beszállító

Oroszlányban 250 főt bocsát el a kipufogóöntvényeket készítő Wescast

2020.05.18.

A kipufogóöntvényeket készítő, kínai Wescast Hungary Autóipari Zrt. 250 embert bocsát el az üzem 800 dolgozója közül, erről tájékoztatták a Vasas Szakszervezeti Szövetséget - mondta el az MTI-nek a szövetség alelnöke.

László Zoltán hozzátette, eddig 73 saját és 55 kölcsönzött dolgozó munkaviszonya szűnt meg. A munkáltató tájékoztatta a munkatársakat, hogy ha valaki nem a vállalatnál képzeli el a jövőjét, annak kifizeti a törvényes juttatásokat és "elengedi a dolgozót".

Fotó: Wescast/Facebook

Az alelnök elmondta, a vállalatvezetéssel jó a kapcsolatuk, azonban vannak kérdések, melyekben nem értenek egyet. A Wescast április 25. és május 11. között nem termelt. A dolgozókat állásidőre küldték, amelyre alapbér járna, a vállalat azonban ezt nem fizette ki előre nem látott és elháríthatatlan akadályra hivatkozva.

A Szakszervezeti Szövetség szerint a járvány miatti  termeléskiesés a vállalkozás üzleti kockázatába tartozik, ennek terhét nem lehet az alkalmazottakra hárítani.

László Zoltán hozzátette, a cég jogértelmezése szerint a közös megegyezéssel való, nagy létszámú felmondás nem számít csoportos létszámleépítésnek, ezért nem is jelentették be a munkaügyi hatóságoknak.

A Wescast Hungary Autóipari Zrt.-nél 2019 márciusában béremelésért tartottak sikeres sztrájkot, mert az átlagos fizetés alig haladta meg a garantált bérminimumot, ami Oroszlány és környékének átlagához képest alacsonynak számít.

A dolgozók nagy terheléssel és szennyezettséggel járó fémöntő és fémmegmunkáló tevékenységet végeznek, ahol a por és a megmunkáló gépek hűtőfolyadéka veszélyt jelenthet az egészségre.

A Wescast kínai tulajdonú, kanadai központtal működő vállalatcsoport, amely a világ legjelentősebb beszállítója a személyautókhoz és a kisteherautókhoz készített, öntött kipufogócsonkok területén.

A korábban kanadai tulajdonban lévő vállalatot a Bohong-csoport vásárolta meg és 9 milliárd forintos beruházást telepítették Oroszlányba. A társasággal a kormány 2017 májusában kötött stratégiai megállapodást.

A 800 embert foglalkoztató Wescast Hungary Autóipari Zrt. dízelmotorokhoz gyárt turbófeltöltő-öntvényeket és kipufogó-leömlőket. A 2015 óta tartó dízelbotrány a cég eredményére is hatással volt.

A cég létszáma 2016 óta ötszáz fővel csökkent, az összes nettó árbevétel 2017-ben 97 millió euró volt, 2018-ban 85 millió euróra csökkent, 2017-ben fél millió eurós adózott eredményről számoltak be, 2018-ban ez 8 millió eurós veszteséget ért el.

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....