Mercedes-Benz CLS

Mercedes-Benz CLS - sportosabb, személyre szabhatóbb

2021.04.07.

Idén áprilistól a Mercedes-Benz CLS sportosabb megjelenéssel lesz elérhető.  

Különösen az első hűtőrács és a lökhárító megújulása hangsúlyozza a korábbinál erőteljesebben a négyajtós Coupé modell dinamikáját. Emellett a belső térben új kárpitok és új kormánykerék-generáció hoz még szembetűnőbb megjelenést. A modellpaletta mild hibrid rendszerrel rendelkező új dízelgenerációval bővül. A Mercedes-AMG CLS 53 4MATIC+ erősen limitált változata új, sportosan exkluzív csúcsmodellként érkezik meg. Ezek a változások tökéletesen kiegészítik a tavalyi technológiai frissítést, amely az új MBUX rendszer premierje mellett elhozta az ENERGIZING komfort funkciókat és a vezetői segédrendszerek megújulását - írja a márka közleménye.

A CLS kupéként a Mercedes-Benz álomautóihoz tartozik, amelyekből a roadster és kabrió modellekkel együtt világszerte már négymillió példányt értékesítettek – ebből a CLS az első generációs modell 2004-es bevezetése óta már több mint 450.000-nél tart. Az ügyfelek a modell sportos kialakítását említik leggyakrabban a vásárlás okaként.

Most pedig még sportosabb megjelenést kap a CLS.

A széria AVANTGARDE külső új, nagyobb légbeömlőkkel rendelkező lökhárítóval, két oldalsó lamellával és ezüstkróm légterelő-ajakkal rendelkezik. Hátul fekete diffúzoroptikás elemet és ugyancsak ezüstkróm betétet találunk. Emellett kétféle új 19 colos keréktárcsa elérhető a modellhez. Az AMG Line külső kivitel még inkább kiaknázza a típusban rejlő sportos potenciált, a dinamikus kiegészítők mellé pedig a 20 colos keréktárcsák két új színben (Tremolit-szürke és magas fényű fekete) kérhetők. Mindkét változat új hűtőrácsot kap, központi Mercedes csillaggal és különleges betétekkel. A CLS kínálatába egy új színárnyalat is érkezett: a Spectral-kék metálfényezés.

A markáns külső mellett a belső tér is exkluzívabb lett. A barna, nyílt pórusú diófa és a magasfényű szürke fabetét egyaránt újdonságként kérhető a műszerfalra és a középkonzolra. További újdonságot jelent a Neva-szürke/Magma-szürke és a Siena-barna/fekete bőr üléskárpitozás lehetősége.A frissítéssel a CLS megkapja az új generációs, nappabőr borítású többfunkciós kormánykereket is, amelynek küllői magasfényű fekete kialakítást kapnak ezüstkróm betéttel.

Az új kormánykerék a vezető kezét egy speciális, kétzónás érzékelőfelülettel észleli, így a vezetői segédrendszerek működése még precízebbé vált: többé nem kell kormánymozgatás ahhoz, hogy a rendszer érzékelje a vezető aktív jelenlétét.

Fokozott személyre szabás a designo kínálatából

A Mercedes-Benz designo részlegének 250 szakértője kérésre egészen különleges egyedi alkotássá varázsolja a CLS-t. A modellfrissítéssel pedig tovább bővült a speciális lehetőségek köre: újdonság például a Jupiter-vörös, a Kasmír-fehér magno és a Smaragd-zöld exkluzív fényezés, amelyek bármilyen külső felszereltségi kivitellel kombinálhatók. A kétszínű designo belső csomag exkluzív nappa bőrkárpittal öt új kombinációban elérhető: Klasszikus-vörös/fekete, Nyereg-barna/fekete, Tartufo-barna/fekete, Mélyfehér/fekete, Yacht-kék/fekete.

Részleteiben is erős: Mercedes-AMG CLS 53 4MATIC+

A Mercedes-AMG számos optikai újdonsággal és vonzó felszereltségi csomaggal bővítette a modellsorozat csúcsmodelljének kínálatát. A CLS 53 4MATIC+ vadonatúj első lökhárítót kapott, sportosságát pedig még jobban kiemeli a hosszanti lamellákkal ellátott hűtőrács. A Night csomag a polírozott alumínium ablakkereteket magas fényű feketévé változtatja, emellett pedig további fekete kiegészítőkkel fokozza a sportos modell látványának dinamikáját. A külső visszapillantó tükrök háza alaphelyzetben a karosszéria fényezésében tündököl, az opcionális csomagok révén viszont kérhető fekete, vagy akár szénszálas kivitelben is. A kormánykerék itt is új generációs, csak éppen sportosabb kialakítású és a már ismert AMG vezérlőkkel rendelkezik.

Az AMG Night csomag II újdonságként a hűtőrács, a Mercedes csillag, sőt, a hátsó feliratok fekete krómozását is tartalmazza. Az AMG DYNAMIC PLUS csomag kívül vörös féknyergeket ad fekete AMG felirattal, belül pedig az AMG Performance kormánykerék fokozza a látványt, mely alapból nappabőr és mikroszálas DINAMICA borítással rendelkezik, de választható teljes nappabőr borítással is.

