Ferrari

Milliárdokért kelhet el a kalapács alá kerülő LaFerrari

2021.10.19.

A LaFerrari igazi ritkaság. Mindössze 499 darabot gyártottak hivatalosan az ügyfelek számára, a 500. darabot pedig elárverezték, hogy a bevételből a 2016-os olaszországi földrengés utáni helyreállításokat finanszírozzák. A Motor1 beszámolója szerint nemsokára egy újabb példány kerül árverésre.

A végül legyártott 499 darabot már jóval azelőtt értékesítették, hogy beindultak volna a gyártósorok. Most viszont lehetőség adódik egy példány megszerzésére. A 499 LaFerrari közül az egyik az RM Sotheby aukcióján kerül kalapács alá. Pedig nem mindennapi LaFerrari; ez az egyetlen példány, amely egy egyedi rendelésű Vinaccia festékkel készült, amelyet a híres Ferrari-kereskedő, Niki Hasler szállított.

Belül szintén egyedi Pelle Chiodi Di Garofano kárpit és betétek vannak. Az autó viszonylag új, mivel mindössze 1.447 kilométert tettek meg vele.

Ha valaki komolyan fontolgatja, hogy licitál erre az egzotikus Ferrarira, akkor érdemes komoly összegekkel készülni, ugyanis a LaFerrari modelle hihetetlen összegekért kelnek el az aukciókon. Egy matt fekete színű LaFerrari 2016-ban 4,7 millió dollárnáll találkozott a kalapáccsal, míg az utolsó LaFerrari Aperta 2017-ben majdnem 10 millió dollárért kelt el, ezzel pedig a legdrágább 21. századi autó lett.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....