autósport

Miért is ezüst színű a Silberpfeile?

2021.03.20.

A technikai sportokban és pláne az F1-ben egykor azért járt büntetés, ha az előírtnál nehezebb volt az autó, napjainkban minimális súlyt írnak elő a szabályok, melyek idén is változtak.





 

Költséglimit

Ahogy a korábbi évtizedekben, az idei szabályváltozásoknak is az esélykiegyenlítés a célja, a szezon végén majd megtudjuk, hogy mennyire sikerült célt érni, vagy legalább megközelíteni.

Bevezették a költségvetési limitet, mely idén 145 millió dollár, és a következő két évben 140 millióra majd 135 millió dollárra kell csökkenteni. Jogos próbálkozás, mert tavaly a legtehetősebb és legcsóróbb csapat közötti büdzsé különbség hatszoros volt.

Nem változnak a marketingre, a pilótákra, a csapatvezetőkre és a két versenymérnökre vonatkozó plafonok. Többletkiadások címszó alatt további 45 millió dollárt lehet elszámolni, a végkielégítéseknél és betegszabadságoknál továbbra sincs limit.

Vettel és Stroll munkahelye az AMR21-ben                                  Forrás: Aston Martin

Diétás recept

A versenyautók pilótával mért minimális tömege 746 kg-ról 752 kg-ra, a hajtáslánc súlya 145 kg-ról 150 kg-ra nőtt. Ennek célja, hogy a diéta érdekében kevésbé használjanak szuper-könnyű és drága kompozitokat. Felkerült az alkalmazható anyagok listájára a bambusz, a kender, a len és a pamut.

Az aerodinamikai fejlesztések idejét az előző évi eredmény alapján mérik: a konstruktőr bajnok 70 százalékot, a sereghajtó 115 százalékos kvótát használhat.

Kevesebb leszorítóerő

Normál eseteben nem látható, de fontos szerkezeti változás a padlólemez alakjának módosítása: az idei előírás szerint az eddig téglalap hátsó tengely közeli részét alaposan meg kell vágni.

Módosítani kell a fékhűtők szárnyait és rövidebbre kell szabni a dffúzor rácsot, mindezek együtt tíz százalékkal csökkentik a leszorító erő és várhatóan a tempót is.

Az edzések hatvan percesek lesznek és idén visszatérnek az egész órakor kezdődő rajthoz.

Renault motor hajtja az Alpine-t                               Forrás: Renault Sport

Színjátékosok

Ami nem változott, hogy az autóversenyzés hőskorában is voltak domináns márkák, ezekből több időlegesen átkerült a „futottak még mezőnyébe”. Ami biztos, hogy vannak a többször brillírozók, és vannak olyanok, melyeknek modelljei már csak múzeumokban parkolnak. A Ferrari és a Mercedes nem ilyen, ráadásul nem csak nevükkel, de színükkel is történelmet írtak, mert tartották magukat a hagyományokhoz.

Egykor a nemzeti hovatartozás határozta meg a színt, a szponzorok megjelenése viszont alaposan megváltoztatta a versenyautók megjelenését. Először csak kisebb matricák, aztán egész karosszériát betöltő kreatív kompozíciók terjedtek el. Így került először dohányleveles Gold Leaf a Lotusra, melyet Fittipaldi idejében feketére fényeztek és aranybetűkkel díszítettek. Már ameddig engedték a szabályok a füstölős termékek megjelenítését...

 

Nemzeti színek: az olaszoké piros, a briteké zöld                                  Forrás: LS Media

Nem csak a látvány miatt csillogott

A XX. században a versenyautók színe először a nemzeti hovatartozást jelölte: a briteké volt a zöld, a franciáké a kék, az olaszoké a piros, a japánoké a fehér, a németeké az ezüst. Igaz, ez nem marketing ötlet volt, hanem a szabályokból adódó kényszer, melyből aztán hagyomány lett.

A Mercedes 1934-es Silberpfeile autójának, vagyis Ezüstnyilának születése a menetrend szerint ment, ám a rajt előtti napon túl nehéznek találtatott a kocsi, ezért könnyíteni kellett rajta.

