordít a ENYAQ iV gyártósorának átalakítására

2020.09.10.

A ŠKODA AUTO lezárta a tavaly nyár óta folyamatban lévő egyeztetéseket a Mladá Boleslav-i fő üzemében létesítendő gyártósorról, amely a MEB platformra épülő modellek gyártását célozza meg. Ez a feladat magába foglalja az épületet érintő strukturális átalakításokat illetve a szállítási technológiára és a végső összeszerelő sorra kiterjedő módosításokat. A beruházás értéke eléri a 32 millió eurót. Ez a Volkswagen Csoport egyetlen olyan gyártósora, ahol a MEB (moduláris elektromos platform) és MQB (moduláris keresztmotoros platform) alapra épülő járművek egymás mellett készülhetnek. Ez azt jelenti, hogy a tisztán elektromos ŠKODA ENYAQ iV, az OCTAVIA és a kompakt SUV kategóriában szereplő KAROQ modellek ugyanazon a gyártósoron készülnek a Mladá Boleslav-i üzemben.

 

Michael Oeljeklaus, a ŠKODA AUTO igazgatótanácsának a gyártás és logisztika területéért felelős tagja hangsúlyozta: „A ŠKODA ENYAQ iV gyártósorának átalakítása a Mladá Boleslav-i üzemben az ütemtervnek megfelelően készült el és lehetővé teszi számunkra, hogy a MEB illetve MQB platformra épülő járműveink párhuzamosan készülhessenek. Ez egyedülálló koncepció az egész konszernen belül. Így lehetővé válik, hogy fő üzemünkben naponta 250 és 350 közötti darabot gyártsunk ENYAQ iV modellünkből, a legteljesebb rugalmasság mellett. Ez azt jelenti, hogy az aktuális piaci igényre késedelem nélkül tudunk reagálni, biztosítva, hogy a gyártósor mindvégig teljes kihasználással fusson. Modellkínálatunk új zászlóshajójának gyártása még az idei évben megkezdődik.”

A ŠKODA első, MEB moduláris elektromos platformra épülő modelljének gyártási előkészületei tavaly nyáron kezdődtek. Azóta például az épület egyes strukturális elemeit illetve az alkatrészek szállításának technológiáját illetően történtek módosítások, amelyek a tisztán elektromos járművek és összeszerelt alkatrészeik súlyának kezelését célozták meg. Ezen kívül – az átalakításnak köszönhetően - a végső összeszerelést végző sor automatizálása is megtörtént és mostantól része a nagyfeszültségű akkumulátor is. A ŠKODA AUTO a nehéz akkumulátor csomagok mozgatásához segédrobotokat is telepített. A cseh autógyártó egy nagyobb munkaállomást is felállított a head-up kijelzők installációjához.

A ŠKODA AUTO kiemelten koncentrált a gyártósor átalakítása során a biztonsági tényezőkre, különösképpen az akkumulátor kezelése kapcsán. A vállalat például átfogó tűzvédelmi intézkedéseket hozott és hőképalkotó kamerákat telepített. Ezek folyamatosan figyelik a gyárcsarnok hőmérsékletét és bármilyen rendellenes érték esetén azonnal riasztanak. A mindenre kiterjedő átalakítási munka mellett a gyártósor a továbbiakban is használható más típusú hajtáslánccal üzemelő modellek gyártására. Így a jövőben az ENYAQ iV, az OCTAVIA és a KAROQ modellek maximális rugalmasság mellett készülhetnek egyazon gyártósoron. Ezzel Európában az ENYAQ iV lesz az egyetlen olyan, MEB platformra épülő jármű a Volkswagen Csoport kínálatában, amely Németországon kívül készül.  

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
Korlátozott példányszámban gyártott veterán Peugeot 205-ös került kalapács alá az angliai....
2024.03.29
- Több mint öt hónap és a szakszervezetekkel lefolytatott tizenöt tárgyalási forduló után egyoldalú....
2024.03.29
Az M3-as autópályán, a keleti országrész felé rendkívül erős a forgalom. Gödöllőtől Bagig 20 km-en....
2024.03.29
A megszokott programok, és a felhőtlen jókedv mellett, idén néhány különleges látványossággal is....
2024.03.29
A világ legsikeresebb üzleti limuzinjának nyolcadik nemzedéke maradéktalanul meggyőzte a nemzetközi....
2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....