A kivételes menetdinamika megtapasztalását teszi lehetővé az üzemmódválasztó RACE menetprogramja, amely drift móddal is rendelkezik. Az élménydús pillanatokhoz aktívan hozzájárul a CLS 53 4MATIC+ turbófeltöltésű soros hathengeres motorja, amelynek 435 lóerős teljesítményét az integrált indítógenerátor a 48 V-os fedélzeti mildhibrid rendszer jóvoltából további 22 lóerővel és 250 Nm nyomatékkal fokozhatja. A kivételes menetteljesítményekhez hozzájárul a villámgyorsan kapcsoló AMG SPEEDSHIFT TCT 9G automata váltó, az AMG Performance 4MATIC+ változtatható nyomatékeloszlású összkerékhajtás és az AMG RIDE CONTROL+ légrugózás is.

Exkluzív teljesítmény: az új Limited Edition Mercedes-AMG csúcsmodell

Az új Limited Edition kiadás mindössze 300 példányban készül, kizárólag Kasmír-fehér magno vagy Selenit-szürke magno fényezéssel. A figyelmet azonnal megragadja az oldalsó küszöbök felett húzódó, a külső színnek megfelelően sötétszürke vagy fekete versenycsíkozás, vörös kiegészítéssel.

A 20 colos, 5-küllős AMG könnyűfém keréktárcsák fekete fényezést kapnak, miközben mindkét Night csomag széria. A számos fekete kiegészítő stílusában a hátsó ablakok is fekete sötétítést kapnak. Szintén széria az AMG DYNAMIC PLUS csomag, az ajtók nyitásakor pedig speciális projektorok vetítik ki az aszfaltra az AMG emblémáját. Belül fekete/ezüstszürke bőrkárpitozás fokozza a sportosan dinamikus hangulatot, amelyekhez AMG Carbon díszítőelemek társulnak.

A CLS hajtásláncai: hatékony csúcsteljesítmény

A már ismert benzines modellek mellett a 2021 márciusában bevezetett CLS 300 d 4MATIC új mildhibrid hajtáslánccal rendelkezik. A négyhengeres dízelmotor (OM 654 M) 265 lóerős teljesítményét a második generációs integrált generátor további 20 lóerővel fokozhatja, miközben a rekuperáció révén a hatékonyságot is növeli. Az új erőforrás a korábbi 1950 helyett 1993 cm3 lökettérfogatú, 2500 helyett 2700 bar befecskendezési nyomással dolgozik, miközben mindkét turbófeltöltője változó geometriával teszi különösen könnyen elérhetővé a motor csúcsteljesítményét – amelyet fokozott hűtés tesz tartóssá.

 

A dízel modellek áttekintése:

 

 

CLS 220 d

CLS 300 d 4MATIC

CLS 400 d 4MATIC

Motor

Motorszám

OM 654

OM 654 M

OM 656

Hengerek

Elrendezés/hengerszám

S4

S4

S6

Lökettérfogat

cm³

1.950

1.993

2.925

Teljesítmény

kW/lóerő

143/194

195/265

243/330

hozzá tartozó fordulatszám

1/min

3.800

4.200

3.600-4.200

Kiegészítő ISG teljesítmény

kW/ lóerő

-

15/20

-

Maximális forgatónyomaték

Nm

400

550

700

hozzá tartozó fordulatszám

1/min

1.600-2.800

1.800-2.200

1.200-3.200

Kiegészítő ISG nyomaték

 

-

200

-

Vegyes üzemanyag-fogyasztás (NEDC)

l/100 km

4,8-5,1

5,5-5,8

6,2-6,5

Vegyes CO2-kibocsátás (NEDC)

g/km

128-135

144-153

163-172

Vegyes üzemanyag-fogyasztás (WLTP)

l/100 km

5,5-6,4

5,8-6,6

6,7-7,4

Vegyes CO2-kibocsátás (WLTP)

g/km

143-167

153-178

175-194

Gyorsulás 0-100 km/h

s

7,5

6,4

5,2

Végsebesség

km/h

237

250

250

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2021.04.15
Vadgázolás miatt hajtott árokba egy autó Tata és Naszály között - írja este a Katasztrófavédelem. ..
2021.04.15
Új pénz, felszálló helikopter, MÁG autó és robotember, aztán zsákmányolt fegyverek foglalták el a....
2021.04.15
A SEAT felfrissíti Ibiza modelljét, amely megújult külső formavilággal, forradalmi belső térrel és....
2021.04.15
A koronavírus-járvány miatt bevezetett kormányzati védelmi intézkedések fokozatos feloldására....
2021.04.15
Hétfőn délután alaposan meglepődött az az autós, akinek beépített navigációján megjelent a felirat....
2021.04.15
A ló elpusztult, a kutyákat sétáltató nőt gyanúsítottként hallgatták ki a XI. Kerületi....
2021.04.15
Nem is indíthatott volna jobban a DS E-TENSE FE21, hiszen a legelső versenyén Jean-Éric Vergne a....
2021.04.15
Ütközésben összetört autók Gyömrőn az Üllői úton 2021. április 15-én. A balesetben egy személyautó....
2021.04.15
A szín és a forma: ezt a két dolgot veszi észre először az ember, amikor rápillant egy autóra. A....
2021.04.15
Ártánd Közúti Határátkelőhelyen jelentkezett kilépésre egy román férfi az általa vezetett....