járműsport

Pontszerzéssel és keserédes érzésekkel zárult a szezon Sebestyén Peti számára

2022.11.21.

Vasárnap hajnalban zajlott a szezon utolsó Supersport futama. A HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. közreműködésével versenyző Sebestyén Peti felemás érzésekkel zárja a hétvégét és egyben a teljes idei szezont is. Mindkét nap pontszerző helyen fejezte be a versenyt, a vasárnap reggeli, vizes körülmények között zajló warm up-ot pedig meg is nyerte.

A szombati időmérőn sajnos egy stratégiai hiba miatt a felszáradó pályára csak vizes gumival tudott menni, így még a többiek slickre és intermediumra váltottak és gyorsultak, Peti csak a 17. helyre tudott kvalifikálni. Innentől kezdve a versenyekre is nagyon nehéz helyzetbe került, hiszen szombaton esős körülmények között, vasárnap pedig az erős szeles időben az első körök inkább csak a túlélésről szóltak és a TOP10-es boly már az elején elszakadt.

Fotó: HUMDA

Nem jött még el az ideje, hogy részletesen is értékeljem ezt a szezont, de nyilvánvalóan mindenki számára egyértelmű, hogy sem eredményben, sem pedig más vonatkozásban nem erre számíttottam. Amikor belevágtam ebbe a projektbe a világ legboldogabb embere voltam és vakon bíztam ebben a csapatban, de sajnos ma már ez nem mondható el. A hétvége hibái méltán tükrözik az elmúlt két év történéseit is. Az időmérőn nem kaptam a pálya körülményeihez megfelelő gumikat, miközben a többiek már a második körben kijöttek és cseréltek. Ezek a lépéshátrányok és az ennél sokkal kisebb részletek ezen a szinten nagyon sokat számítanak. Nem tudom mit hoz a jövő, de nagyon szeretném megköszönni azoknak az embereknek a munkáját akik az elmúlt időszakot lehetővé tették.„– mondta el a HUMDA pilótája.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....