jubileum

Pályázattal és minikoncertekkel ünneplik az 50 éves budapesti metróközlekedést

2020.04.02.

Online pályázattal, minikoncertekkel és a metróról szóló virtuális múzeummal köszönti a héten 50 éves budapesti metróközlekedést a BKV.

A cég csütörtöki közleménye szerint az évforduló alkalmából Facebook-oldalának borítóképére hirdetett pályázatot, amelyre a budapesti metró jelenéhez vagy múltjához kapcsolódó fotókkal és videókkal lehet jelentkezni.

Forrás: wikipedia

A Facebookon olvasható kiírás szerint az anyagokat április 15-ig várják, a fotókból folyamatosan válogatnak közösségi oldalukra. Minden pályázónak ingyenes belépést kínálnak a BKV budapesti vagy szentendrei múzeumába, amint azokat megnyithatják. A két kategória nyertese pedig a veszélyhelyzet elmúltával ellátogathat egy általa megjelölt BKV-telephelyre.     A BKV az évforduló alkalmából Facebook-oldalán válogatást ad azokból a minikoncertekből is, amelyeknek korábban a metróállomások adtak helyet, de a metróról szóló virtuális múzeummal is várják a közönséget.     Az első metróvonalat 50 évvel ezelőtt, 1970. április 2-án adták át Budapesten. Az első, már utasokat is szállító metró 1970. április 3-án 04.10-kor gördült ki a telephelyről. Noha a földalatti villamos vasút a metró közvetlen előzményének tekinthető, a budapesti metróközlekedést - eltérő rendszerük miatt - az M2 átadásától számítják - írják a közleményben.

Mint felidézik, a metró építése és indulása nagyon érdekes korszakot jelentett a metróüzemben dolgozó szakértők számára, hiszen megjelent egy új városi tömegközlekedési eszköz. Már maga a tervezés is sok érdekes feladat, megoldandó probléma elé állította a mérnököket, építőket. Az Astoriánál például úgy kellett aluljárót kialakítani, hogy a munkagödör fölött menetrendszerűen járt a villamos. Az építés során is számos nehézség merült fel, amelyre nem lehetett korábban felkészülni.  

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.20
Azt gondolta, jó ötlet felmászni a méregdrága szupersportkocsira. ..
2024.04.20
A negyedik helyről rajtoló Max Verstappen, a Red Bull címvédő és háromszoros világbajnok....
2024.04.20
Németországnak nem sikerült elérnie kitűzött klímaterveit, úgyhogy egészen szokatlan tervekkel....
2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....