rendőrségi eljárás

Őrizetbe vették a halálos baleset okozóját

2020.11.20.

A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 41 éves budapesti gépjárművezetőt és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására - írja a police.hu

A Székesfehérvári Rendőrkapitányság halált okozó, ittas állapotban elkövetett közúti járművezetés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást egy 41 éves budapesti férfi ellen.

Fotó: police.hu

Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt 2020. november 19-én 14 óra 10 perc körül a 7-es számú főúton, Székesfehérvár külterületén.  A rendelkezésre álló adatok szerint K. Gergő 41 éves budapesti lakos Citroen típusú tehergépkocsival közlekedett Székesfehérvár felől Szabadbattyán irányába, azonban haladása során a 78-as kilométerszelvényben áttért a menetirány szerinti bal oldali forgalmi sávba, ahol összeütközött egy szemből érkező Suzuki típusú személygépkocsival. A baleset során a Suzuki 62 éves székesfehérvári sofőrje olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A Citroen sofőrjével szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket jelzett, ezért a rendőrök elfogását követően további mintavételre előállították a férfit, majd - őrizetbe vétele mellett - 2020. november 19-én délután gyanúsítottként hallgatták ki és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

 

Az oldal fő támogatója

 

2020.11.28
2020-ban tizenkettedik éve indul útjára az adventi és karácsonyi időszak látványossága, a ....
2020.11.28
A Magyar Gépjármű-kereskedők Országos Egyesülete (MGOE) szerint elfogadhatatlan helyzet alakult ki....
2020.11.28
A Red Bull holland pilótája volt a leggyorsabb a Forma-1-es Bahreini Nagydíj harmadik szabadedzésén....
2020.11.28
Bár az első sorozatgyártású autó nem itt készült, mégis Európa tekinthető az autógyártás....
2020.11.28
Noha az S sorozat fele, illetve a T, V és Z kezdőbetűk még hátra vannak, néhány év múlva biztosan....
2020.11.28
Csütörtök délután hajtott át valaki járművel egy eddig ismeretlen, fekete ruhás férfin Tata....
2020.11.28
Az immár hétszeres világbajnok Lewis Hamilton volt a leggyorsabb péntek délután is, de a....
2020.11.28
A záróvonalon előzött az új 3-assal, aztán alaposan beletaposott a gázba - többek közt ez is....
2020.11.28
Baleset miatt rendelték el a lezárást Szeged felé, Balástyánál, miután felborult egy autókat....
2020.11.28
A rendőrök a férfit az M3-as autópályán fogták el, később az is kiderült, hogy miért tört-zúzott. ..