M1RA

Megvan a dobogó a magyar TCR csapatnak a Hungaroringen

2018.07.08.

A TCR Europe első versenyén a M1RA csapatát erősítő Nagy Dániel harmadik lett a Hyundai i30-cal.

Bár nap közben többször is esett az eső a Hungaroringen, az első futamot slick gumikon kezdte a mezőny. A rajtnál Nagy Dani rögtön nyert két helyet, és hetedikről felugrott ötödikre, Francisco Mora ugyanakkor a tizedikről visszacsúszott három pozíciót.

Danit az első kör végén, illetve a második elején Barr, majd Paulsen is megelőzte, így újra a hetedik helyen autózott. Előtte Tassi Attila és Briché ütközött, aminek következtében a magyar versenyző kiesett, a francia pedig boxutca-áthajtásos büntetést kapott. Közben Mora kiállt a boxba, mert elromlott a gázpedál szenzor az autóján, és számára itt véget is ért a verseny.

Safety car mögött körözött a mezőny, amíg elszállították Tassi autóját. Utána Comini megelőzte Danit a hatodik helyen, de később előtte Barr, Azcona és a svájci összeakadt egymással, így versenyzőnk felugrott negyediknek. Itt intették, de Briché nem jött ki letölteni a büntetését, ezért 30 másodperces időbüntetést kapott. Ezzel Nagy Dani a harmadik helyen végzett.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....