e-autó

Nem bővíti a BMW elektromosautó-kínálatát

2014.01.29.

Nem bővíti a BMW német autógyártó elektromosautó-kínálatát. A BMW-nek pillanatnyilag kétféle elektromos autója van, de a gyártó egyik vezetője szerint addig nem mutatnak be harmadik modellt, míg nem mérik fel jobban a keresletet.

A BMW szeptemberben elindította Lipcsében i3 típusú  elektromos autójának sorozatgyártását, és mióta autószalonokban is  bemutatták az autót, több mint 11 ezer megrendelés érkezett a céghez.  
  

Az i3 sikerrel mutatkozott be. 

Az elektromos autók iránt tehát van érdeklődés, de Harald  Krueger, a BMW igazgatósági tanácsának tagja szerint még látniuk  kell, hogy pontosan hogyan fog alakulni a kereslet. 

A BMW becslések szerint 2 milliárd eurót költött az elektromos  autók kifejlesztésébe. Az i3-as modell után 2014-ben akarják  megkezdeni a gyártását az i8-as hibrid sportautónak, de Krueger  szerint azután egy ideig nem lesznek újabb típusok.  

Harald Krueger nem mondott pontos számot arról, hogy hány i3-as  autót készítenek, de azt cáfolta, hogy Kínába költöztetnék az autók  gyártását. Krueger szerint ott még nem megfelelő az  infrastrukturális környezet fejlettsége. 

A BMW a közelmúltban szénszálas technológiák alkalmazásával  igyekezett csökkenteni az elektromos autók súlyát, és növelni a  menettávjukat. A BMW az Egyesült Államokban üzemet is alapított  szénszállal megerősített műanyag gyártására, de az igazgatósági tag  szerint most még csak saját, cégen belüli felhasználásra termel a  gyár.

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....