Miután már kevésnek bizonyult néhány nélkülözhető idom és alkatrész eltávolítása, majdnem feladták a kilókkal vívott diéta harcot, ám ekkor jött a zseniális műszaki felfedezés: a festéknek is van tömege, tehát meg kell tőle szabadulni. Egész éjszaka kaparták az alumínium karosszériát, ennek köszönhetően reggelre másfél kilóval fogyott és így már rajthoz állhatott a nyersanyagától fémesen csillogó, immár a szabályoknak megfelelő 750 kilós autó.

Ezt a hagyományt aztán folytatja a német cég, bár a különböző reklámok miatt jelentősen csökkent az ezüst felület, ráadásul volt olyan korszak, amikor nem álltak rajthoz a csillagos márka autói.

Klasszikus Ezüst Nyíl                                                              Forrás: Daimler AG

Hagyomány és divat

Gazdag a cég sporttörténete, ám a második világháború után is volt olyan korszak, amikor visszavonult az autósporttól a Mercedes Benz, melynek Ezüst Nyila 1952-ben győzött a legendás 24 órás LeMans futamon. 1955-ben megtört a lendület és évtizedekre visszavonult a versenyzéstől, mert a franciaországi tragédiában, a világ legsúlyosabb autósport balesetében nyolcvannégyen haltak meg. Az egyik Mercedes Ezüst Nyíl a tribünbe repült, Pierre Levegh kigyulladt autójától pedig többen azonnal szörnyet haltak, vagy elevenen megégtek. A pilótán kívül a balesetnek nyolcvanhárom áldozata volt.

A verseny folytatódott, a győzelmet a brit Hawthorn-Bueb páros szerezte meg Jaguarral. A tragédia hatására Svájcban azonnal betiltottak mindenféle autóversenyzést, ez ma is érvényes, pedig több szavazáson is megpróbálták feloldani.

A Le Mans leglátványosabb repülése is a Mercedeshez fűződik: az 1999-es futamon az egyik emelkedőn a lapos padló alá szoruló szél felkapta az áramlástanilag túlságosan tökéletes CLR-GT1-es sportkocsit, mely az út menti erdőbe repült. A másik Mercedes „elszállása” után a gyári csapat feladta a versenyt.

Autóverseny Svájcban, 1935 augusztus 25.                                  Forrás: Daimelr AG

Forma 1

Először motorbeszállítóként, majd komplett autókkal tért vissza a Mercedes a ringekre, melyeken jó néhány éve dominál és a pontverseny állása szerint idén is esélyes a pilóták és a konstruktőrök világbajnoki címét.

A szponzorok matricái miatt egyre kevesebb a nyers felület, a W12-es jelzésű 2021-es versenyautó karosszériáján már csak nyomokban található a klasszikus ezüst szín. Igaz, a karbonkompozit színe nagyon már, mint a fémé.

Régis sikereket idéző farncaia márka                                Forrás: Renault Sport

Régi csapat új néven

Patinás versenymárkájának nevével indul a Forma 1 idei szezonjában a Renault: a francia istálló hivatalos neve Alpine F1® Team. A kék versenyautókat a Renault E-TECH hibrid erőforrása hajtja. A számos rekordot és eredményt elért Alpine márka remélhetően eredményes lesz Formula 1 teljesítmény-orientált világában is. Az Alpine sportos, agilis és elegáns márkaként akar aratni a piacon A110-es utcai modelljével, mely a legendás raligép reinkarnációja és a korábbi pályaversenyautókat is idézi.

AMR21-es versenyautó                                             Forrás: Aston Martin

Végre ismét egy verseny-zöld

A tavalyi szezonban még Racing Point nevű csapat éppen hogy csak lemaradt a dobogóról, idén új névvel, új színben, ismét a klasszikus brit verseny-zöldben pompázva és Aston Martin néven tér vissza a világbajnokságba. A klasszikus angol márka korábban öt futamon vett részt ezzel a névvel, mely 61 év után megint ringbe száll. Sebatsian Vettel és Lance Stroll, valamint a csapatfőnök Otmar Szafnauer biztos a dobogós eredméynben.

Az Aston Martin Cognizant Formula One™ 2021-es autója, az AMR21 bemutatójára beköszönt a James Bondot utoljára alakító Daniel Craig és a hétszeres Super Bowl-győztes Tom Brady.

A címvédő AMG Mercedes 2021-es versenygépe                          Forrás: Daimelr AG

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!



 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....