Shell Eco-marathon Europe

Négy magyar diákcsapat a londoni versenyen

2018.05.18.

Diákok ezrei készülnek, hogy új rekordokat állítsanak fel üzemanyaghatékony autóikkal a Shell Eco-marathon Europe 2018-as versenyén. A megmérettetést a Make the Future Live fesztivál keretében rendezik meg, amely immár harmadik éve tér vissza a londoni Queen Elizabeth Olimpiai Parkba július 5-8 között.

A versenyre - amely 1985 óta teszi próbára a diákokat - összesen 175 csapat érkezik, 24 európai országból és azon túlról, hogy próbára tegye a mérnöki és tervezési képességeit és kiderüljön, ki tudja a legnagyobb távot megtenni a legkevesebb üzemanyaggal.

Norman Koch, a Make the Future fesztiválok vezetője hozzátette: „A Shell Eco-marathon a legmagasabb szinten ötvözi a tudomány, a technológia, a műszaki és a matematikai ismereteket, amelyek aztán alkalmazhatóak a mindennapi közlekedés hatékonyabbá tételében.” 

A Debreceni Egyetem Műszaki Kar járműve

A tavalyi versenyen a francia Microjoule-La Joliverie 2503.9 km/l eredményt ért el – ami olyan, mintha egyetlen liter üzemanyaggal oda-vissza megtette volna a London-Marseille távolságot. Várhatóan az idei verseny is kiélezett lesz a csapatok között, akik úgy fejlesztették a járművüket, hogy az még nagyobb távot tudjon megtenni.   

A csapatok nemcsak minket nyűgöznek le minden évben, de egymást is inspirálják továbbfejlesztett járműveikkel, és az új, energiával kapcsolatos ötleteikkel. Ezek a fejlesztések közelebb visznek minket az energiatakarékosabb járművek megértéséhez, és betekintést nyújtanak abba, hogyan alakul a mobilitás a jövőben. Nagyon kíváncsi vagyok, mit tartogatnak nekünk idén” – tette hozzá Norman.

A Kandó Kálmán Szakközépiskola járműve

Magyarországról négy csapat készül a versenyre, és arra, hogy megdöntsék eddigi rekordjukat. Az Óbudai Egyetem teljesen új alapokra építi a benzinhajtású járművét, és nem csak a hajtáslánc és a futómű, de a karosszéria is megújul. Már tapasztalt indulónak számít a Széchenyi István Egyetem SZEnergy csapata, akik városi koncepció kategóriában versenyeznek elektromos autójukkal. Ebben a kategóriában minden évben erős a versengés a fejlesztések terén ezért a csapat most kifejezetten három területre összpontosít: a futóműre, a kormányzásra és a hajtásláncra. Az egyetlen magyar középiskolás csapatként induló kecskeméti Kandó Kálmán Szakközépiskola és Szakiskola tanulói elektromos járművükhöz új motorvezérlést terveznek - az új csapattal és új sofőrjükkel szeretnék eddigi eredményeiket felülmúlni. Szintén új sofőrrel és vezérléssel készül a Debreceni Egyetem Műszaki Kar csapata is.

Örömmel és büszkeséggel tölt el, hogy a magyar diákok továbbra is szenvedélyesen keresik az energiatakarékos mobilitás lehetséges megoldásait. Az elmúlt egy évben is azon dolgoztak a csapatok, hogy júliusra elkészüljön a járművük, és saját határaikat feszegetve szálljanak versenybe” – tette hozzá Bujdosó Andrea, a Shell Hungary igazgatósági elnöke.     

A Make the Future Live látogatóinak lehetőségük nyílik arra, hogy testközelből kövessék a pályán zajló eseményeket, emellett pedig fordulatos vitákon vehetnek részt, megtapasztalhatják a lebilincselő technológiát, valamint kísérletezhetnek azokkal az ötletekkel, amelyek megváltoztatják majd az életünket, a munkánkat és a szabadidőnket.

Még több információ a Shell Eco-marathonról a weboldalon, a Facebook és Twitter oldalon érhető el. A Make the Future Live-ról még többet a www.shell.co.uk/makethefuturelive weboldalon lehet megtudni. 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....