veterán autók

Ötévi munka a műhelyben

2015.06.10.

Az autó- és motormánián a legtöbb fiú átesik gyerekkorában. Vannak, akik ezt a szenvedélyt nem növik ki sosem, és örök szerelembe esnek valamilyen belső égésű motorral hajtott járművel.

- Fiatal kora óta az autók, motorok rajongója a most 68 éves makói Penyák József, aki három évtizede lett a veterán járművek szerelmese - írja a delmagyar.hu. A különleges hobbiban az alkotás örömét értékeli a legtöbbre – van, hogy egy hétvégéből másfél napot a műhelyben tölt.

A makói Penyák József eredeti szakmája szerint lakatos, de nyugdíjba vonulása előtt volt víz-gáz szerelő és kereskedő is. Világéletében vonzották a járművek. – Mindegy, mi, csak pöfögjön! – mondja nevetve. Meséli, inaskorában megvett egy talicskányi mopedalkatrészt, ezekből szerelte össze az első motorját. Valamilyen járgánya mindig volt.


Eleinte a krosszautózás vonzotta, nemcsak épített autókat, de versenyzett is velük, nem is eredménytelenül, aztán erről a hobbiról anyagi okokból letett. Ennek jó harminc éve. Azóta a veterán járművek szerelmese. Eleinte másoknak, aztán magának újított fel, illetve épített újjá régi gépcsodákat.

Büszkén száll be abba az 1930-as éveket idéző kocsiba, amely az udvarán áll. A DKW F8-as egy német kocsi pontos mása – tökéletesen eredetinek azért nem lehet mondani, mert amikor hozzá került, csak az alváza és a motorja volt meg, minden egyéb az ő keze munkáját dicséri a szélvédőüvegeken és a dugattyúkon kívül.

A karosszériától a ponyváig mindent maga álmodott meg és készített el otthoni műhelyében kéziszerszámokkal és kisgépekkel. Összesen 5 évi munka van benne – jegyzi meg, és ezek után már tényleg nincs értelme megtippelni, forintban milyen értéket képviselhet a nem mindennapi jármű. Ami természetesen üzemképes: szokott is vele találkozókra, bemutatókra járni, sőt olykor a város útjait is rója vele. Ilyenkor ismeretlenek is integetnek neki, dudálnak rá elismerően.

Aki még nála is jobban élvezi a kirándulást a nyitott, elegáns kocsival, az a 10 éves kis unokája. Az autó egyébként legfeljebb 70-nel megy óránként, és hosszú távra már csak azért sem érdemes elindulni vele, mert egy idő után kényelmetlen ülni benne. Ettől függetlenül több rangos díjat hozott már gazdájának.

- Penyák József a különleges hobbiban az alkotás örömét szereti a leginkább - írja a delmagyar.hu. Egy hétvégéből képes másfél napot a műhelyben tölteni; ilyenkor még ebédelni is vonakodva indul, ha szól a felesége. Aki emiatt csak néha zsörtölődik egy picit, valójában azonban ezen a téren is biztos támasza. Penyák József most 68 éves. Azt mondja, új autó építésébe már nem fog bele, de nem tud a babérjain ülni, így most egy motorkerékpáron dolgozik, olyanon, amely ha elkészül, egy 110 évvel ezelőtti modell pontos mása lesz.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..