elektromos autó

Öt év alatt négyszeresére nő az elektromos autók száma a magyar utakon

2022.01.01.

Az idén az első 10 hónapban mintegy ötven százalékkal, 18 800-ra nőtt az elektromos autók száma Magyarországon, míg a Jövő Mobilitása Szövetség előrejelzése szerint 2022 végén már 30 ezer, három éve múlva 75 ezer, 2026 végén pedig 125 ezer elektromos autó közlekedik majd a magyar utakon.

A szövetség közleménye szerint az elektromos közlekedési eszközök - főként autók - használatának legfőbb gátja a magas a vételár, a töltőpontok szűkössége és az alacsonyabb hatótáv volt 2020-ban. Mivel a felmérések szerint az emberek 52 százaléka még hagyományos autóval közlekedik, s csak 48 százalékuk elektromos eszközökkel, kerékpárral, közösségi közlekedéssel, vagy gyalog, Pukler Gábor, a Jövő Mobilitása Szövetség elnöke a következő év fontos feladatának tartja a mikromobilitás részarányának további növelését a városi közlekedésben, az elektromos eszközök hatótávjával kapcsolatos félelmek és tévhitek eloszlatását, valamint a közösségi közlekedés népszerűsítését a fiatalok körében.

A fenntartható közlekedés fejlesztésében érdekelt 41 vállalat iparági képviseletének, a Jövő Mobilitása Szövetségnek célja az is, hogy 2022-ben az elektromos autóvezetés a járművezetői oktatás részévé váljon, országosan mindenütt elérhetők legyenek az elektromos járműtöltők és széles körben elterjedjenek a közösségi közlekedést támogató "last mile" megoldások, vagyis az elérendő úticél utolsó szakaszában is legyen a fenntartható közlekedést segítő eszköz. Például az autó csomagtartójában legyen egy roller és azzal tegye meg a csomagszállító az utolsó szakaszát az útnak.

Ezen felül javaslatot fognak tenni az otthontöltés elszámolhatóságának a megoldására és a társasházi töltőtelepítés egyszerűsítésére.

Pukler Gábor elmondta azt is, hogy a 4-5 éve elsőként nagy számban üzembe helyezett elektromos autók most kezdenek megjelenni a használtautó piacon, ami szintén sokkal elérhetőbbé teszi ezeket a gépkocsikat, amelyek árait az akkumulátor hatótávolsága határozza meg elsősorban, nem a gyártási év, vagy a megtett kilóméterek. Hozzátette, Magyarországon egy autóval átlagosan 70-80 kilométert tesznek meg, így a városi közlekedésben ma már az elektromos autó a legversenyképesebb megoldás. A szövetség számítása szerint 100 kilométert feleannyi összegből lehet megtenni elektromos autóval, mint dízel- vagy benzines meghajtású kocsival. Ez a különbség tovább növelhető, ha valaki otthon tölti az elektromos autóját, mert akkor negyedakkora összegből is utazhat: otthoni töltés esetén, kilowattonként 40 forinttal számolva, 100 kilométer megtétele 680 forintba kerül, miközben egy benzines autó esetében ez körülbelül 2800 forint.

Elmondta, mindent figyelembe véve, egy középkategóriájú elektromos autó teljes élettartamra vetített költsége alacsonyabb a fosszilis autókénál: az elektromos autók vásárlását pályázati források támogatják, jóval kisebbek a szervíz- és fenntartási költségei, adókedvezményt, parkolási kedvezményt vehet igénybe a tulajdonosa.

A szövetség tájékoztatása szerint már a vidéki városokban is vannak dugók, éppen ezért fontos lenne vonzóvá tenni a közösségi közlekedést a városlakók számára zöld buszokkal, kiegészítő közlekedési eszközökkel. Példaként közölték, Székesfehérváron az egy főre jutó autók száma nagyon nagy, a majdnem 100 ezres városban 40-50 ezer autó van, ami kiegészül az agglomerációból érkező autókkal.

MTI

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....
2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....